Van az a mondás, hogy elviszik a házat a feje fölül, vagy valami hasonló. noh, hát én az ágyat cipeltettem el szerencsésen tegnap, így aztán ágyvesztett lettem. ami azért nem jó, mert így most ágyneműtartótlan is vagyok egyben, meg aztán épp 8 hét( hozzáteszem, 2010-ben ezt egy kicsit pofátlanul soknak tartom, még ha a csodálatos hajdani kínai népköztársaságból hajózna is be az a tetves kanapé), úgy hogy karácsonyra lepem meg magam egy alvóalkalmatossággal tán. már ha addig nem kapok idegsokkot anya lakásmizériéja miatt, mert még gyakorlatilag el sem kezdődött ez a téma, máris a hócipellőm tele vele. ismát csak látom, hogy a totális szervezetlenség, kapkodás, és tervezetlenség megy, kiegészítve a sopánkodással, hogy milyen kurva drágán melóznak az iparosok. hát persze, ha az ember a seggét mereszti, azt csípőre tett kézzel azt bámulja, hogy az izmos legények miként serénkednek a parketta felszedésben, meg a csempe falról eltávolításban, hát annak bizony ára van. ha esetleg a körömrégés meg a takonyevés helyett a munka végét is fogdosnák, talán nem lenne ennyi az iparosoknak kidobott pénz sem. de én mondjam meg, hogy mit tegyen a saját pénzével? elbaszni én is eltudom a sajátomat, hát a sajátját bassza el ő ahogy tudja/akarja. én tuti egy vasat ki nem fizetnék olyan dologért, amiért a családi kaláka is meg tudna dolgozni. de hát ha valakinek büdös a telefont megemelni, azt szívességet kérni, hát miattam azt csinálja. jó hülye az biztos. a másik tehén meg gondolom otthon fekszik, rágja a körmit azt ossza az észt, mert ahhoz igazán nagyon érteni szokott, bezzeg mikor a munka jól megfogásáról van szó, akkor már kisebb a pofája. hozzáteszem, tényleg semmi közöm hozzá, van mit söprögetni a saját házam táján, úgyhogy kussoljak csak befele.

mindig rá tudok csodálkozni mág ma is a természtre, és annak szépségeire. a mai napot cseszneken és annak környékén tölöttük. a kezdeti idegsokk - megint duzzogással indult a kirándulás, már meg sem lepődtem - után, nagyon jó élményben volt részem ismét. komolyan mondom, ha egyszer kihalna a világból a fogyasztási társadalom, és mindenki újra felfedezné a természetet, és esetleg még olyen helyzetben is volnék, hogy választhatok lakhelyet, nem biztos, hogy a bakony helyett, valami csodás tengerpartot választanék. ez a csesznek valami csodás hely. tavaly is nagyon belehabarodtam a cuha völgybe, de a mai rész megint igazolta, hogy ez egy természeti csoda, ez az ország. nagyon szép helyek, igazán vadregényes táj, vízesés, csodálatos várrom, sziklák, a növényzet, a látvány, egy természeti sokk ért. egyre inkábbelhiszem, hogy vajon mi az oka, hogy a falusi emberek, vagy úgy általában a vidékiek tovább élnek. mi a fasznak a világba astressz, a sok szar, mikor lehe, ilyne helyen is ébredni, kimenni a harmatos és kissé igaenis tehántrágya szagú reggelbe, egy hatalmas levegőt szippantani a különös parfümből, majd ezután megmosakodni a jéghideg vízzel, amit a kútból húzott fel az ember. mindezt szembeállítottam a kómás ébredéssel, a kávéval és az automata távirányítóért nyúlással. hát inkébb az előbbi dolog. semmi bajom nem lehhe, ha itt élhetnék. csodás helyen lakok, ezt már anyikómmal is megbeszéltük néhány alakalommal. hiszen itt a balaton, a csodáslatos természeti értékeit néha meg-meg mutató bakony, vagy a nyugatiak, de a székesfóváros sem épp messzi távolság. annyi felfedezésre váró természeti érték, hogy lehet, egy élet kevés lesz a megismeréshez.

nem is tudom, mit válasszak ide, ami leírhatná a ami élményeket.

a cseszneki kultúrsokk után, drága gomez javaslatára megnéztük az eplényi libegőt is. ami igazság szerint nem libegő, hanem a sífelvonó nyári másodállása lehet. azért csak gyanítom a dolgot, merthogy egy árva libegő sem libegett a bakonyi táj és az eplényi lankák felett, technikai okora hivatkozással. így aztán sétáltunk egyet a környéken, meg nézegettük a tájat. de kitérőnek és egy későbbi túrázásnak is siméá lehet majdan a kiindulópontja a hely, hiszen, látnivaló és túraútvonal itt is van bőven.

talpra magyar, nézz, láss és főleg engedd be az élményeket az életedbe, ez tesz halhatatlanná, nem a sok hazug boldogság...

tegnap jött az 5let, az istenektől, hogy akkor adnának egy kis pénzt, azt akkor fogjuk össze ezt a dolgot mink így marketingügyileg. nah, hogy legyen látszatja is a hétfő-keddi székesfővárosba látogatásnak, hát össze is rettyentölődött a sajtónak szánt, szép kerek egész. de ettől függetlenül is szerettük volna a PR gurukat bevonni a dologba. hát gondolatébresztésnek nekik is szóltunk. baszki, ezek 4 órával későtt a komplett akciótervet tbaszták, és ezzel egyben az éjszakámat és a mai napomat is tönkre :)

nah, de legalább most lett bennem élet. mint bulldog a betonfalnak mentem neki a feladatnak, igaz este 9kor már a faszom pont tele volt, hogy a katinak kajtassam az euronicskék pulóvert a reggeli flokkoláshoz, meg azon rágódjak 11kor, hogy mikor kapom meg a másnapi sajtóeseményre a meghívót. de megérte. nagyon sok embert tettek az én főnökeim, és rajtuk keresztül mi szorgos méhecskék - alig 500an - is boldoggá ma. merthogy közel 10millióért ment a mai hajrá. volt ott műszaki, bútor, 22ezer liter ásványvíz, meg vegyvédelmi ruha, ami épp kellett a sok szegény rászorulónak. ilyenkor szeretem igazán a szakmám, ilyenkor szeretek élni, mikor ténlyeg azt csinálhatom amit tanultam, mint a jó orvos - akik persze már kihaltak ebben a tetves országban, vagy külföldre menekültek - akinek egy műtét, vagy egy betegségből felgyúgyult ápoltja jelenti a csillogást a szemében. ma büszke vagyok, hogy ezt átélhettem, hogy a szervezés és a lebonyolítás részese lehettem, még ha közben idegsokkot is kaptam, és persze megint más aratta le a babért. ott egye mega rossebb, nekem elég, hogy a képeken láthatom, jó ügyért ment az éjszakázás. kicsit a régi idők jöttek fel bennem, a hajnalig tartó munka, a pörgés; most érzem, hogy élek. bár jobb lett volna nem ilyen hátszéllel, nem emberi tragédiák közepette megélni ezt, de a sorsot nem mi irányítjuk.

igaz, hogy tegnapre terveztem, a dolgot, de az a svédeknél tett sokkoló kitérő után nem jött össze, meg aztán haza is kellett sietnak a kutyánszki miatt, meg aztán úgyis az lett ,hogy máma ismét a székesfővárosba tett kirándulás lett a dolgok menete. így aztán, dacolva a szakadó esővel, nem bírtam magammal és gondoltam meglepem az én kicsi páromat. így aztán net, útvonaltervező és lesése az útnak gomezfalvára. az útvonal memorizálása után, már csak az "ok" volt hátra, azt meg is vettem, csodálatos bicskei anglikán hipermarket újdonsúlt egyságáben, így aztán folytattam utam az én gomincsellóm felé. a terv valahogy úgy festett, hogy felhívom és megkérdezem a címét, mondván, hogy valami csomagot, vagy mittom én mit adnék fel. aztán persze megkérném, hogy akkor jöjjön mán kifele, én meg ott álltam volna, vagy  valami, és akor lett volna vagy nagy örömködés, vagy nagy anyázás. de persze az élet megint átírta a történetet. hívhattam én ezt a manófalvit, szarta felvenni a kurva telefonokat. így aztán, lévén, hogy nem voltam biztos abban, hogy melyik is a házszám, mint valami jamesbond, kémkedtem kicsit, de aztán csak rátaláltam a helyes házszámra, az volt, amire gondoltam/emlékeztem. meg kell hagyni egész pofás kis házikó ez, egy kis alakítgatással tök szuper lehetne. mindegy, jobb 5letem nem lévén, a postaládába hagytam a meglepetés csomagot, kis levélkével.

így aztán sajnos gomezetlenül kellett tovaszállnom ;(( milyne érdekes az ember fia. már annyira örültem, hogy láthatom egy kicsit, hozzáérhetek, vagy csak úgy ültünk volna 5-10 percet csendben egymás mellett, de most ezzel még várnom kell. ha valaki nekem ilyet mond, akár csak néhány hónapja, alaposan szembközt röhögtem volna, hogy hülye vagy, én ugyan senkiért ilyet nem tennék. azt nesze. de most már tényleg hiányzik ez a kis gomencsilló, szóval ezért is gondoltam - még a tudattal a hátam mögött is, hogy utálja a meglepetéseket/nem tudja kezelni őket - hogy meglepem egy látogatással és viszek egy kis meglepit. pedig milyne muris lehetett volna, azért remélem kicsit örült volna.

persze, visszahívot,t de akkor már messze is voltam, meg a pillanat is elmúlt, szóval már nem lett volna az igazi, ha visszamentem volna. nem beszélve arról, hogy tényleg nem volt több, mint max. 10 percem, az meg eltöltöttem telefonálással gomeznek és utána meg siettem már, időre haza. talán majd legközelebb!

noh, hát a ami napban nagyjából a kata kis szarzsák kutyája volt a valamire való. reggel felmásztam a nagy székesfővárosba, hogy meghallgassak egy-két ügynökséget pr ügyileg. már egy kicsit unalmas a feleslegesen futott körök, de ameddig megfizetik, meg nem tehetek mást, hát épp leszarom, mit kell csinálni, hát felmentem, vágtam a jópofit meg bólogattam nagyokat.

amióta ez a máté beletúrt a gépembe, nem igazán múködik semmi ezen a szaron. így meg sem lepődtem, hogy pl. ma egyáltalán nme tudtam melózni, lévén sem a vezetékes, sem a vezetéktelen net nem működött "külföldön" a gépen. inkább elhúztam a francba, azt benéztem a svédekhez, hátha van valami jó kis akciós áron. kinéztem kanapét, függönyt, miegymást, de ezek a svédek sem a régiek, vagy én nem voltam a toppon, de semi igazán jót nem láttam. leszámítve egy fűszertartót, aminek az első részét tavaly a jézuska meghozta anyáéktól. azóta keresem a többi résézt, merhogy a hódoséknál már nem lehet kapni, a többi helyen meg gagyi szar van csak. de hát nem kívántam sorba állni hatszáz forintért, úgyhogy azt is otthagytam inkább. este aztán jött a fénypont, csucsukával összebeszéltünk, lévén nála van a kati lakásának a kulcsa. így aztán felmentem a kati kérésére, és mert amúgy is egy nagyon jó fej vagyok alapból, hogymegetessem meg eregessem a kutyánszkit. hát, ez a kis szaros, valami baromi jó fej. én alapból nem nagyon vagyok oda ezekért a zseboroszlánokért, de ez a kiscsaj - kitty - haláli jó fej. úgy örült nekem, mikor kinyitottam az ajtót, mintha legalább is össze lennénk szokva, vagy valami. pedig életemben egyszer találkoztunk mindössze. a lényeg, hogy adtam neki kaját, aztán ereegettem egynagyot, azt odafent még egy kicsit játszottam vele, hátha megjön a hatnékja, mert odalent sajna nem produkált semmit.

