Mint valami elcseszett szappanopera, olyan ez a cím, esküszöm. De nem hiába való a címválasztás, így legalább fűzhető valamennyire a történet fonala. Merthogy ugye volt anno a fürdőszobás projekt. Nah, most hogy a szabadságom alatt lebzseltem, és a majdnem 2 munka7 alatt egy nyamvadék fürdőszoba kipingálást tudtam felmutatni, gondoltam, jó, akkor majd most egy 7vége egyik fele alatt, megmutatom én, hogy milyen fasza gyerek vagyok. Hát akkora pofára zakózás lett a vége, hogy holnap gyorsan itthon is kell maradnom, hogy pontot tegyek a dolog végére, és végre felszámoljam a bombatalálat utáni hangulatot itthon.

A lényeg, hogy ez a lakáseladásos téma, úgy fest nem jött össze az idén. Talán nem is baj, vagy nincs itt az ideje, vagy talán jobbnak vélte a sors, ha nem vágom a fejszét túl nagy kalandba, amit egy nagyobb lakás, és a vele járó sok-sok hercehurca jelentene. Szóval akkor viszont mégsem lehet, hogy életem végéig egy „barlangban” lakjak, hát gondoltam akkor szépen lassan otthon faragok a gyerekszobából. Ideje egy kicsit felnőni, megmutatni, hogy épp milyen is a lelki világom, meg egy kicsit komolyabban venni, ez a lakás otthon témát.

Hát a kék piros multinál épp nagy leárazásban voltak a tapéták – nekem meg kapóra jött, hogy a barlangrajzokat eltüntessem a falról – így gondoltam egy merészet, és nagy mellénnyel, hogy majd én megmutatom a világnak, hogy mekkora mestere vagyok ennek a remek szakmának is, amit tapétázónak neveznek, szombaton reggel neki is estem, hogy szétkapjam, majd összegányoljam a kéglit. Annyira alapos voltam, hogy még a parkettát is megbontottam a siker érdekében, hogy minél hibátlanabb legyen a végeredmény. A vége aztán az lett, hogy fél egykor még a falon lógtam, mint valami elfuserált tarzan, és próbáltam a tetves tapétát a falon tartani, legalább egy kicsit. Az utolsó sarokból 3szor téptem vissza a papírt, közben mintha a saját idegeimet szakítgattam volna, olyan érzésem volt már. Hogy a tetves kurva életbe, annak a gecinek a farkán a lyuk nőne be, aki kitalálta, hogy se egy kibaszott élt, se egy kurva derékszöget ne lehessen a tetves panel falán találni. Hogy én mit szívtam ezzel a referencia munkának indult, viccként végződő munkával. De meglett, hogy rohadjon meg. Mondjuk észért nekem sem kell messzire menni, az tuti. A tapétaragasztót csak reggel kevertem be, a tapétát még délben is vágtam, nem beszélve arról a hangyafasznyi létrának gúnyolt szarról, amin tekeregtem, vonaglottam egész nap, mint valami kiélt szajha a kupiban. Hát hogy a rohadás a szememet érte volna el, vagy a bogarak tipodtak volna a szaruhártyámon, mikor én ezért a fosért pénzt adtam ki. Úgy megszívtam vele, mint a torkos borz. Éjszak már kiegyenesedni alig bírtam, mint aki beszart úgy tántorogtam a fürdőbe, a mocskot mosni le az aszott testemről. A lakás meg mint hirosima az atom után, még belegondolni is rossz, hogy egyetlen csapást alig tudtam vágni, hogy egyáltalán ki tudjak lépni a kuckóból. Ember az aki így él egyáltalán? Hát nem, ezt nem lehet bírni. Az biztos, hogy ezek után egy komplett felújítást aki túlél úgy, hogy közben bent lakik a kéróban, az az én szememben egy hős.

Ezek után, vasárnap jött drága anyikóm szobájának a fesétse. Na,h ott aztán nem volt időm se unatkozni, se elmélkedni, anyikó és doboszoli szolgáltatták a jókedvet és a nevetést. A legnagyobb sokk a falba beépíteni kívánt, „forralbor” vagy mifasz fantázianevű ótvar felhordásakor ért. Azt hittem rosszul látok, de nem csak én, anyikó sem hitt egészen a szemének, mikor hengereltem az elsőket a falra. Hát az valami annyira borzasztó szín, hogy embert vallatni lehetne vele. De anyikó aztán megkedvelte, mire végeztünk a teljes fallal és a másik két, szintén ilyen színű csíkkal, már ismét barátok voltunk. Én még ilyen minőségű, állagú festékkel nem dolgoztam – nem nagyképűségből mondom, vagy mentegetőzésként – és ez meg is látszott a munkámon. Azt hittem, hogy megnyílik alattam a föld, oylan ocsmány módon sikerült csak felkennem azt a szart a falra. Pedig jó volt a festék, valszeg az én kontár tudásom volt kevés az anyag megfelelő felviteléhez. De addig csináltam, míg a festék tartott, és a végén azért csak én lettem a győztes, egészen szép lett a végeredmény. Bár száradás és néhány nap elteltével biztosabban tudok majd nyilatkozni.

