Noh, hát tegnap esete csak kiredült, hoy mi volt megint a baj, mit tettem megint, amivel ismát sikerült jól magamra haragítanom gomezt. nem töröltem az előzmények közül a blogoldalt, ő pedig kopogott és benézett, gondolom szerdán, mert ugye csütörtökön kezdődött az agyhalott hangulat...

tegnap meló után egyenesen retkes csatárra mentem, ráncigálni a fűnyírót, hogy ismét 2 hétre letudjam ezt a "nemes" feladatot. ha már kint voltam, leszedtem az 5 éves (azt hiszem azóta van meg a telek) rekordot döntő szilvatermést. sztem tuti volt vagy 10 kiló. ámiltam is. hát gondoltam miért csak én szívjak, szívjon anya is :) így aztán bejelentkeztem, vagy 1,5 hónap után, hogy akkor ha még beenged a lakásba, akkor felmennék. aljas módon nem említettem, hogy nem szándék nélkül mennék, nehogy már azt higyja ,hogy jó lesz neki. szóval fogtam a szilvát, azt magamnak, meg a szomszédnak kivettem egy keveset, azt a többit szépen átnyújtottam anyának, hogy akkor tessék, csinálj vele amit akarsz, engem innen köszi de nem érdekel a téma :) igazi kis genya vagyok, de majd télen milyen jó lesz, vagy akár most is amikor csinálja amgának a turmixokat, szóval én csak neki akartam jót.

szóval este alig estem haza, hívott gomez, de mondtam, hogy visszahívom, mert tiszta mocsok voltam, meg a szagom is mint a gorilláé, a fűnyíró cibálástól...szóval letus, aztán híttam ezt a jóembert. hát már akkor hallottam, hogy agyhalál van megint. elég rövidre is zárta a beszélgetést, mondta, hogy épp levelet ír, olvassam majd el, azt reagáljak rá valamit. ekkor már tutira sejtettem, hogy nem hiába ugrott meg a blog látogatottsága, valszeg a teljes banda ezen csámcsog már 3 napja, hogy milyen aljas, piszok szarházi alak vagyok.

hát elolvastam a levelét, és válaszoltam is rá. csak a választ teszem ide, amit gomez írt inkább nem, nehogy még tovább szítsam a tüzet. hozzáteszem, vállalom minden szavát annak mait írtam, lévén én ezt a blogot egy naplónak tekintem, amibe érzéseket, gondollatokat, és egyéb olyan dolgokat osztok meg, amik velem vagy az életemmel történnek. és ezt a jobb oldali boxban is láthatja bárki!

tehát a válasz:

Szia,

1. ahol magam ostorozom a baromságomért (ha kívülállóként próbálod olvasni a bejegyzéseket, találsz bőven benne ilyet)
2. vagy ecsetelhetném azokat a dolgokat ecsetelem, amik miatt meg én menekülhetnék (hidd el sokat tudnék én is mondani, amikor üvölteni tudtam volna, a közönytől, vagy a „fájdalomtól” amit 1-1 kijelentésed miatt éreztem)

még mielőtt valaki azt hinné luxus kurva vagyok, hát messze nem. a tarifa közel egy havi, úgyhogy elész szarul állok, a koromhoz képest is :)

a történethez ey kicsit ugrálni kell az időben, tisztára mint a 6. érzék, vagy a viharsziget...