képeket is csináltam, a kis édesről, ihol ni:

bár nem egészen így terveztem, de mégis a lustulat jegyében telt a mai nap. reggel egészen korán ébredtem, meglepően kipihenten. aztán kicsit pakolgattam ,iratrendezgettem, miegymás, majd útra ketem. mivel egy tervezni és előre gondolkodni. vagy magamat bebiztosítani képtelen, és végtelenül csökönyös fószer vagyok, így aztán jól pofára estem, mert épp ma nem volt nyitva a bót, ahova a fűnyíró kését szoktam vinni éleztetni. gondoltam, ok, szeretem a kihívásokat, meg aztán vessek magamra, hogy nem tervezek, vagy gondolok soha előre, hát akkor szenvedjek ezzel a késsel és rángassam ezzel a fűnyírót. aztán a telken megint a pofáraesés, nincs benzin, de egy korty se :) hát baszki, a sors kurvára nem akarta ma ezt a kertészkedést. lehet, hogy a lábam metéltem volna le, ha nem jönnek közbe ezek a dógok. mindeg,y azértt nem adtam fel teljesen ,és kiszabadítottam a galád gaz fogságából a felső részét a kertnek, így aztán már csak a fűnyírás, metszés, kertrendezés és az ültetések vannak hárta. még jó, hogy időm mint a tenger :)

szóval dolgom végezvén hazajöttem, azt gondoltma csak megérdemlem, hogy az idegsokkos napok után lazuljak egy kicsit, így aztán mosás után fogtam amgam azt elmentem egy nagyot úszni + szaunázni. hogy az milyen kurva jó volt. alig voltak népek, tudtam olvasni a tegnap anyikóval vásárolt jó kis könyvek közül is az egyiket, meg alukáltam is a sok szaunázás és úszás után. szóval teljesen fitt és kipihent vagyok.

bár megfogadtam, hogy nem írok többet ide ilyen témát, de csak nem bírok magammal, szóval egy kicsit azért rosszul esett gomez csütörtöki nem törődömsége arra a témára, hogy milyne jó lenne, ha lejönne a 7végére. én nagyon vágytam volna erre, de neki mindtha nem igazán lett volna ehhez kedve. okot nem firtattam, mert nem is igazán tudtam hirtelen mit gondolni, vagy úgy általában felfogni, hogy mennyire nem is foglakozott azzal, hogy mit mondtam. pedig olyan jól elterveztem ,hogy pénteken az interjú után lejön, szépen főzünk, filmezgetünk, vagy kirándulunk egy nagyot, azt hétfőn együtt mehettünk volna fel pestre, nekem úgyis mennem kell, rohadék meetingekre. de nem adta jelét, hogy jönne, én meg ezután nem erőltettem, végül is van dolgom, meg nem vagyunk összenőve, ha mejd akar, jön, vagy ha nem, hát nem. persze az is lehet ,hogy én reagálom túl a dolgot, vagy valami közbejött, vagy esetleg megint valami megbocsáthatatlan bűnt követtem el. de akkor miért nem lehet elmondani, hogy mi az ok? nem tom, de mindegy, nem foglakozok vele, majd kiderül úgyis.

hála annak a jóságosatyaúristennek tegnap este végre lezártam az újítsuk fel hülyén a lakásunkat projekt legnagyobb falatját. az előzmények már előrébb megíródtak, most már csak az maradt, hogy hazamásszak, végre vegyek egy nagy levegőt, betegyem a sok koszos göncöt a masadába, aztán porszívó, portörlés, szilkikózis a 2 hetes porrétegtől, és végre valahára este 10 óra előtt néhány perccel landoltam a földön, kinyúlva mint valami kiterített áldozati kecske és örültem, hogy ez is a múlt ködé vesző dolog már. nem vagyok egy elveszett fószer asszem, de most azért sikerült magam agyon szívatni ezzel a melóval :) sebaj, nem bánkódok, gyűjtök 1 kis erőt és talán a jövő 7végén jön a gardrob.

addig meg a többi elmaradt munkát igyekszem pótolni: kert őszi rendbetétel, mosás, főzés, autóganyézás, miegymás. tisztára mint egy kibaszott családos ember :s

hát nem, csakazért is lustulni fogok és a gomez által már lassan 1 éve kiírt tom&jerryt nézem egész holnap reggel, tátott szájjal, és az ágyból kávézva.

és csezd meg, még mindig nem a végjáték következik. már a faszom pont tele ezzel a tetves laktérítéssel. szóval a vasárnapi napot túlélve, és felbátorodva, hogy milyen kurva ügyes voltam, és milyen szépséges falat rittyentettünk drága anyikónak, meg mert a kéró úgyis az atomtámadás utáni zéró élet, nagy káosz és dzsuva képét öltötte magára, hát gondoltam hülye volnék, ha összepakolnák, azt 2 hét múlva, meg megint szétpakolnák, hogy akkor fessünk! hát inkább kértem a katit, hogy ugyan legyen kedves azt engedjel el kedden egy nap szabadságra és akkor majd én jól kifestek. hát el is engedett. gondoltam, hogy előkészítem a talajt, ne essek 2szer ugyanabba a hibába. persze, hogy pont 5 perccel késtem le a festékbótot, hát kimentem a hódos bótba, gondolván, hogy majd ott csak olcsóbb a festőkellék, elvégre azért multi, vagy valami. hát nem bazd+! az a festrék, amiért én kifizettem másnap hajnlai 8 se voltkor 13ezret, ott majdnem 16 lett volna. nah, azt kell ám sírni, hogy elmaradnak a forgalmak, meg a bónuszok, meg minden, amikor egy multinál drágább a festák, mint egy "mezei" boltban. mondjuk olyan vér profi volt az asszony, aki kiszolgált, hogy ezúton is csókolom a drága kezét. hát ha még előre mondja, hogy a színminta alapján kiválasztott szín a falon kb 1-2 árnyalattal sötétebb, akkor milyen kezitcsókolom lenne, ha legközelebb találkozunk. ígymarad a korházzöld + a medencekék, amit nézegethetek egy darabig. nah, jó már annyira nem vészes, egészen kezdem megszokni, meg jó kis kiegészítőkkel, talán 2-3 évig el bírom még videlni, ezt az ótvar színt. a lényeg, hogy hajnali 1ig ott rohadtam, megint kibaszva magammal nem kicsit. említést sem érdemel, de például a lámpát vak sötétben, számban az elemlámpával, vagy 3szor szedtem vissza. fel a létrára, lámpát felküzdeni - hozzáteszem a jó kurva anyját, aki ezt a fajta rögzítést kitalálta - 2 bolhafasznyi csavarral; le a létráról, áramot visszanyomni - okulva a halálközeli élménnyel zárult szombati konektorkikötésből - vissza a szobába, lámpa felkapcs, baszod nem ég. fordítva vissza az egész. baszod nem ég megint, és akkor még egyszer ezt eljátszani, hogy a végén már minden rágóizmom, meg egyéb izmom is szarrá ment. a kurvák hogy bírják a sok szájtátit, mert nekem az első 2 percben majd szétszakadt az álkapcsom, pedig nem egy vimes doboz az elemlámpa. szóval nesze nekem egyedül csinálni mindent; mennyivel könnyebb volna félretenni a tetves gőgöt, és segítséget kérni. nah, mindegy, aki hülye haljon meg... a lényeg,hogy hajnali egykor már oylan állapotban zuhantam az ágyba, hogy azt hittem, hogy állva alszok el. de persze megint csak a csapás maradt amin keresztül ki tudok jutni a tetves lakásból, azon kívül minden fut, én meg próbálok utána futni, egyenlőre a kupleráj áll nyerésre.

szegény kicsigomez is hívott, de egyik nap nem tudtam felvenni épp csucsuka szívta az agyamból a maradék értelmet kifele, kedden meg már szegénykém már csak csörgetni mert, hátha visszahívom, de akkor meg ugye 1ig másztam a parkettát, hogy hátha lesz belőlem dalos pacsirta, így akkor meg nem álltam volna meg a melóval, hogy csacsogjon nekem, mert az holt idő és ahhoz én nagyon fáradt voltam. ettől még egy aljas önző dög voltam nyílván, hiszen azért legalább egy esemest faraghattam volna, hogy jóccakát, vagy mifasz. de nem tettem, viszont lelkiismeret furdalásom volt, úgyhogy nah!

tehát a mai napot tervezem arra felhasználni, hogy időben lelépjek innen, azt végre rtendbe szedjem kicsit otthonom. ha nem sikerül ma sem, akkor soha, és akkor feláldozom magam a rumli otrárán.

szóval: folyt.köv.

a kedvem, meg az egész hét olyan tré.

ebédnél anyikó, a heti rántott sajt evés után, oylan sóvár tekintettel nézte egy darabig a főzelékemet, aztán már nem csak nézte, hanem kért is belőle egy kanálkával. bár nem tom, hogy lehet 4-5 napig egyféle kaját enni. ha valaki hát én azért elég sokszor étkeztem az életben szarul, de hogy valaki önszántából egyen 4-5 napig rántott sajtot, az nekem már egy kicsit baszkodja kifelé a biztosítékot. én persze, mert nagyon jó ember vagyok, nem voltam ma sem irigy és etettem anyikót, hogy lássa, vannak még emberek, akik főznek, és ehető kaját tudnak az asztalra pakolni. bár hozzáteszem, hogy

1/ végzettségem a fakanállal bánás - vagy leglaább is papírom van róla

2/ épp a 7végén emlegettem fel gomeznak is azt az űber durva fiaskót, mikor úgy elsóztam a nem emlékszem milyen levest, amikor egyszer csucsuka azt a drága asszony nálunk ebédvendégeskedett, hogy másnap már csak alapos felöntéssel, és újraforralással lehetett egyáltalán belekóstolni. szerintem abban a levesben egy komplett sóhegy borult bele.

szóval a nagy arccal csak óvatosan. igaz, az is, hogy viszont áltlaában többször nem basztam el a kaját, mint ahányszor igen. és ez a fenti első pont ismeretében azt hiszem kötelező is

aztán még az volt, hogy tegnap megnéztem a csodálatos rönécelvegerrel a főbb szerepben a 39-es ügy című, erősen sátánista beütésű filmet. hamar rá is keresnék - persze szigorúan akkor, ha érdekelne - hogy vajon bredlikúperrel ezen a forgatáson mutogatták egymásnak ezek ketten a micsodájukat, vayg előbb, netán később?! merthogy bredli itt még inkább olyan szopottgombóc fejű volt, míg a valantin napban már egész emberi formájú. természetesen goomaztől kapott film volt ez is. mára azt hiszem, futás lesz az esti terv, a változatosság kedvéért - hogy nem unom magam halálra egyszer - aztán még egy madonnás film van vissza + a bendzsamin bátton élete, azt akkor tán a végére érek a mozizásnak egy darabig.

de kurvára nincs kedvem semmihez, csak úgy döglenék, azt nem csinálék semmit, leginkább

nah, tipli van...

ahogy belépett az ajtón, tudta anyikó, hogy egész élete megpecsételődött. máig nem sikerült kiderítenünk, hogy "sziporkázó humorom", a belőlem áradó "báj", esetleg a roppant "kedvességem" hengerelte le úgy ezt az asszonyt, hogy élete végéig maradandó emlékként ott ragadok. mint valami gyógyíthatalan, de nem halálos kór, vagy a bárányhimlő utáni hegek, ha rossz kisgsrek módjára elvakarják, olyan vagyok én anyikónak, ha lehet hinni a szavának. egy állandó, bosszantó kis "ősbunkó.

de ma azért megtört az évek óta tartó roham és udvarlás hatására, anyikóm ellenállása, végre elismerte, hogy menthetelneül és örök életre szóló (remélehetőleg) barátságunk magasabb távlatok felé vette az irányt, és kinyilatkoztatta, amit érez. eddig ment a színjáték, közel 3 évig tűrte, ahogy önzetlen odaadásommal, figyelmességemmel az örök bókolásokkal ostromlom szent lényét.