képek a bombatámadásról:

 

szépen sorban a tapétázásra váró csaíkok. körbe életkép a bombatámadásról

 

ez itten a múlt és a jelen egy -egy kis darabja. vagy ilyen volt, ilyen lett

 lekenve. az üvegen túl, szépséges vp-i panedzsungel és 1 kis bakony

 

ott látszik egy darabja, minden kínok okozójának, a tetű létrának XD

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

valaha ez volt a konyha. most lomtár :D

 

 

ez is kupleráj áldozata lett. estére lepakoltam, a fáradtság és a kényelem szeretet nagy úr

 

--------------------------------------------------------------------------------------

 

A vasárnap a festés és főleg ezen a színen kívül, más meglepetést is tartogatott. Név szerint a kapitány urat, aki csak betoppant, mire a munka nagyjával már végeztünk. Tett néhány tisztelet kört, mint valami munkafelügyelő a gyapotföldről hazatérő rabszolgák között, épp csak a pálca hiányzott a kezéből, meg a 75 fokos hűség. Leereszkedett a por néphez, nézegette, ízlelgette a falat – hozzáteszem, anyikó azt mondja, nem jó a színérzéke…sem – aztán a lényegre tért. Név szerint, hogy akkor van e anyikónak zöld ruhája, a hétfő délutáni vadászatos játékhoz. Került ott elő minden, amit zöldnek lehetett nevezni, vagy csúfolni, de persze kapitány úrnak nem volt egyik sem jó. Nálam a biztosíték akkor baszódott ki, mikor megkérdezte, hogy aztán zöld zoknija van e anyikónak? Hát az meg pont mi a faszért nem mindegy, egy vadászaton, hogy a zokni milyen színű? Gondolom, a szarvassal csak nem kell egyeztetni, hogy miben méltóztasson megdögleni, kék, vagy épp zöld zokniban. Egyáltalán ki az az állat, aki önszántából „vadászzöld” zoknit, vagy egyéb ruhát tart otthon? Nem is értem, ez az ember egy kicsit elmeháborodott nekem. Mondjuk én ennél a zoknis témánál, konkrétan már majdnem hangosan kacagtam fel, de mégsem lehetek ilyen ótvar, hát simán menekültem a szobából, és inkább balfaszkodtam össze a falat a vörössel, hogy legalább oldjam a hangulatot. Mint megtudtam később a szín igen fontos, hiszen az erdőt tiszteli meg vele a vadász, és a terepszínű ruha bár ok, de azt a kommandósok hordják, nem a vadászok… nah, nesze! Már az sem mindegy, miben lövik le azt a szerencsétlen bambit. Remélem anyikó talált azóta valami zöld, vadászni való bugyit, mert ha piros csipkébe megy, az maga lesz a szentségtörés. Ezt a korlátolt, zéró humorral megáldott, savanyú vénembert!

A lényeg, hogy tegnap épp fél tízre sikerült hazaesnem, egy remek nap után. Bár kurva sokat melóztunk, meg másztunk, hogy anyikónak szép legyen a szobája, megérte, mert remekül kijöttünk mink hárman, doboszoli az egy szent életű ember, és nagyon jó fej, kár, hogy anyikó még mindig a mesékben hisz, mert ellenkező esetben meglátná zolcsiban a csiszolatlan gyémántot. Én nagyon jól mulattam, igaz kerekedett néhányszor a szemem, főleg a vörös festés alatt, de hát ennyi kis stressz kellett.

Hazatérvén aztán megszületett a döntés, a faszom fogja mégegyszer össze meg szétszedni a lakást, fogom magam és kedden itthon maradok és kifestek, hogy legalább ez a része is lezáruljon a kégli kicsinosításának. Így aztán mentem volna máma a festékkeverő szakbótba, de nem lekéstem róluk 10 perccel? Hát itt már megint negatív előjellel kezdem a holnapi napot, mert holnap kell elmennem falra valót varázsolni valahonnan. Az meg ugye idő, amiből holnap is csak egy napnyi lesz. Abba kell majdan festeni, száradni, festeni, takarítani, visszapakolni, miegymás. Hát meglássuk…

 

folyt. köv.