szóval azt talán írtam, hogy szalma lettem, miután gomez pénteken 16 óra 40 perckor - köszönhető a csodás mávnak, lévén a vonat indulási ideje 16:00 lett volna - eltávozott. a pénteki nap viszont már csütörtökön elkezdődöt, tehát dupla vissza a múltba van! csütörtökön hazaesek, jókedvűen, gondoltam, akkor megpezzegetem, hogy az 1 éves találkozóra hivatkozással, tessék választani, hogy akkor kertmozi csopak, vagy borhetek füred, vagy esetleg egy pizzázás in vp. ugye milyen remek helyen lakok, hogy itt aztán van hegy, balaton, szép óváros, meg mindenféle szép és romantikusz helyek. nah, mindegy. szóval a szokott halálos hangulat fogad, meg látom ám, hogy megcsomagolva,a pakk összekészítve otthon. hoppá! kérdezem, hát ez micsoda, nem úgy volt, hogy csak szomtanot lesz a 7végi hazatáv? erre a válaz, hoy nem, pénteken reggel 6ra megy melózni, és akkor a 4 órási vonattal elmegy haza. a tesója kimegy érte az állomásra, szóval nem gond, hogy a délutáni vonattal megy. szinte mintha menekült volna. eddig azt hittem én vagyok a jégcsap, de hozzá képest, most lángoltam olyan fagyos volt, hogy csak nah. ezért aztán gondoltam tuti megint én csesztem el valamit, rákérdezek, mi a baj, valamit tettm? válasz: nem, kicsit rosszul vagyok. oks, mégegyszer kérdeztem, most már újjammal szemléltetve "így görbülj meg?" válasz, igen, nincs semmi baj, minden ok. ezt mondjuk kapásból nem hittem, de mindegy, bepróbálkoztam még egyszer utoljára, hátha elbőgi mi a fasz ütötte ki megint a biztosítékot. de nem kaptam választ, úgyhogy közöltem, rendben, akkor téma részemről lezárva. mint 2 idegen, úgy baktattunk el a bótba. majd haza, és persze befekvedés az ágyba. hát gondoltam, ha már úgysenincs jókedv, akkor olvasok, még 100 oldal volt vissza abból a borzalomból, amit csucsukától kaptam a születésnapomra. 2 fejezetet végigszenvedtem, aztán besötétedett, így letettem a könyvet. furcsa volt, hogy gomez kivülre heveredett az ágyban, hiszen a belső térfél, mint a magzatburok oylan a számára, nem adná át az anyja kedvéért sem, mert ő csak ottan tud henéylni. jó, mondom ok, hát ha így hát így. pénteken aztán hazamentem, hogy kivigyem az állomásra, meg én balga vén marha azt gondoltam talán kapok búcsú puszit, vagy valami lehelet félét a pofámra. hogy elszámoltam magm. nekem kellett kierőszekolnom a liftben néhány puszit, de viszonzás semmi. ha azt kell, hogy megtanulja tőlem, milyen hideg és érzéketlennek kell lenni, azt elég jól csinálja, mert kezdek már én is meglepődni a tudásán.

mindegy, szóval még itthon voltunk mikor hívja az anyja!!! akivel havonta egszer ha beszélni szokott. ahogy a válaszokból ki tudtam hámozni, a kérdés az volt, hoy megoldotte a vonattól a hazáig a fuvar, vagy esetleg izzítani kell valakit. tehát előre lejátszott volt ez a hazamegyek téma. reméleni merem csak, hogy a családnak úgy vagyok beállítva mint aljas, vérszívó, szegény kisgyereket éhbérért, melóztató gonosz végember.

szóval ott álltam értetlenül, de megfogadtam, hogy nem fogom basztatni, ha majd akarja, vagy érdemesnek tartja a kettőnk kapcsolatát, hát elmondja, hoy mi a fasz baja van megint. de nem így lett.

az állomáson aztán a kedves hang bemondta, hogy a vonat 30 percet (nem tévedés, a 30 percből lett aztán, mint kiderült a 40 perc késést. hajrá máv, hajrá magyarország). erre gomez közli, hogy menjek nyugodtan. én elengedtem a fülem mellett a dolgot, mondván leszarom, hogy munkaidőben vagyok, közel 500 fok, túző nap, a párom cak fontosabb. de mikor másodszor is fel lettem szólítva, hogy menjek, már láttam, hogy nem kívánatos személy vagyok... hát elköszöntem, és mondtam, hogy vigyázzon magára, erre a válaz: persze, majd használunk gumit. nah, hát ez betette a kulcsot ismét.

a végkifejlet azonban tegnap jött. redvedék időjárás miatt, otthon maradtam és takarítottam, aztán kaja közben gondoltam befejezem a könyvet. kinyitom, benne egy tízezres, és a könyvjelzőnek használt fecnin egy felirat, nagyjából ez: 'köszönöm, hogy itt lehetttem. sajnos már csak ennyim van. szia'

szóval közel egy hónapra 10.000,- Ft-ért kiadó vagyok. főzök, mosok, takarítok, keveset pofázok, annál többet mozgok, miegymás.