végre megkaptam a visszaigazolást. Egy tehenet...ööö egy tehenes csokit, vagyis milkát, vagyis egy újfajta milkát. nah, mindegy, a képek beszédesebbek asszem

kell ennél kedvesebb ember és barát a földön, mint ez a néni?

reggel, szép mászólábait az asztalra illesztve, ez a szép asszony szinte szerelmet vallva köszönte meg a tegnapi segítséget, és szakajtotta félbe milkáék új csokoládáját, majd nyújtotta át a férfi részleget jelképező darabot. az áhitat, ami a szemében volt, vagy annak a csodálatnak szólt, ami lényemből áradt, vagy a csokoláda egy darabjának elvesztése felett érzett fájdalmának. ezt nem mertem megkérdezi. közel voltam ahhoz, hogy elérzékenyüljek, de mert nem vagyok, egy érzelgős típus így inkább megköszöntem a kedvességet, és eltettem a délutáni falási roham leküzdésének elfolytása végett.

a csokizacsi természetesen nem landolhatot a kukában, így irodánk fala 1 újabb gyöngyszemmel gazdagodott.

persze, hogy úgy volt, ahogy gondolom, és ahogy a mondás is tarcccsa-> ember tervez, isten végez.

ez a mottó újfent és ismét igazolódni látszott. ettől persze még nem tértem meg és lettem hívő ember. viszont tény, hogy egy korábbi bejegyzés annak lett szentelve, hogy mit hogyan, merre és főleg meddig a 7végén megtervezésedve lett. nah, hát nem egészen lett úgy sem, ahogy az a tervek között szerepelt, de talán ettől is lett jobb, mint a tervezett.

a lényeg, hogy szombaton a csucuska meginvitált bennünket egy kis csavargásra és ruhába bele és kifelé szökkenésre, merthogy pénz általott a házhoz, vagy mit tom én, a lényeg ,hogy vásárolhatnékja támadott, és azt javasolta, hogy gomezzel ugyan menjünk már elfele és támogassuk azt a szuent asszonyt a pénzköltés oltárába fulladván. minthogy jobb dolgunk nem volt, tetves időjárásnak köszönhetően, és mert gyakorlatilag ismét elszöszmötöltük az egész napot, nem is tudom mivel, hát aztán kaptunk az alkalmon és hozzájacsapódtunk a csucsukához. beültünk az angolról magyarra fordítva narancsnak nevezett majdnem törzshelyünkre és ott kezdtük a pénztől való megszabadulást. közben gomez, az a drága gyermek felfedezte, hogy biz isten szép veszprém városába is elért a kultúra és a mozi ünnepe, vagy mi a rák, hát most aztán dömping áron lehet a sok hálivúdi ratyi szart megnézni a sok bamba népnek. és mink is legyünk mán szájtátik, és menjünk befele a kinóba és nézzük meg az eredet nevet vielő leonárdódikaprió filmet, mert az mennyire jó origóék szerint. mivelhogy a terv nem egészen ez vlt, hanem ruha fel és lecibálás csucsukáról, egyszerre mondtunk nemet, az addigra már édes boci szemekkel néző gomeznak. mint minkor kisgyerek az elveszett játék észlelését aggyal is felfogja, de még az inger a pillanatokon belül kitörő hisztiről még nem futotta le a köreit a neuronok és egyéb szarságok között. a lényeg ,hogy kissé csalódott volt a kedves (vagy legalább is én azt hiszem, ez volt az oka, hogya délután hétrelévő részében csendbe burkolózott), de megnyugtattam, hogy egye fene, ismét félreteszem a nyáladzó, tinilányok bálványát a mozivásznon évekig alakító és szerencsésen a legtöbb filmjében kipurcanó dikaprió iránti elleneszenvemet, és egy fene, legyen egy saját Gomezprojekt a vasárnapi mozidélután. hiszen ennyit megtehetek a páromért, meg igenis legyen meg az ő akarata is, hiszen demokráciában élünk, még ha ezt nem is kell feltétlen hangoztatni, és gonosz módon azt kell elhitetni a másikkel, hogy az amit ő akar nem olyan jó mint amit én akarok :) egy rohadék vagyok mi? :D nem ám, tényleg törekszem arra, hogy lehetőelg nem legyen irányítás, vagy ha van, akkor is normális keretek között, és a másik véleményét kikérve. szóval hát legyen, egyszer én is kibírom, hogy dikaprió filmet kell nézni, hisz a tomhenksz filmekhez is hozzászoktam idővel. mondjuk a tomkrúzt még nem sikerült megszoknom, ezt nem bírom valahogy levetkőzni. kevés színésznek nevezett bájgúnárt rühellek jobba,n mint azt a porbafingó szarjankót. kalandozás off... tehát a délutánt a csucsuka ruhatárának megreformálásával töltöttük, meg beszélgettünk, nevetgéltünk, aztán még cukrászdáztunk is egyet - kb úgy festettünk, mint a kiéheztetett gyerekek, akikkel a gonosz rabló bácsik azt játszották az elrablásuk alatt ,hogy kínzásként süteményeket lóbáltak a gyerekek ora alá, hogy illatuk, látványuk a lelkükig hatoló mély és kitörölhetetlen fájsdalmat okozzon. kiszabadulva aztán ezek a gyereke lesznek talán a sütifüggők. szégyelem leírni is mi mindent zabáltunk mink össze. volt ott madártej, zserbó 2 féle, mignom, almás és gesztenéys süti. pfúúúúúúúúúúúj, jóléti társadalom, pfúúúúúúúúúúúúúj mocskos evolúció és főleg pfúúúúúúúúúúúúúúúúúj mocskos ember, aki az édességet és az agyra gyakorolt hatását kitalálta. az egy gonosz és álszent embert lehetett :)

vasárnap aztán, miután már felfekvésem volt a sok dögléstől, gomez nekilátott a projektmanageri munkának, és "bölcs" tanácsaimra hallgatva elintézte, hogy megnézhessük a dikapriót a moziban. egy kicsit féltem:

1/ nem tudtam, miről szól a film

2/ nem olvastam semmi kritikát róla, nem mintha adnék a kritikákra, vagy általában olvasnék egy kritikát is, mozilátogatás előtt. utoljára még akkor olvastam ajánlót, vagy kritikát, mikor a port.hu-n megnéztem az épp aznapi szargagyiócska film előzetesét és a kommenteket róla.

3/ nem is oly régen befürödtünk a viharszigettel, amihez nem voltam agyilag tiszta, vagy eléggé felnőtt, és amúgy is meg kell majd még1szer nézni, hogy megértsem

4/ még mindig ott van ,a fenteiken felül, hogy nem rajongok dikaprióért

szóval ezek tükrében, gondoltam beülök a moziba, legrosszabb esetben is alszok egy jót, és lévén, 500,- Ft a jegy, nem vesztek semmit. igaz a jegyet gomez vette, mondván ez az ő projektje, és a tegnapi mocskos zsírdisznósodást én álltam a ckiban, hát akkor most ő ragaszkodik, hogy meghívhasson engemet a filmre. én meg úgy döntöttem - kicsike kis ellenkezés után - hogy oksam, elvégre ő hangoztatta a halászbástyánál tavaly, hogy őt aztán ne tartsa el senki, meg ne fizessék a jegyit. ha demokrácia akkor legyen az ,fizesse ez a gyermek a jegyet, ha már egyszer olcsó is, mert nem a nyugdíjasoknak való !!!!1.200,- Ft-os!!! jegyárat kellett kiköhögnie.

kézben a kukorica és a gyömbér, mi bemásztunk a sarokba, lévén már csak ott volt hely és kezdődött a katarzis. én nagyjából az 5ik perc után elvesztettem a fonalat és nem is igazán találtam a film végéig. gomeznek szerencsére ott volt a kukorica, mint utólag kiderült jobb is volt, mint az otthoni, mert nem kellett a zacsi faláról letunkolni a sót +  a vajat. így aztán melegben, alig pénzért érezhette magát szarul. izgett mozgott, mint valami zsizsik, innen tudtam tuttira, hogy legszívesebben leokádná a teljes origo csapatot, akik spontán magömlöttek a filmtől a kritika előtt, alatt és valszeg azóta is. vagy lehet, hogy szimplán úgy szarrá szívták, vagy itták magukat, hogy erre a csodára azt tudták firkálni amit. én nem tom, mert nem olvasok kirtikákat. szóval közel 16 év után, ismét szűz területre lépve ültem be, a fent említett módon a filmre. ahogy azt szintén megjeyeztem már, fonalvesztés esete állott be elég korán, de aztán tisztult a köd, és vallom, hogy még 4-5 alkalommal megnézem a filmet és tuti érteni is fogom :) viszont érdekes, hogy csak két hölgy állt fel és valszeg abbéli csalódásuk kifejezéseként, hogy:

1/ nem lányregény

2/ valszeg nem fog dikaprió meghalni a film végén - merthogy leszokott róla

3/ totál nem értették a cselekményt

fogták magukat és kivonultak.

én most is azt mondom, hogy ezt a filmet nem szabad moziban nézni, vagy tényleg többször meg kell nézni, vagy előolvasni kell a sztorit, mert komoly gondolkodást, odafigyelést és alapos átélést követel a történet és a cselekmény. ettől függetlenül nem temetném ezt a mozit, és főleg egy állat vagyok, hogy nem értékeltem már a korábbi munkái alatt is dikaprió mestert. hiszen az aviátorban is remek volt, de messzebbre megyek a titanikban sem az a nyálgombóc, bélféreg, aki úgy próbálja az őrületbe kergetni a gazda testet, hogy csak nem hajlandó a többedik wc-re ülés után sem távozni a számára felkínált kijáraton. egyszóval, az alakítása zseniális volt, le a kalappal már csak azért is, ha ő vagy bárki a stbból értette egyáltalán, amit játszott :) mert a nézők tuti nem. de nem kell messzire menni, hiszen a viharsziget sem egy hétköznap estére való, amolyan elütjük az időt film. ott is már látszott a komplett elmebaj, ami itt tetőzött. vagy lehet, hogy a címek alapján dönt dikaprió? Shutter island és inception. nem ez alapján épelméjű ember nem fogad el szerepet. vagy lehet, hogy dikaprió tényleg olyan zseniális, mint anno az egyik oldalon magát az emberek fejébe a csupász punciját mutogatva, míg a másikon a rettentő iq-ját hangoztatva megismertető és azóta ócska b kategóriássá züllött seronsztón? meg kellene nézni, talán a vikipédián, hogy mekkora az iq-ja dikapriónak, lehet azért a roppant érdekes, és most már sorozatosnak mondható szerepválasztás. mindegy, a feladat nem az enyém, ezt meghagyom a publicisztáknak, akik értenek is ahhoz, amiről én csupán tanultam, és megvan az a "tudásuk" amivel ki mernek jelenteni dolgokat, hogy azok ilyenek, vagy olyanok. nekem elég, hogy lefele görbült, a gomeznak az ő kicsi, pajkos szájacskája, mert biszony - sajátos de roppant mókás szóhasználatával élve - simán felgyújtotta volna a komplett origó bagázst, amiért a filmet az egekig magasztalták. biztos vagyok benne, hogy nem hagyja annyiban és letölti, +nézi, + nézi, és + nézi, nem nem ragadt be, kell ennyiszer látni, hogy

1/ felfogja az ember

2/ lássa benne amit origóék láttak

3/ az elhatározást tett kövesse és vállalja kockkázatot origóék kiírtására :)

viszont, bár közgazdász sem vagyok - mennyi mindenről derül ki ismét, hogy nem értek hozzá; igaz szintén mondás, aki nem érti tanítja, bár ez meg tényleg távol álljon tőlem a filemt és a közgazdaságtant illetően is - annyit azért láttam, hogy piacgazdaság ide, befektetési megtérülés rátája, vagy viszonyszáma tököm tudja mi oda; sokkal nagyobb biznisz lenne talán a mozitulaj hálivúdi dúsgazdag pöffetegseggű, pénzszámláló tetveknek, ha a pénzük talán jobban fialna. merthogy a vasárnapi szieszta és a válság alatt, a hónap közepén bizony közel teltházzal ment a film, aminek a premierje sem hinném, hogy most volt, és kifele jövet, bőven este 7 után is teltház gyanús tömeg várta a következő vetítést is. nem értem hát, hogy van képük kiírni, hogya másolás, scennelés, letöltés, moziban kamerázás, meg a f*szom tudja mi büntetendő, ha egyszer a pénzések férgek nem értik a régi jól bevált római tant, a sok népkenek cirkuszt és kenyeret, és a pofájuk lapos puttáná. ebből csak azt akarom kimagyarázni, hogy vajon tényleg megéri e nem egy esetben személyes tapasztalat alapján is, hogy 3-4 főnek játszák a filmet, tartják a személyzetet, fűtenek/hűtenek, takarítanak, áramolnak, meg még csomó minden szerság, de a jegy ára nem kevesebb mint 1.200 Ft a magam korabeli véneknek. ez így ugye kemény 4.800,- Ft, ha 'telt ház' 4 fő van. most meg a kb 100 férőhelyes teremben, voltak legláabb 95-en. az 47.500,- Ft. akkor most értek kicsit a közgézhoz, vagy igen?

én azért köszönetet mondok, mint az oszkár átadon, de szigorúan a 45 secbe beléférve:

1/ köszönöm gomez, hogy meghívtál a filmre

2/ és köszönöm magamnek és a tudatlanságomnak, hogy nem olvastam előre semmit a filmről, mert akkor tuti nem megyek el rá, vállalva a válást is!

én már a vasaránapi kapcsolatfelmelegítő randi után tudtam, hogy szeretném, ha gomez a 7végén itt landolna nálam, több okból is. részben mert nyavajog ez a kis vacak, hogy a kapcsolatunk továbbléphetne már egy bizonyos formális szinten, részben mert én ezt akarom, részben meg mert ez a dolgok rendje, igenis oldalborda és főborda néha töltsenek együtt 1-1 7végét. meg aztán mondjuk valamelyik nap felléptem a régebbi kapcsoaltépítő portlálra - csakazért sem csinálaok annak a szarnak reklámot, és írom ki a nevét - és megláttma, gyerekkori kedves barátném/eltévejedett szerelmem?! és az aktuális eksze az általam oly rég óta áhított cseszneki várban és eplény lankáin telették az időt :) szóval vérszemet kaptam, és lássuk be, hogy a budapesti kiruccanás ismát rédöbbentett, hogy alacsony költésgvetésből is milyen remekül lehet magunkat érezni, ha együtt vagyunk, tartozunk valakihez, lehet valakihez szólni, ugratni, "alázni" egymást. nekem nagyon nagy élmény volt a múlt 7vége (leszámítva ezt a libegős fiaskót); nem is csodálom, hogy ezután már készültem a mostani 7végére. persze, lehetne ezt úgy olvasni, hogy a saját kényelmemet keresem, meg belemagyarázni dolgokat, de azt hiszem, aki ezt teszi, elég korlátolt.

a lényeg, hogy nagyon rákészültem erre a programra, nyílván az eplényi libegőzést kihagytam volna, elrettentett engem mindenfajta ilyen fajta féle földtől való elrugaszkodás. de a lényeg, hogy akartam menni, mászni a vadonba, sétálni a cseszneki lankák között, szagolni a őszi levegőt, úgyis 5 perc után a taknyom nyálam egybe folyna a tetves allergia miatt. de ez a hulladék eső csak szakad, nem lehet itt max kétéltűvel eljutni a bakonyba, vagy helikopterrel. nyílván kell az eső, de ami az idén már leesett, azt nem lehet elviselni, és különben is utálom az esőt. se kertbe nem lehet menni, se semmi szabadtéri programot nem lehet csinálni. úgyhogy a faszom pont tele van vele.

de nem baj, nem adom fel, csakazért is meg fogok tenni mindent azért, hogy jól érezzük/érezzem magam a 7végén. főzni fogok, meg sokat pihenni, mert a takony elért a félmeztelen futkosástól. meg ha minden jól megy, akkor maratoni mozimatiné elé nézünk, bár nem tudom, gomez nem volt hajlandó elárulni, milyen filmet hoz.

szóval a 7végi gyalogtúra kilőve, de lesz még kutyán budavásár, meg vénemberek nyara, oszt akkor mehetünk a hetedhét operencián túlra, ahol a malac túr nah :)

hát ennyi idősek lettünk tegnap, ha nem hivatalos mérések szerint, mérünk. merthogy ugye a találkozás napjához számítva van a címben szereplő jeles esmény, fordulója.

noh, nem ennek alkalmából, de azért ismét csak budapest lett az úticél, mint ahogy tavaly is ott volt a találka. a megbeszélés az volt, hogy ez alakalommal én áldozok és várok ismét gomezra,ahogyazt tettem tavaly is, szintén nem hagyományteremtés címén. a terv tehát, hogy én az 5.47-es vonattal felmenek a híresen szép székesfővárosba, azt ott csövezek alig 1 órát míg gomincselló - utálja ezt a becenevet, de miért ne kedveskednék mán egy kicsit - vonata berobog. olyan faszán elterveztem, hogy nem leszek kényelmes úrigyerek, hanem vállalom a gombát, a dzsuvát, a sok marhát és tömegközlekedek az említett hajnali vonattal, hát mit ad isten, nem cseszem el ezt is?! minden ok volt, merthogy nagy sebtiben megvettem a jegyet még szombat este, hazafelé anáytól, hogy ne reggel kelljen, ismerva magam, hogy úgyis az utolsó pillanatban esek be az állomásra. hazamenés, óra beállítás, kereken 4.20-ra. igen ám, de mivel az aktatologató kényelmes ember csak 7közben építi a fazekasok birodalmát, így a 7végén ha nem új jelzést állít, akkor alvadhat ameddig tetszik, mert biz' isten, hogy hétfő hajnal előtt az ébresztő nem fog kolompolni...

mivel nem szoktam álmodni - illetve emlékezni nem szoktam az álmaimra, merthogy álmodni mindenki szokott, mint a silva féle agykontroll könyv is mondja - elég fura is volt, hogy mág álmomban is felsejlett, hogy hogy a fenébe van az, hogy alvadok, és már pirkad odakint, mikor még nincs is 4.20. hát aztán csak az álommanók győztak és mélyebbre taszigálták agyam hullámait, így aztán felriadás lett a vége a dolognak, egészen pontosan 6.03-kor. ami ugye sokkal 5.47 után van, de rohadtul még sokkal a tervezett 4.20 után. ha legalább 1/2 órával korábban riadok, még azt mondom, hogy lett volna esély a nem elkésésre, de így már sajnos nem. megfordult a fejemben, hogy akkor esetleg mehetnék kocsival is, de akkor mi lesz a jeggyel? így aztán bár a pofámról a bőr leégett - miután nem szeretek késni sem, meg felültetni másokat, és főleg mert tiszteletlenségnek tartom, ha valaki megígér valamit és nem tartja be - de firkáltam a gomeznak egy esemest, hogy sajnálom, de neki kell várnia ismét, hogy az öreg és vén pofámat láthassa. nem volt ebből persze gond, lévén, hogy azért szintén a tavalyi találkozó és hagyományteremtés okán is, meg hát az elalvadásos fiaskót tussolva, vittem fehérmilákt:) mondja bárki, hogy nem vagyok egy lovag :D

szóval a retkes máv megérkezett, és a napot ezután is a székesfőváros tömegközlekedésének dzsungalében töltöttük. először elvillamosoztunk hűvösvölgybe, onnan aztán a gyerekvasuttal, felmentünk a jános hegyig, ahol a kilátó ünnepségét tekintettük meg. volt itt falmászás, lépcsőzés időre, valami bringás móka is, mert sok sáros népek voltak ottan, meg aztán a gyerekenek jópofa kosárban hintáztatás, korabeli kézzel tekerős megoldással, illetve ördögöt dióval csúzlizó kilövő játék is. ezek nagyon jók voltak, leszámítva, hogy a színpadon mindez alatt, valami arab zenére hastáncosok rázták magukat. én nem kívánnám, hogy az asszonykórus tekeregjen, vagy csikósok mutassák be a hagyományos táncaikat, de hogy a török hódítás emléke lengjen be egy ilyen rendezvényt, szerintem nem illik. főleg, hogy magyarok vagyunk , őrizzük a saját hagyományainkat, ne az arabokát. bár, ha ott meg a piramisok lábánál, magyar népdalokat kántálnak, matyóhimzésbe öltözött nénikék, hát áldásom rá. még jó, hogy választhattam, hogy mikor akarok libegni, mert az valami borzalom volt. életembe ne legyen ilyen rossz élményem mégegszer, főleg pénzért ne legyen. én marha meg nagy pofával, hogy akkor mi most itten vígadunk, egyből retur jegyet kértem, az asszonyságtól. hát már az 5-ik méter után éreztem, hogy ebből a lefele menet is elég volna, nemhogy mág felfelé is. minthogy klausztrofóbiám van, ráadásul nem érzem magam az ilyen helyeken biztonságban, megfordult párszor a fejemben, hogy ki kellene inkább ugrani, minthogy ezt végigcsináljam. visszafelé már nem volt annyira borzasztó, de lefelé nem volt kedvem élni sem nagyon. nem úgy gomaz, az a lefelé vezető utat végiette, visszafelé már nem is igazán mert szólni, mert látta rajtam, hogy fehéredek biztos :) szóval ez nem lesz a barátom, az tuti.

ezután folytattuk utunkat viszafelé a székesfővárosba, szintén a gyerekvasúttal. de most kifogtuk a felfelé miattam lekésett nosztalgia vonatot, amire ráadásul tegnap épp pótjegyet sem kellett váltani, nem mintha az a 200,- Ft ejenként nem érte volna meg. ennek a különlegessége, hogy gőzmozdony húzta a korabeli vagonokat. olyan szép kovácsolt vasat nem minden nap lát az ember, mint ami azon a vonaton van. az egésznek van egy bája, ahogy ezek a kis kölkök ott szalutálnak egymásnak, ahogy a jegyet lyukasztják, vagy információt adnak. tisztára jó volt nézni is őket, meg az egész vonat oylan jó volt, nagyon szép helyeken járt, ezt az élményt sajnáltam volna kihagyni.

a nap megkoronázásaként aztán még fogaskerekűztünk is egyet, illetve a moszkára visszatérvén a margít hídig még a kombínót is kipróbáltuk. a margit szigetről aztán már gyalogszerrel közelítettünk vissza a délibe. elhaladva a lezárt rakparton - minthogy triatlon verseny volt - a parlement előtt, át a lánchídon. csodás ez a város, megállapítottuk, hogy amennyiben tényleg hagyományteretmő ez a pesti túra, akkor 5-6 évig tuti megvan az évfordulós programunk. csak nekünk kell bírni egymással ezt a néhány évet akkor :))

hazafelé aztán gomez a kelenföldi állomásig még elvonatozott velem, ott aztán ő is meg én is hazafelé vettük az irányt. persze, hogy épp az én vonatom állt vagy 25 percet a büdös semmi közepén, így aztán a töltés melletti akácokban gyönyörködhettem rendesen.

jó kis nap volt a tegnapi, még most is a hatása alatt vagyok. ha belegondolok, hogy én mennyire nem szerettem kiskoromban, szép hazánk székesfővárosát, hát jó nagy marha voltam. már csak az maga, ahogy az ember sétálgat, és nézegeti az ódon épületeket, vagy a vár, a parlament, a zenei kísérettel működő szökőkút a margit szigeten, és akkor még nem is mondtam minden szemünk elé táruló csodát, meg a rejtett értékek... csodálatos ez a város és én szerencsés vagyok, hogy azzal az emberrel nézhettem meg, aki a legtöbbet jelenti /pillanat.