azért hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem baszta fel az agyamat ez a tett megint. csak aztnem értem, hogy a miértért megint kell majd könyörögnöm, mi a faszért nem lehet az ember egyenes, és mondhatja azt, hogy egy fasz vagy, vagy ez, vagy az szarul sesett. nem mondom, hogy én szent volnék, sőt! messze nem vagyok az, nekem is vannak dolgaim, hóbortjaim, sőt egy ideig én is nyelek és halmozom magamban a mérget. főleg mióta láttam, hogy felesleges szóba hoznom, oylan egyértelmű és számomra leglaább is kézenfekvő dolgokat, hogy nem trehánykodok, vagy hogy azért kell beágyazni, mert ennyi erővel élhetnénk a barlangban is, meg szarhatnánk a szoba közepére is pl.

de akkor miért nem lehet megmondani, ha neki van valami baja? miért lehet órákat a teniszről, meg a hasonló pont  leszarom fasz témákról beszélgetni, ami meg a közös életünket érinti arról meg nem, hnem fogni magunkat azt hazamenni, mert az egyszerűebb.

aztán rájöttem, hogy jobb is így, hogy hazament. remélem jó szarul fogja magát otthon érezni, és majd meglátja, hogy azért még mindig jobb volt nálam, mint otthon. de ha nem is lesz így, akkor sem bánom. nem vagyok én sem, és ő sem megérve erre az összeköltözős témára. együtt lakni valakivel - illetve a miaesetünkben beköltözésről volt inkább szó, merthogy ugye engem nem kérdezett meg senki, hogy akkor szabika, mit gondolsz, vagy hogy legyen, csak jött, mint a törökök, azt épp csak nem 140 évig maradt - az nagyon  nagy felelősség. sok lemondás, sok elfogadás, nagy adag tolerancia és önzetlenség kell hozzá. én néha még magamat sem bírom/akarom elviselni, nemhogy más embert. én mindig mondtam, hogya mingli kapcsolat a legjobb a világon. este etelefon, ráérsz? ráérek. akkor üssük el együtt az időt, esetleg egy kis hancúr, néha 1-1 együtt alvás, de mindenkinek legyen meg a saját, önnálló, külön bejáratú élete, ne szennezzük egymás életterét a másik faszságaival, meg ne akarjuk megváltoztatni, vagy uralkodni a másikon. szóval nem vagyok én még kész egy együtt éljünk és osszuk meg egymással a mindennapokat dologra. sem érzelmileg, sem lelkileg. sehogy. ez nekem most még sok. és ha bevallja, ha nem, neki is sok, neki is fejlődni, érnie kell, élményeket, tapasztalatokat, életszemléletet, felelősségtudatot, az enyém fogalmának értékelését, a toleranciát és a bánat tudja még mi mindent talunia kell. kérdés persze, hogy akar e tanulni, vagy azt gondolja, hogy az van rendben, ha döglünk egész nap, elborít minket a kosz, meg az a fasza, ha végigtrappoljuk a lakást a vizes talpunkkal, elvégre nem dolgozott egyetlen parkettáért sem, különben is mit ugatok, nem lesz attól annak baja. nah, hát nekem meg erre nincs szükségem, hogya saját lakásomban, amiért én küzdöttem, amiért én áldoztam a munkám, a pénzem, a szabadidőm, valaki 3 hónap alatt leamortizálja. pláne úgy, hogy még ő van megsértődve, ha takaírítani, vagy szólni merek.

természetesen a pénze nem kell, nekem nincs szükségem arra pénzre amiért ő dolgozott meg. ha együtt lakás volna, és neki rendes állása, ahonnan havonta hazahoz X összeget, más lenne a helyzet. akkor igenis szálljon be a költségekbe, kajába. de így, hogy az lett mondva a házfoglaláskor, hogy akkor ő most arra gyűjt, hogy legyen egy kis pénze ha kell albérlet valahol pesten, vagy fehérváron, ha itt nem kap munkát, így nekem különösen nem kell az ő pénze. alamizsna, meg így, hogy beteszem a valahova, azt csak belebotlik a vén barom, meg pláne nem kell. előbb mennék el wc-t pucolni, vagy bármi más munkát elvállalni, minthogy tőle egy fillért is elfogadjak.