gomez, remélem jövőre Veled ugyanitt (is)

noh, hát úgy néz ki, hogy ez a hét a különös találkozások heteként fog bevonulni sivár életem történetébe.

tegnap este gval&ksal töltöttem néhány órát. ksal most beszélgettünk először igazán, lévén eddig max vagy nálam voltak, vagy csak villámtalálkozóra volt időnk, amikor összefutottunk imitt amott. számomra nagyon értelmes és kedves embernek tűnik, úgy látom, jól kiegészíti egymást a két ember. a kapcsokatuk is sinen van, bár azért számomra furcsa és magamból kiindulva érthetlen is, hogym iért nem vállalják magukat végre fel a család előtt. lehet, (sőt az ő szemszögükből biztos) hogy én látom a dolgokat egy kicsit sarkítva, hiszen én tiszta lapokkal játszottam és hozzátettem, ha  nem tetszik is a rendszer ez van, el kell fogadni, együtt kell élni vele. aztán ha nem ok, nem megy a feldolgozás, hát akkor nem lesz hazacibálva senki, nem lesznek beszélgetések a magánéletről stb. de az, hogy én leéljek úgy egy kapcsolatot, vagy egyéltalán kapcsolatnak tudjak nevezni egy olyan formációt, ahol a találkozás és a közös élmények leredukálódnak arra, hogy napi 3-4 órát együtt eltöltünk, és azt az időt sem kettesben, hanem valamilyen közösségi térben, esetelg valahol az út mentén megállva, hát nem tudom...

hiszen egy szülő még ha nem is tudja feldolgozni azt, amiről sem ő sem a gyermeke nem tehet, még akkor is ott van, hogy az ő gyreke az az ember. de megközelíthetjük másik úton is a dolgot. ha nem tudja feldolgozni sem a szülő, sem a gyrek, abban az esetben is választási lehetőség. ezt nevezik költözésnek, otthonteremtésnek. nyílván ehhez meg kell teremteni az anyagi feltételeket, vagy legalább törekedni arra, hogy legyen valami a dologból. de ha erre sincs meg 2 emberben az affinitás, akkor sztem azért az jellemzi is némileg a kpcsolatukat. nem győzöm hangsúlyozni, hogy én sem vagyok épp ideális alany, de mi leglaább megpróbáltuk, és biztosan meg is fogjuk még próbálni. rossz volt az időzítés, ennyi ami történt.

3 év nagy idő, főleg egy ilyen jellegű kapcsoaltban. sokan ennyi együttélés után már a mennyegző, vagy a közös fészek teremtésén, de még a gyermekáldáson is túlvannak. ezzel azért nem lehet játszani. én azt hiszem, hogy ők még megukkal szemben sem készültek fel a megváltoztathatatlan dolgok elfogadására, feldolgozására. hiába léteznek egymás mellett 3 év! ez az idő nekik még mindig kevés arra, hogy önmagukat adják, vagy el tudják fogadni azt, ami teljesen egyértelmű. azt hiszem, hogy az élet legnagyobb leckéje éppen az, hogy az embernek önmagát kell elfogadni. felkelni reggel, kibattyogni a klozira, belenézni a tükörbe és ott azt, amit lát, elfogadni, és igenis képen röhögni magát, és azt mondani, igen ez vagyok én. vannak genetikai adottságok, amiken változtatni nem lehet, de ettől még nem veszett el semi. én sem vagyok megelégedve magammal, vagy a kinézetemmel, tudnék mit szabni, ha abban a helyzetben volnék. de nem lehet - illetve lehet bizonyos keretek között - ezzel mindent elintézni. nekem személy szerint ez ment a legnehezebben. önmagamra ébredni, hogy mennyire sok hibám van - testi és lelki egyaránt - és hogy ezekkel a hibákkal kell holnap reggel is felkelnem és szembenéznem. sőt holnap után is. de tisztában voltam azzal is, hogy nem akarom, hogy ezek a dolgok határozzák meg az életem, vagy befojásoljanak bármiben is. persze lehet ez a "hirtelen" öntudatra ébredés is egy mód, de erre a szintre is akarni kell eljutni. én nem tudnék így élni, azt tudom. nem tudnék a világ, a családom, a barátaim, sőt saját magam elől bújkálni. nem menne a hazugság, a képmutatás. nyílván vannak bizonyos keretek amik között az ember mozog. de most komolyan, milyen az a kapcsoalt, ahol 3 év alatt nem történik más, mint az a napi 3-4 óra, amit a szereplők együtt eltöltenek?! hova vezethet egy ilyen élethelyzet? lehet ennek jövője? nem statikus és tervszerűtlen ez az egész? nem gondolom, hogy az előre eltervezettség volna a jó, látom a példát erre is tőlem jobbra a farizeus személyében. messze nem ez a megoldás. de nem is hiszem, hogy egy autóban, és a különféle közösségi helyeken megélt kapcsolat volna a megoldás. valahol csak meg kell találni az arany középutat. és ehhez részben az össz társadalamnak kellene felfognia, átértékerlnie, felülvizsgálnia önmagát és úgy meghozni egy döntést, hogy mögötte meglátja az embert is, nem csak a célpontot. azt hiszem, hogy ez, és önmagunk elfogadása a kulcsa az olyan számomra szomorú és szánalomra méltó helyzeteknek, mint amiben g&k vergődik, 3éve...

most, hogy beköszöntött az átmenet nélküli és az időkiabálók szerint elég kitartó zimankó, gondoltam hát egyet, és úgy határoztam, hogy az idén nem szeretnék ismét varacskos disznóvá nőni a téli punnyadás alatt, hát jó előre bebiztosítom magam, és kipróbálom, milyen, ha a lovakhoz hasonlóan, egy kenelben futkázozok. szegény agarak és minden más egyéb futásra képes dobogó ketyerével ellátott élőlény, akiknek egy zárt helyen, monoton módon kell szaladgálni. hát sajnálom a szerencsétlen párákat, mert ez valami lélekölő. nem azt mondom, hogy a pályáln, mint kit péztéztam a tájat, vagy a sok marhát, aki szintén futott, de akkor is, abban legalább volt valami jó, friss levegő, szellő, hangok, miegymás. itt, mint valami droid, loholtam azon a 2 m2-en, ami jutott a gép által, azt mivel épp az ablakkal szemben volt hely, hát legalább az ocsmány pofámat láthattam az üvegen keresztül. szerencsére csak a sziluettet, nem kellett önmagammal szembenéznem, mintha tükörbe bámulnék.

szóval erősen remélem, hogy hamarosan visszaköszön a kikelet, vagy valami, mert én ezt nem bírom sokáig, az tuti. a fittség jó dolog, a szépségért meg kell szenvedni, noh de ez már túlmegy a tűrhetőség határán :)

szóval ismét egy különös taálkozásnak lehettem fül, szem és minden egyéb tanuja. tegnap megérkezett gomez, beszéljünk címszóval. hát beszélni nem sokat tudtunk, inkább a sírás rívás visszafolytásával voltunk leginkább elfoglalva. én kevésbé, ő kicsit bővebb lével él :) valszeg én ezt a részét is pisiléssel vezetem le, mert kb, mint egy hugymók, úgy szaladgáltam tegnap megint...

szó mi szó, ez az én kis gomincsellóm megjött, azt akkor hát megbeszéltük, hogy jó nagy marha hülyék vagyunk mindketten, és alaposan el is szúrtuk a dolgokat, de aztán ő mégis szeretné, ha nem hagynánk, hogy vesszen itten mindenféle, merthogy azért nah, hát! sokat mondjuk nem kellett győzködni, mihelyt megláttam, és a karomba omlott az a kisgyerek, hát mint a vaj alangyos kés alatt, úgy olvadtam el tőle. szar dolog ám, hogy az ember képtelen ellenállni, annak akinek pedig néha nem ártana és amúgy is kicsit mérgesnek kellett volna inkább lennem, mert azért mégiscsak egy szakítási szándékkal elkövetett, a másik elleni háborús büntett gyanusítgatásával álltunk szemben. erre én, vén marha? hát nem összeomlottam és kerestem a szabad bőrfelületet a nyakicáján ennek a kis gomeznak, hogy hol tudok hálálkodó és bocsánatkérő apró kisebbfajta csókocskákat lehelődni rája.

szóval beláttuk, hogy mindketten, de azért én egy kicsit jobban - már megfirkantottam ugyan, hogy milyen okok tömkelegéből fakadóan, de hát ugye, kor, tapasztalat, több ész, miegymás - hibásak vagyunk, hogy ilyen ostoba módon hagytuk alakulni a dolgokat. én meg jó kisfiú módjára megköszöntem, talán tegnap is, de ma tuti, hogy lejött, és nem hagyta, hogy homokba dugott fejek miatt hagyjuk elveszni az elmúlt több mint 1 évet. nem mondom, hogy a végére értünk a beszélgetésnek, de azt már most mondom, hogy ezt az utat nem választanám többet, ha lehet. inkább /pillanat legyek "mocskos ember" :) vagy bármi szitok, de beszéljünk a dolgokól. nekem meg nem itt kell kiélnem a bajaimat - legalább is nem előre, hanem a veszekedés után - hanem igenis a bölcs öreg jogán, le kell ülni és beszélni kell, sőt a képébe mondani a másiknak, ha az egy hülye barom.

ifjak, hát fel a fejjel, és ne legyetek ostobák és makacs vénemberek, mint én, hanem igenis tessák felvenni a plépofát és harcolni a szerelemért, azokért a szép - ne adj isten boldog - pillanatokért, amik miatt még az olyan fagyos reggelek, mint a mai is volt - hogy a szeme eseen ki, amelyik nem fűt be - kicsit jobbak, szebbek lesznek.

köszönöm gomez, hogy nem hagytad ennyiben a dolgot...

a tegnapi nap sem múlt el izgalmak nélkül. csak nem bírom ki, le kell körmölnöm, hogy:

1. én emlékezzek rá

2. egyáltalán elhigyjem, hogy mindez megtörtént :)

noh, nem kell itt semmiféle baltás gyilkosságra, vagy éjjeli támadóra gondolni. de mégis elég nagy események mentek itten ahhoz végbe, hogy meg ne örökítsem a jövőnek. nem mintha bárki is épp az én ostoba blogfirkantalmaimon rágódna majd 2058-ban, vagy akár ma. de nah, hát akkor is.

hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú, aki már elég korán rájött, hogy némiképp különbözik a többi, hasonló korú és nem csak azoktól a kisfiúktól. viszont arra is rájött, hogy egyes kisfiúktól meg nem különbözik, hanem velük egyforma az érdeklődési körük. ahogy teltek múltak az évek a kisfiúból nagyfiú, majd aztán férfi lett. mit hoz a sors, a magán érzett furcsaság csak nem múlt az évek során, de a kisfiúból lett nagyfiú, majd férfi csak nem hagyta, hogy a rakoncátlan gondolatok eluralkodjanak elméjén, így aztán a társadalom megbecsült tagjaként szépen végrehajtotta a lovagregényekben taglat módon a lányszöktetást, majd aztán alaposan meg is ijedt és fogta azt visszaszöktette a királykisasszonyt, hangosan kopogott a palota ajtaján, majd megköszönte, de nem kérte a királylányt. helyette egy másik, alig 10 évvel idősebb, nem is épp királylány (de szemrevaló teremtés volt ám ez a fehérnép is) mellett döntött. körbejárta, megnézegette, belátta, hogy épp neki való. az  asszonyságnak sem kivetnivalója a kisfiúból lett nagyfiú, majd férfi iránt, hát megülték a nészt, volt nagy vígalom, dínom dánom, meg pénzfolyó vagy 7-8 évig. míg aztán a mesék kötelező eleme, a gonosz banya - a modern kori neve APEH - be nem kopogtatott, hogy jó napot kívánok, vinnénk innen mindent, kisebbfajta adóhátralék felhalmozás okán. addigre a nász feletti öröm már megkopott, a kisfiúból lett nagyfiú, mejd férfi addigra már nem tudta kordában tartani többi társától eltérő, kissé kellemetlen különbözőségét, ám még nem látta elérkezettnek az időt, hogy nekiiramodjon a nagy világnak, szerencsepróbálás címszó alatt. az évek közben teltek, a kisfiúból lett nagyfiú, majd férfi nevelgette, terelgette kis családját, intézte a dolgokat, próbálta a gátat megerősíteni, hogy a pénzfolyó továbbra is csordogáljon, ha már lecsapolta a nagy részét a folyamnak a gonosz boszorkány. a háttérben viszont az élet nevű játék kártyáit igencsak keverték emberek, sorsok jöttek, sorsok összeakadtak, sorsok tovaszálltak. de nyomot hagyott valamennyi sors, vagy sorsfoszlány a kisfiúból lett nagyfiú, majd férfivá cseperedett főhősön. történt aztán, hogy az élet adta a lehetőséget a váltásra, a változtatásra, a apénzfolyam feltöltésére, a kicsit távolból szebb vagy típusú, világot látó, és ritkábban otthon tartozkodó életformára. a kisfiúból lett nagyfiú, majd férfi pedig kapott a lehetőségen. természetesen a kalandozó hadjárat megkezdése egyet jelentett a család elhagyásával, még ha csak időszakos portyákról volt is szó. az a közel 4 év és a több ezer kilóméter, noh, meg az elmúlt évek alatt végbement pénzfolyam ügyi apadások, beláttatták az alig 10 évvel idősebb asszonysággal, hogy mégiscsak a hutvágner pista lett volna a jó választás, mert annak bezzeg már volvója van, meg ott aztán még a kerítás is jóféle gyulai kalbászból tekeredik a kacsalábon pörgő mézeskalács házikó köré. de gondolta nem baj, maga válaszotta a kisfiúból lett nagyfiút, majd férfit. hát a család szentsége miatt megtartotta gondolatait magának és hagyta, hogy az élet sodorja. talán még jól is jött neki a portyázó hadjárat a külhonban, így legalább engedhetett a gyeplőn, kicsit élvezhette a szabadságot. a fióka kifelé szálldogált a fészekaljból, így kicsit több idő jutott magára, és az élet élvezésére.

mindeközben a kisfiúból lett nagyfiú, majd férfi nyögte a gonosz boszorkánynak a sarcot, hódításai külhonban ugyan sikeresek voltak, de azért lássuk be nem erről álmodott ő sem. hogy a mese vége azért happy end legyen és még elalvás előtt mindenki olvashassa, már aki eddig nem vágott eret magán, vagy hagyta itt a bejegyzést, szóval egy kicsit az időn forgatunk.

a kisfiúból lett nagyfiú, majd férfi gondolt egy nagyot - persze voltak itt azért segítő szándékú kebelbarátok, meg a pénzfolyó folyamatos dagasztásától és úgy általában is eltelt hócipők, miegymás - és elhatározta, hogy nem akarja az életét a hódító hadjáratok és a folytonos portyázgatások élvezetes, de rög nélküli módján eltölteni. sarkára állt, valószínűleg, ha lett volna még sarkantyúját is öszeütötte volna, a hatás kedvéért, és hazavágtatott fehér lován. leszállván a lóról, csókolt lehelt az alig 10 évvel idősebb asszonyság, az évek alatt megkopott, de még mindig bájos orcájára és vállonvereggete az időközben kiröppent fiókát. aztán nagy levegőt vett, és kérte vissza az életét, az elvesztegetett, hazugságokkal, lemondásokkal, a pénzfolyó töltésével, a kiadásokat kölcsönökkel kompenzáló élete helyett. mélyen meghajolt, majd gondolkodási időt adva, eltávozott. a történet tehát itt veszi első ízben kedvező fordulatát. aztán tovább lépett a kisfiúból lett nagyfiú, majd férfi. ahogy szokta, ismét vett egy nagy levegőt, és önmagának is meglepetést okozva, felhagyott a mások véleményét előrébb helyező, dogmákat és társadalmi sztereótípiákat követő életmóddal és beköltözött új párjához. ha már lúd, az viszont legyen kövér alapon, itt nem ért még véget a mese gyerekek. A kisfiúból lett nagyfiú, majd férfi hallgatott a baráti szóra és a belső hangokra, melyek minidg is az igaz és őszinte életre sarkallták - hozzáteszem hazudott ő már épp eleget, fiatal kora óta, épp a mese csattanoját is szolgáló ok miatt - és tett még egy nagy lépést. felvállalta magát a fia, és a családja előtt. ezzel akkora erőt és bátorságot mutatva, hogy hódító hadjárat olyan örömet és elégtételt nem okozhat lovagnak. elkezdődött hát valami, a kisfiúból lett nagyfiú, mejf férfi életében. hogy kellett hozzá 40 éb, egy gyerek, egy elvétett házasság, sok-sok millió adósság, és néhány összetört szív? igen, ezek mind kellettek hozzá. de csak azt kell és szabad nézni, hogy milyen lesz ezután. hogy milyen lesz úgy ágyba feküdni, hogy az emberben nincsa bizonyítani akarás/kényszer. hogy iganis a szemébe mer nézni a fiókának és az majd elmondja, ha nem szimpatikus a történés. hogy az anyukájának a szemébe mer nézni, és nem kell kitalálni a hatszáhatvanadik semmitmondó hazugságot, hogy miként jutott ide az élete. hogy megtalálta azt az embert, aki mellett jó érzés felkelni és aki társaként kezeli, inkább mint az alig 10 évvel idősebb asszonyság. hogy a barátok mind büszkén tekintenek rá, mert végre mert önmaga lenni, vállalni azt aki, és kiállni magáért a fióka, a család ezáltal az egész világ előtt.

gratulálok ERI, büszke vagyok rád! kívánom, hogy legyél eztán olyan boldog, amilyen boldog csak lehetsz. és ne feledd, amit mondtam, ÉLJ!!! hisz itt és most csak ez az egy életed van, ezt kell úgy megtölteni tartalommal, ha 80 évesen a tolószékben ágytálcsere közben az ápolónő megkérdezi: - megérte papa? te azt felelhesd: igen; minden pillanata...

éppen 2 nappal az 5 éves beköltözési évforduló előtt, a tegnapi napon végre pont került került az í-re, ami a fürdőszoba szintre hozását illeti. történt ugyanis, ahogy azt már valahol korábban megfirkanotottam, hogy a tálen, vagy mit tom én már mikor volt egy kis csőtörés féle, amiből szerencsétlen fürdőnek azóta nem sikerült felépülnie. csak vegetált ott nekem, meg kereste önmagát, de a szörnyű betegség mindinkább eluralkodott a lelkén, és nem tudott talpra állni. most, hogy itthon ragadtam, hát volt időm tv-t nézni. van egy svéd műsor a dekon, valami olyasmi a címe, hogy svédország legrondább valamiljei, épp attól függően, hogy milyen helységet szednek ráncba a skacok. noh, az én kis fürdőm simán verte az ott bemutatott lakótereket. eddig! merthogy tegnap, 5 évi szünet után előkerült a festőecset, meg a létra, azt olyan fürdőt rittyentettem, hogy a szakik is megirigyelhetnék. mondjuk, már látom, hogy miért olyan kevés a szakmunkás manapság, és miért jár minden "okos" egyetemre, főiskolára. büdös a kétkezi meló, az biztos. meg aztán azt is sikerült igazolnom legalább is magamnak, hogy szent ember volt, aki a pemszli helyett kiötölte a hengert. merthogy én tegnap kénytelen voltam az előbbire visszatérni. ennek okán, még az a bizonyos testrészem is vanília színben pompázott, mire befejeztem a művet :) a nap elég korán, már 4kor elkezdődött, nem tudtam aludni, így aztán szépséges gyokovicsot néztem a tvben, részben nosztalgiából, részben mert ha megveszek is rájövök a tenisz szabályainak titkaira, és magamtól. meg hát azért gyokovicsot nézni nem lehet elég korán kezdeni :) aztán elmentem bevásárni, de akkor meg nem jutott eszembe - nálam a feledékenység amúgy is genetikailag van kódolva, gyakolatilag amit felírok is képes vagyok elfelejteni simán - hogy megnézzem, hogy a festőhengereim nálam vannak e, vagy a nyánál. így aztán szívás lett a vége. a sarkok még rendben voltak, hiszen ott amúgy is ecsetet szoktam használni, de a plafonnál, már éreztem, hogy meg kell küzdenem majd a sárgasággal a tus alatt :) noh, de ahogy szokták mondani a szépségért meg kell szenvedni. a végeredmény pedig az igényeimet messzemenően kielégíti. a lskás egyik legfontosabb helysége végre az őt megillető állapotba került, gyógyulttá nyílvánítom.

lévén, tegnap még volt maszekolás is, így amikor 6kor kiesett a kezemből az itthoni takarítás és rendrakás valamennyi kelléke, szép anyám már a nyakamban lihegett, hogy akkor menjünk már melózni :S szóval a teknapi nap a takarításról szólt. de most tényleg komplett őszi nagytakarításon vagyok túl, és olyan jó érzés volt az este hazaesni, a tiszta és szép lakásba. a függyönyből csak úgy árad a fahéj illata, a fürdőbe öröm belépni olyan szép lett a festés és a falazat is végre méltó a lakáshoz. szóval megérte az egész napi gürizés.

az este miután elszabadultam anyától, anikó nem létező érzelmi életét próbáltuk össznépileg megemészteni. sajnos sokra nem jutottunk, lévén, én ugye egy szemszöget látok, és ismerek, amit anikó kiad magából. ahogy azt hiszem, hogy az én mára szertefoszlott érzelmi életemet sem tudta rajtam kívül más megérteni - lévén gomez nem volt ebben partner, holott legalább 50%ban neki is köze lett volna hozzá - így én is csak annyit látok az ő és a kapitány úr kapcsolatából, amit anikó "szemein " keresztül látatni nged. szóval eléggé elfogultak voltunk, anikó irányába talán. vagy nem tudom, de pasi szemmel nézve sem egyértelmű és őszinte számomra ez a kapcsolat. mivel mással nem tudok, és nem is kívánok példálózni csak magamból tudok kiindulni. abból, hogy közel 1 évvel ezelőtt milyen ember voltam, milyen volt akkoriban a felfogásom, a hozzáállásom egy kapcsolathoz, egyáltlaán az emberekhez, főleg, ha valaki érzelmileg közeledett felém. aztán ha őszintén, és komolyan magamba nézek - de nem is feltétlenül kell magamba néznem, hiszen mindenki látja rajtam a változást, legalább is a visszajelzések ezek, és nem feltétlen csak a közelebbi ismeretségi körben; nyílván más kérdés, hogy gomez ezt látta e vagy sem - akkor azt kell látnom, hogy igenis sokat alakultam, nyitottam, talán még változtam is ebben a kérdésben. az viszont nekem egy kicsit elcsépelt, és művi - vagy nem érdekel kimondom, nem őszinte - ha valaki 2 hónap ismeretség után, és nem egy intenzív érzelmi kötődés és találkozáshalmaz után, azt meri mondani, hogy szereti a másikat, és jövőt tervezget, meg mindenféle rózsaszín fellegeket ereget. ha valaki, hát én melóztam nem is keveset hajnalig, meg jártam zombiként a saját életemben, mint valami ócska másodrangú mellékszereplő. volt, hogy azt sem tudtam milyne nap van, mert annyira sokatt kellett melóznom, vagy épp annyira rohantam a megélhetés után. DE! amikor jött az a valaki, aki fontos lett, és bizonyos idő után öntudatra ébredtem és beláttam, hogy itt most ez az egy életem van - tekintsünk most el a lélekvándorlástól és egyéb keleti filozófiáktól és ezoterikus megközelítésektől, amiket magam is hiszek - akkor be tudtam húzni a féket. mindent egyszerűen nem lehet. az élet már csak ilyen játék. lehet törekedni viszont az egyensúlyra. és ez az amit vagy akar az ember, vagy nem. nyílván nem egyik napról a másikra változtam én sem, a felfogásom sem. de akkor miért mondja a kapitány, hogy szereti anikót, ha bizonyítani nem tudja, vagy nem akarja. kezdem azt hinni, hogy a szeretlek szó tényleg a legócskább, ugyanakkor a legnagyobb halmazszó. mert ha meglátunk valami cukorbébi kisgyereket, kutyát, macskát, lovat, disznót, válasszon mindenki amit aka, mit mondunk?: szeretem. ha valaki nem tud mást kitalálni az érzelmi terrorra, vagy lejmolásra, vagy azt hiszi, hogy valamit bizonyítani kell/akar, mit mondunk?: szeretlek. számomra ez a szó már tényleg nem több, mint egy töltelékszó. a leginkább az 'izé' szóhoz tudnám, hasonlítani. igazi jelentése annak senem van, meg azt hiszem ennek senem van. a szó maga egy szó, jelentést attól kap, ha meg tudjuk foglamazni, hogy mi az amit jelent számunkra, mikor kimondjuk, a másik embert úgymond jellemezve vele. ha meg tudjuk mondani, hogy mi az amit szeretünk,  másikban, hogy milyen biokkémiai folyamatokat indít meg bennünk a másik ember, ha látjuk, szagoljuk, tapintjuk, érezzük, halljuk, miegymás.