kicsit forr bennem megint az indulat, de kezdek hozzászokni, hogy a szocializálódás még előtte van. ezért sem akartam anno fiatalabb partnert, hát erre nem kikukázott ez a kisgyerek? lassan 1 éve, de nem biztos, hogy lesz második év. és nem azért mert énnem akarom, vagy nem lennék képes - leszámítva ezt az együttéleéses sztorit, ezt tényleg hanyagolnám most egy darabig - rá. inkább azt látom, hoy nem egy a rezgésszintünk, nem partner a dolgokban gomez. vagy úgy folyik minden, ahogy ő azt gondolja, vagy megy a durcizás, és erre nekem nincs idegzetem sem, és kedvem sincs statisztaként élni a saját életemben.

miután tegnap szünet kezdődött a házaséletemet illetően, gondoltam élek a lehetőséggel és nekifutamodok annak a kiruccanásnak, melyet a bihiglis szezon kezdete óta (április vége kb) tervezek, aztán miután száncsóka + a csajok meg is csinálták, hát már alig vártam, hogy én is végigfuthassam a távot. tehát ma reggel szép reggelre virradtunk - én totál átaludtam a vihart, szokás szerint - így aztán frissítettem azenebonáat a zajládákon, aztán elindúltam. pontosan 118 kilóméter volt a tekerősdi, leglaább is a számláló ezt mutatta és én hajlamos vagyok hinni ebben. én legláabb is nagyon elfáradtam, ami azt illeti. de nem bánom, csodás volt az út, és hajózhattam is, meg minden. és végre, tök véletlenül rátaláltam az ideális - árban és méretben is - napszemüvegre, amit egész nyáron kajtattam. a révnél egy árusnál láttam meg, és nem voltam képes otthagyni. a jövő héten inkább nem eszek, de az a szemüveg nekem kellett. így aztán megleptem vele magam, és nem is bántam meg.

és akkor egy kis képes élménybeszámoló:

országalma, a Baltonnál. mikor először jártam itt, azonnal beleszerettem ebbe a helybe. hihetetlen, ahogy a löszfalról letekintve a tiszta viz és a csodás panoráma az ember elé tárul.

 végre a déli parton is rájöttek, hogy a biciklisek sem rockefellerek, hát kaptunk egy szép kutat. nagyon szép, ahogy egy valszeg korábban valamelyik strandon árnyat adó fát "újra haszonsítottak" az ott a zölkerítés mellé támasztva a vasparipa

erről a kilátásról firkáltam fentebb. Csodálatos, ahogy a magasból is látszik, hogy milyen tiszta a víz.

hát nem csodás?

"szegény" siófoki háztulajoknak, ha nem jutott nekik már a közvetlen parti, saját stéges és balatoni strandos házhelyből, akkor ingyenes stranddal vigasztaldhatnak az utca végén. Nem is értem, hogy lehet enélkül élni ma már

bár több évig jártam, nyaranta szinte heti rendszerességgel csisztára,ami a déli parttól kb 20 km-re fekszik, de itt sem jártam eddig. kér volt, csodás a másik feléről szemlélni az oly sokat látott partszakaszt.tehát nekem is új volt az apátság ebből a szemszögből. és persze et a strand is ingyenes, mint a déli parton a legtöbb. Halló északiak, nem kéne esetleg visszaadni az embereknek egy kicsit a tóból? nem a semmiért lejmolni a rengeteg pénzt

kerékpárszállító alkalmatosság. vélhetően szeptemberben kihagyom, ugyanis teljes karika gondolata motoszkál a kobakomban :D

a hajóról a látvány

Imádom... a Balatont is és a szépiát is. patinát ad a képnek ;)

ez már megint az itthoni oldal. csak renbe jöttek a dolgok.

egyszóval aki itt lakik, és élvezi a napsütést, a mozgást, és van legalább 700,- szabad forintja - ennyi a kompjegy személyenként és a bringára a helypénz - ne habozzon, drótszamárra, és indulhat a túra.