de mivel a nő nőből van, a pasi meg pasiból, így a lelki terror megy. anyikó bár már túl van a saját hármas bűvszámán - anyikó szerint egy igazi NŐ 3nál több pasit nem vall be - még mindig naív szegénykém. kapitány úr, pedig épp most gyalázták porig a férfiúi mivoltát, még mindig tudja mi kell a NŐ-nek, így egy szeretlek és kettőnkért hajtokkal, már le is veszi ostoba barátnémat a lábáról. de ekkor jövök én, a szemét és álnok kígyó képében megjelenő "mocskos ember" aki mindig képes felnyitni a szemet, és feltenni a kérdést, hogy akkor most hol is a fene nagy szerelem, és egyéb érzelmek, ha tett meg nincs mögötte. de nem is feltétlen a tett az első lépés, szerintem, hanem maga a tenni akarás. mert ez az amit én látok a kapitány úrban. hogy a tenni akarás nincs meg a dolog mögött. anélkül meg ahogy azt fent is írtam, a szent és sérthetetlen szeretlek szó, nem más mint töltelékszó. szópótló szó. lehet, hogy ez esetben a gyenge vagyok, és határozásra képtelen, megsértett önérzettel rendelkező, béna férfi a jelentése. nyílván mindig más jelentéssel bír, hiszen szópótló szó...

mondom mindezt én, aki a saját érzelmi életét sem tudta megoldani és felnőttként kezelni. szóval csitttt szabika...

a nagy elmaradás oka, kedves olvasó/látogató, hogy a gépem úgy döntött, hogy köszöni szépen nem kér egy időre többet belőlem. ennek okán leadtam a múlt héten az informatika doktorainak, hogy leheljenek egy kis életet a drágába. tegnap este kaptam vissza, így egy kicsi előrehozott téli szünetet tartottam, ahogy az idő kinéz. de dolgok azért történtek mostan is, így egy kicsit zanzásítva, de összeszedem az elmúlt napok eseményeit, nehogy aztán a késübbiek során, a feledés homályába vesszen valami is. természetesen most is szigorúan a saját szemszögemből firkálom le a dógokat...

nah, hát megvolt a kutyaeregetés, most már kifeküdt ez a kis kutya-kutyánszki, én meg legalább tudok egy kicsit magamra figyelni.

ez a hugyos berci - mármint a kutya - jól kicseszett velem. bár gondolom, hogy gomez hagyatéka, vagy ha itt lett volna ,biztosan mondta volna a magáét, hogy bezeg a kutyának még ezt is szabad, neki meg semmit... a lényeg, a lényeg, ahogy felértünk a lakásba leterítettem a kutyánszkira szabott pelust, hogy akkor míg én próbálok egy kicsit még dolgozni, csak ellesz a kutya, ha meg dolga akad, hát oda elvégzi. erre ricsi áttrappol, az a kis komisz, és úgy belemelegedtek a játékba, hogy emma elfeljtette, hogy mi illik, azt a fürdőben wc használatra meg nem tanítás hiányában kinézte a szőnyeget, mint pisilésre alkalmas obiektumot XD mondjuk, ha engem kérdezne valaki én is azt válaszotttam volna, utálom azt a szőnyeget, csak lusta vagyok másikat venni. noh, most meglett az oka a cserére. amúgy jó fej volt emma, akkorát sétáltunk, hogy utána tappancsmosás, egy kis ivás, azt kidőlt szegény, mint valami harcos a csata után.

ma amúgy telihold van. tegnap már igen hízott volt a nem sajtból lévő korong, de ma van a nap, vagy inkább este, ami az elengedésé és a kérésé ebben a hónapban. ilykor kell elengedni minden dolgot, ami az életben rossz, vagy lezárás előtt van. ezek lehetnek testi, lelki eredetú dolgok is. milyen érdekes, hogy épp ma volt a papa temetése. bár ahogy most láttam a csucsukát, neki nem fog menni ez a téma, még egy jó darabig. nagyon ragaszkodott a papához, sok mindent kért tőle a papa és a csucsuka sok mindent meg is ígért neki, amit sajnos már nem tud élőben megmutatni. de én azért hiszem, hogy talán egy másik személy képében, vagy egyéb formában visszakapjuk azokat akiket elvesztettünk és fontosak a számunkra. így csucsuka is visszakapja a papát. ugyanakkor az is biztos, hogy az elmúlás egyben valami új dolog, egy új esemény eljövetelét is jelenti. nem véletlen, hogy a munkahely keresés nem oldódott még meg. ha lenne munkája, most annyival kevesebb időt tölthetett volna a papa mellett. ez volt megírva, ezt kell elfogadni, még ha nehéz és könyörtelen is kimondni ezt. nem lehetünk annyira önzők, hogy húzzuk a vég eljövetelét, ha a másik már feladta a harcot, ha neki már az a megnyugtató, ha valahol máshol lehet, és talán onan személéhet minket. esetleg készül a következő küzdelemre, egy következő testben a lélek már csak ilyen csapodár.

de a telihold a kérés időszaka is. nyílván nem azt a pénzt kell kérni, amit adott esetben egy bizonyos dolgora költenénk, hanem magát a dolgot. maga a pénz csak eszköz, de a megvalósítandó cél, amit ez az eszköz hoz létre, az az igazán nagy dolog.

azt kívánom, hogy tudjak felejteni és megbocsátani, hogy tudjak továbblépni az emberi hibáimon, hogy legyek egy kicsit jobb ember. hogy tanulni tudja kmindabból ami mögöttem van, hogy életem minden kicsi apró részletére kapjam meg az igazolást, hogy miért kellett akkor és ott azt a pofont elviselnem, hogy miért kellett akkor és ott azt az adott hibát elkövetnem.

tessék kérni, és tessék hinni a kérés és az univerzum erejében, hogy a teremtő erő bennünk van, csak mi tudjuk jobbá tenni magunkat,  környezetünket. ha mi magunkból azt sugározzuk, hogy jók vagyunk, jól érezzük magunkat ,az a rezgés világokat fog megmozgatni.

noh, hát csak hazaért ez az én anyikóm is. vagy ezt már írtam, nem tudom, a lényeg, hogy végre van megint reggeli "kávézgatás" meg lehet végre beszélni az élet nagy dolgait, megy kicsit lehet fecsegni a magáéletrő ls, már ami megosztható egymással, vagy fontosnak tartjuk elmondani a ásiknak. anyikó sem egészen érzi jól magát a bőrében. nem igazán tudja kezelni ezt a kialakult helyzetet a kapitánnyal, az én helyzetem sem épp felhőtlen, úgyhogy van mit megvitetnunk.

vasárnap összenépi lisamegnézegetés volt itten kérem. először a ricsi jött, hogy akkor ő pontosan 6 percet maradna és lisaügyileg kiélné magát. aztán félúton megjött anna is, aki ricsi anyukája. nagyon jól nevelt asszony lévén, rögtön a padlóra ült, és így beszélgettünk. hát ennek az asszonynak sem fenékig tejfel az élete, azt megmondom. a vén marha fiát, aki szintén jódolgában megveszhetett valahol félúton, és felköltözött a nagy budapestre, még ő pénzeli, mert szegény gyerk a fizetéséből nem tud, vagy akar kijönni. elég meglepő, hogy sok olyan ismerősöm van, nem feltétlen fiatalok, akik egyszerűen képtelenek a családi segítságnyújtás nélkül megélni. nem mondom, hogy soha nem kellett pénzt kérnem anyától, vagy nem fogok soha kérni tőle, ezt nem is merném kijelenteni, de valahogy nálunk az ilyen dolgok soha nem voltak meszokottak. pedig éppen pénze mindig volt és van is anyának. de most úgy rádöbbentem, hogy másnak milyen egyértelmű az, hogy ha gond van, akkor megy anyához, aki segíti. jó persze tudom, hogy mikor mi voltunk kicsik, a nagyik mindig adtak egy kis csúszópénzt anyáéknak, vagy épp beszálltak 1-1 bútorvásárlásba, vagy adtak avalamennyit az új kocsira, de ez nekem akkor sem tűnik természetesnek. vagy nem tudom, lehet én vagyok egy kicsit vaskalapos ebben a kérdésben is? mindegy, a lényeg ,hogy anna sem igazán úgy mondta a havi "zsebpénz" osztást, mintha furcsálná. a lényeg, hogy a gyerek nem igazán tud megállni a saját lábán, és szegény tanulja az életet = követi el a nagyobbnál nagyobb marhaságokat. persze tudjuk, hogy ez mindenkivel megesik, hiszen hát az élet úgy szép, ha van benne egy kis csavar is. én pl nagyon sok mindent tanultam emg a saját marhaságom kárán. hogy ne menjünk messzire, ugye itten van a múlt heti sztori is....

szóval anna után, megérkezett szandi is, aki nekem egy kicsit csodabogár a családban. oylan jó lelkű kislánynak tűnik. ha kell cibálja azt a bazi nagy kutyát a telepen, ha kell a ricsire vigyáz, mint bébicsősz, ha meg kell, felmossa a lépcsőházat, mert az anyja épp melózik. ettől függetlenül nagyon nem látom, hogy a kortársaival volna, vagy barátokat hozna fel. olyan kis statisztának tűnik nekem a többi cslaátaghoz képest. csabának (nevelőapja, ricsi apja) nem igazán hiszem, hogy közös témája volna vele, az anna ugye lohol aháztartás meg a ricsi után, miegymás. szóval olyan van gyerek, szép is, okos is, de nagyon sok vizet nem zavar. viszont, anna meglátta a falon a rólam, vagy 150 éve még spanyolországban készült karikatúrát - persze nem ismert fel, mert vagy 20 kilóval voltam akkortájt könnebb és bizony bennem volt egy akkora viszkikóla, hogy annak örültem, hogy láttam aznap este - és mondta, hogy a szandi a rajzban nagyo tehetséges. legalább már ez is kiderült, hogy az a kislány valamihez ért. én talán őt kedvelem az összes közül a leginkább, lévén, ő is olyannak tűnik, akit ha hagynak az is jó, de ha kell akkor tud mosolyogni is.