én tervezem szeptemberben egy teljes kör megtételét, 2 nap alatt. a mai tapasztalatok alapján meglesz, és tuti jó lesz. az idő már kellemesebb, a sok paraszt aki azt hiszi övé és senki másé a bicikliút már hazatakarodik, nevelni a pulyákat, meg élni statiszta életét. szóval ilyenkor már az élezeté a terep.

holnap pihenés képp + balatonpart lesz, mert elég trondán elbántam a katommal. én marha lekentem magam a jó kis bronzolajjal, azt most meg a karom csont barna a hátam, meg a előlapom meg haloványabb hozzája képest :S

noh, hát ez a szép asszony máma ment el. elrepült a messzi námet államba, nem tudom minek, hiszen járt már a fejessel azon a vidáken. mondhatnánk, hogy most a dittivel felfedezi újre, de most komolyan, ki az az állat - anyámat leszámítva, aki tavaly tanulmányi kirándulásra és nyelterületi megismerésre vitte az unokáját, majd fél misiért, az ostoba - aki nyáron azzal szórakozik, hogya hitleri néphez szállítmányoztassa a testét, és azt mondja, hogy jól fogja magát érezni. de most tényleg, mint lehet ott csinálni ilyekor? vagy ténlyeg túlságosan elfogult és friccellenes vagyok???

szóval, ez az asszony egyszercsak hív, én mint jó ember gondoltam meghülyült teljesen, lévén ezek a degeneratív jellemzők nem állnak tőle sem tálvol - és hetyke jókedvében arra vetemedett, hogy életében nem első, és remélhetőleg nem is utolsó - merthogy ugye haza is kell jönnie annak a gépmadárnak, a fedélzeten barátosnémmal - repülőútjáról nekem szálmoljon be elsőként. szóval nagy azistenállatkertje címszó alatt, ez a szép asszony nem hogy kint lett volna, még a gépre senem szállott fel eme időpontban még. merhogy az agyonsszerveződésben elvétették, hogy hová kell menni. elvégre ebben a csodás országban, hol a kerítés is kalbászból vagyon, a dunában is pezsgő folyik, szigorúan csak a szlovák határtól persze, és a kánaán itt épül, szóval itten annyi nagyon sok reptér közül lehet választani, hogy nem is csodálom, hogy nehéz volt eldönteni vaj honnan indul az a fadeszkás. telefon felemel, örömködés, hogy bezzeg engem hív, hogy leszálltunk, és különben is szabeszka.... erre a kérés, hogy nézzem már meg a reptársaság számát, merhogy az  van, hogy a falusi felment a pöstre, azt nem tudja amit tudni illik. ettől még szeressük szancsót, jó asszony, amolyan élő, hús vér bridgitte jones, csa kegy tizessel odébb a 30on :)

azt mikor az megvagyon, hát nem jön az esemes, hogy akkor nyílvánvalóan és felettébb nyílvánosan megmotozásra került ez a kedves asszony, minthogy a hétfői plázás vásárlás utén, hát nem becsippant a reptéren is? elképzelem, ahogy a rohamosztag seperc alatt ott termett, anyikóról, mint olajszennyezett sirályról, fosztották le a ruhákat, keresve ,kutatva mindenféle gyilkos szerszámok, és csőbomba alkatrészek után.

valljuk be, nem is anyikó volna, ha simán menne minden.

remélem jó sok nevetni és blogolni való bejegyzés alapanyag lesz még a következő 10 napban.

komolyan gondolkodom, hogy felélesztem a szingli nő kultuszt, és vele teréz anyut. elmesélhetném, hogy szancsó hogy maradhatott itt a földön, mint a 21. század modern hercegnője, ki keresi az utat, és az okot, hogya sors miért babrált ki vele ily nagyon.

folyt.köv

nah, ezt az imént küldte szancsóka, szóval a rezgések már itt tartanak. De nagyon igaza van Coelho mesternek. tud ez az ember valamit, valahogy nagyon magasan van, az élet fölött lebeg ,vagy én nem is tudom, de nálam mindig betalál majdnem minden idézete.