szóval aztán a tegnapi napot anyikóval arra szántuk, hogy rohangálás után hazaszállítom a lisát, merthogy már hiányolta a réku, meg aztán ma már érkezett a következő "lakó. komoylan mondom lassan tényleg kiírom az ajtóra, hogy állatmenhely :))

most, hogy a lisa eltávozott egy időre a hazájába, egy kutyus vette át a helyet, a lakásban. szegény drága csucsukának a nagypapája feladta a harcot és úgy döntött, hogy nem érdekli a földi lét tovább. a temetés ma van, és a szülei kutyusát, emmát nem tudták megfelelő emberre bízni. én ugyan szerettem volna leróni tiszteletem a papa sírjánál, de ezt el kell ,hogy halasszam, mivel a kutya felüegyelet maradt rám. így aztán a délután itthon emmával töltöm, itthonról kellene az ipart nyomnom, hogy épüljön a fazekas család.

de gondoltam, ha emma érkezése kizökkentett, akkor tartok egy blogolási szünetet, mint az összeszokás időszakában időelütő tevékenységet.

szóval tegnap este anyikónál voltam. beszélgettünk a kapitányról, megemlítettem neki, hogy milyen csúfos véget ért a gomezzal a lamur, egy kicsit ki is besézltük, hogy milyen hibát követtem el, hogy neki mi a véleménye errő la kialakult helyzetről. de ahogy az már lenni szokott nem hagytam, hogy az én magánéletemről folyék a beszélgetés, hiszen én eddig is megoldottam a saját leleki bajaimat "házon" belül, ezután sem szeretnék vele senkit terhelni, meg unatatni. kiírom magamból itt, meditálok rá egy keveset, a futások végén és előbb utóbb ezen a szakaszán is túlleszek az életnek. ettől persze nem fáj kevésbé, vagy érzem magam feltétlen jobban, de az az egy mondat csak ott motoszkál minig a kobakomban, az azért mindig ad egy kis energiát, hogy csakazért se búslakodjak, vagy vessem magam az önsajnálat gennyedző lápjába ismét.

aztán végre megköszönthettem anyikót merthogy az a szép asszony nemrégiben lett tizenyóc :)

a rékuval is sikerült végre egy kicsit beszélgetni, meg nevetgélni - szigorúan anyikón élcelődtünk - ,szóval jó volt kicsit kimozdulni itthonról végre. nem a 4 fal között a monoton dolgokat csinálni. de hogy a réka miylen szép lett, mióta nem láttam. igaz, hogy a múltkor ő hozta le a lisát, mikor anyikó ugye telet a németeknél, de akkor rohantam, meg már félig setét is volt. most viszont megnézhettem ezt a kislányt, mit kislányt, kész nőt. olyan szép lett az a kislány, hogy alig bírtam levenni róla a szemem. nagyon megváltozottt. de anyikó azt mondja, hogy szegény elég magának való, befordult egy kicsit az élettől, a fejes baromságaitól, meg úgy álatláaban mindentől. pedig milyen kár érte.

ma meg már alhatok megint anyáéknál, merhogy a melegvíz szolgáltatás szünetel a héten. miután elrohadni nem akarok, így aztán bekéreckedtem, hogy esetelg lakhatnék e ott a 7 hátralévő részében, merthogy itten a lakhatás akadályozva vagyon. anya épp nyaral, így nünü meg egyedül otthon a 7en, miután szabadnapos, aztán akkor épp kapóra jött, hogy menek, mert a nünü amúgy is fél egyedül otthon, hát lelágabb lesz társasága.

az élet adja a válaszokat - mindig ezt szoktam mondani, ugye Mr. twelvetrees :)

hogy hogy fogom bírni az egész estés csivitelését azt még magam sem tudom, merthogy amióta ismét egyedülálló lettem ugye, nem nagyon volt ki esténként csacsogott volna nekem. de majd jó későn megyek hátha már akkor nem lesz kedve ahhoz, hogy a bibliától kezdjen el fecsegni nekem, és az elmúlt évezredeket ecsetelje. meg aztán legalább meglesz a nyaralás, ha már amúgy nem jött össze a pihenő ebben az évben. majd elmonodm, én a szüleim vendégszeretetét élveztem, mintegy 1,5 kilóméterre tőlem. ez lesz ám a spórolós nyaralás :D

ahogy írtam is, gondoltam, ha már egyszer olyan marha jó időt jósoltak az okosok, meg hát épp ráértem, mi volna, ha a múlt heti balatoni 1/2 karikát megismételném, de csavarok a dolgon, és a másik irányba kerülök.

minthogy már én sem leszek ifjabb, a memóriámról meg sosem voltam épp híres, úgyhogy elfelejtkeztem arról, hogy gyakorlatilag a magyar nép számára az augusztus 20-i időpont, mint valami genetikailag programozva = a nyár végével. tök mindegy, ha még vagy 1,5 hónapig 70 fok lenne árnyékban, a balatonban tömeges halpusztulat lépne fel, a víz veszélyes mértékű felmelegedése miatt. a magyar paraszt akkor is ki akarja használni az utolsó szabad 7végét az iskola + a taposómalomba való visszazökkenés előtt. nem is ezzel van a baj, inkább azzal, hogy egyre inkább hiszem, hogy a bunkóság szintén genetikalilag van kódolva. Ceizel professzor úr, inkább ezt tanulmányozná, lenne belőle érdekes könyv alapanyag az tuti. de most komolyan, elég sokat járok bringával a balaton körül, de még úgy nem telt el út, hogy ki ne akadtam volna erre a sok tahóra. nyílvánvalóan bennem a hiba, ezt a konzekvenciát már levontam. merthogy biztos mindenki másnak tök természetes:

- hogy akár 3an is mehetnek egymás mellett egy bicikliúton, még akkor is, ha fel van festve a felezővonal, hiszen azt nyílván azért festették fel, mert megmaradt a kormányzat által erre szánt öszegből.

- hogy minek hátranézni időnként, ha valaki esetelg nem most teker életében először, az nyugodtan dögöljön meg, mert csak élete kockáztatásával tudja megelőzni ezeket a remek embereket, lévén csak úgy tudnak haladni, ha a kígyó mozgását követik, vagy valami szlalompályához hasonló mozgást imitálnak.

- hogy az útra felfestett hatalmas kerékpáros, csak azért van ott, hogy csakazért is ott trappoljon a sok családos, vagy nyálas szeremes tinipár. akiknek nincs jobb dolguk, mint vagy a mocskos kölykeiket terelgetni, vagy úton útfélen megállni, és életük szegényes érzelmi létét hatalmas ,egymás szájában túrkáló csókkal megpecsételni, mintha valami genezis következne be a következő percben, és ez volna az utlsó alkalom erre. az, hogy a bicikliút mellett 3 méterrel ott a gyalogosoknak fenntartott járda, nem is fontos, az üresen is ott marad, még a végén elkopik az aszfalt.

- hogy a böszma barmot az anyja arra nem volt képes megtanítani, hogy mielőtt kereszteződéshez ér, nézzem már ki a balga fejéből, fordítsa az ostoba fejét balra és jobbra és nézze már meg, hogy esetleg nem kockáztatja e valaki szabad és kressz által elsőbbségi haladását. de ez olyan nehéz, hogy egyszerűbb, ha a kerékpárost kényszeríti vészfékezésre, vagy hirtelen kikerülésre.

és ami szintén kicsapta a biztosítékot, hogy a bringások sem figyelnek egymásra. az, hogy megáll a paraszt és bevárja a többi társát, az tök ok, de miért kell ezt az út kellős közepén tennie a tehénnek, és közben a lapát kezeivel úgy integetni, mint lang györgyi és falusi mariann a báj báj szása című opuszban?!

komolyan mondom, ezeket mind falhoz kellene állítani és vagy lelőni, vagy ha már azt büntetik, legalább üres tárral rájuk ijeszteni. aztán jól pofán röhögni őket és átadni nekik egy szabálykönyvet, azzal a felszólítással, hogy legközelebb meg is lesz töltve a puska.

tehát csúnyán elszámítottam magam, amikor azt hittem, hogy a sok népek majd mind a parton süttetik magukat, vagy valamely csodás augusztus 20i rendezvényen rázzák a testüket. a sok marha ehelyett épp tegnapra tette a balatoni körút, vagy 1/2 körút megtételét. rengetegen voltak, komolyan mondom, én még ennyi bringást nem láttam. szerencsére szanvedésem a kompról való leszállással véget is ért. a déli parton vagy lustábbak, vagy az általam is tapasztalt és az origósok által is megírt táblátlanság miatti könnyű és gyakori eltévedés az oka, de itt szerencsére nem sok ember zavart az utamban. az út hátralévő részét így nyugalomban lehetett megtenni.

ez a karika, így ebben a formában engem nem terhelt meg annyira, mint a múlt 7i, bár lehet, hogy enek oka volt az is, hogy bár a nagy okosok azt szajkózták, hogy mennyire rohadt meleg lesz, és rögtön 2, de még inkább 3 nap fog ragyogni. ehhez képest eléggé el volt borúlva, a nap sem sokat sütött, így lehet, hogy a hőség nem készített ki annyira.

az lesz ezzel a gond, hogy félek ezek után, már ez lesz az alap etap - már ami a briga szezonból vissza van - és kevesebbel nemigen fogom beérni. ami nem baj, csak sajnálnám, ha hamar ráunnék erre is.

képek is vannak:

nagyüzem volt, a kompok csak úgy jöttek, mentek, a sok népekkel. a közelebbi volt az amivel én keltem át

ez a kisebbik kör, ahogy a képen is látható. de ez is embert próbáló tud lenni, ha olyanok a viszonyok....

wellcome in szántód :)

zamárdiból nézve az előttem álló utat. a képen a víz felett, az a haovány kitüremkedés még mind az út, amit meg kell tenni

kis magyar giccsparádé: szekér és műanyag pálmafa. komolyan mondom, milyen lehet az az ember, aki ezt kitalálta és megcsináltatta? hogy szépérzéke nincs, az biztos

balatonszéplak felső. egyik azon ritka alkalmak egyike, mikor megvolt a tábla is, meg a bicikliút is :) a déli parton ilyen nem sok vótt. itt még 15 kmre a következő kép előtt

a nagy víz közötti kis szünet, ahol a komp közlekedik. a helyet tegnap fedeztem fel, gyönyörű a kilátás, és látható, hogy az időjósok miylen szuperül látták a varázsgömbben a 20i időképet :D

JAj, hát ezt nme tudom kihagyni, ez a szép asszony megint firkált nekem levelet :) persze, úgy lett, ahogy gondoltam, szegény rékát leamortizálták a kölykök... javasoltam is anyikónak, hogy menjen le néhány napra még a suli előtt rékuval, csak ők ketten, legláabb egy kicsit legyenek már együtt, ha már a nyarat külön töltötték.

amúgy már anyikó is érzi, hogy sok volt ez a nyaralás. azért 3-4 országot besűrítani 10 napba, nem semmi. látni is, nézni is, élvezni is, nem hiszem, hogy mindenre volt idő. de legalább vannak élmények.egy kicsit azért irigylem, hogy ilyen jó kis utazást hoztak össze.

látszik, hogy azért ismerjük egymást, mert persze már most szólt, hogy készüljek a holnapra, be nem fog állni a szája, végig fogja csacsogni az utat hazafelé :)

úgyhogy menek is, megetetem a lisát, azt felpattanok a vasparipára, oszt visszakerülöm a múlt heti balatoni 1/2 karikát. jó kis zsírfakasztó idő lesz hozzá.

nem sok mindent történt. kicsit nehezen viselem a kialakult helyzetet, de majd hozzászokok. elég öreg vagyok már, átéltem 1-2 krízist, ez is menni fog. amúgy minden ok. itten a nagy történések, meg asztalra csapkodások közepette meg el is felejtettem, hogy vasárnaptól ismét itten van a lizovics.