visz lát

... az életem! az úgy vótt, hogy délelőtt hívott a gomez, hogy akkor most ő felhívja a md-ot, hogy akkor most mi van, lesz e egyáltlaán valami, vagy akkor mondjanak valamit, mert akkor ő hazamegy. hát mondták, hogy a héten már tuti nincs munka, úgyhogy abban maradtunk, hogy akkor hazamegyen az én párom. bevallom igen, kicsit most már vágytam arra, hogy egyedül lehessek, hogy gondolkodhassak, élehesek egy picit, hogy eltehénkedjek az ágyban, hogy nyitott ablaknál alhassak, hogy nyitva hagyhassam az ajtót reggel, ha tusolok, és egy kicsit igenis vágyok arra, hogy ne egy ruhákkal és táskákkal teleszórt, koszfészekben lakjak, hanem a megszokott patikai rendben. nem érdekel, nekem erre és a főleg az egyedüllétre is szükségem van. aztán lehet megsértődni, vagy akármit, nem érdekel. szóval nem tagadom, fellélegeztem, mert akkor végre alhatok nyugodtan, mehetek a 7végén bringázni, meg a partra aludni, meg olvasni, nézhetek mesét, és mit tom én még mi mindent, ami a régi életemből már csak emlékkép. és végre rend lesz a lakásban, nem nekem kell elnézést kérnem, ha szólni merek, hogy a parkettán ne trappoljon már csurom vizesen, vagy a koszos lábát ne a szőnyegbe törölje, vagy az ágyba. szóval tpont a faszom tele a mocsokkal, meg a rendetlenséggel, azzla, hogy egész nap megy a tv, hogy nem csinál semmit és még én érzem magam szarul a saját lakásomban...

úgyhogy búcsuzkodás címszóval haza is menek, hát nem felhívja a md, hogy akkor holnapra mégis van munka :S hát azt hittem, meghalok, hogy ez már talán a 3. eset, hogy akkor mégsem megy haza. az élet tanításokkal van teli, tudom, hogy nem hiába kapom az ívet, de most már megcseszhetné a rohadás, mert eleget szívtem. nem tudok eltartani még egy éhenkórászt, és fizetni a rezsit utána, meg elnézni, hogy amortizálja le az életem és mindent maga körül. félre értés ne essék szeretem én gomezt, azzal nincs gond, csakhogy az örök igazság, hogy lakva ismer az ember. hát én levontam a következtetést: az életben senkivel össze nem költöznék! soha az életben.

de tényleg elgondolkodtató, hogy miért kapom ezt a dolgot. igaz, hogy biztos tanulnom kell, tlaán egy kis lazaságot, talán egy kicsit antiszociális vagyok még mindig. biztosan így van. de gondoljunk csak bele, hogy mikor idejött sem volt kérdés, csak jött, azt beköltözött. meg nem lettem kérdezve, hogy akkor mi legyen, vagy hogy esetleg anyagilag beszálljon e a dolgokba, és az hogy legyen. tegnap pl. első fizu után, láttam, hogy meglepte magát egy csokival. nem mintha elfogadtam volna, de jól esett volna, ha nekem is vesz egy csokit, és azt mondja, szabika ezt neked vettem. ehelyett a csoki mellé még az én pudingomból, az én tejemmel, az én tűzhelyemmel, kvázi nekem önköltségen főzőtt egy pudingot. persze előadva a hattyú halálát, hogy milyen vagyok, hogy ő főz, én meg nem eszek belőle. annyira el is keseredett, hogy megette :) na,h hát ennyit erről...

nem tudom, mi lehet a lecke, de most már látom, hogy ki kell derítenem, és akkor talán lezárom ezt a részét is a fejlődési szakasznak. remélem addigra nem hullik ki minden hajam és nem lepik el a csótányok a lakást!

Jaj, annyira tombol a kobakomban a nyár illata, zamata, annyira vágyom rá, hogy elutazhassak az idén is olaszországba, hogyaz már, nah... tudom, hogy megfogadtam jó előre, hogyaz idei év a lakáseladás és vétel, hogymegteremtem végre és vélhetően a végleges alapjait a felnőttéválásnak, és ehhez mérten beszerzek mindenféle konvencionális szarságot, úgy mint hűtő, tűzhely, amitől egy lakás nem kirakat többé, hanem igenis funkcióval és élettérrel rendelkező intézmény, ahova nem pusztán aludni, hanem haza jár a sok nép. én ettől idáig közel hánytam, nem akartam és most sem akarok felnőni a feladathoz. viszont azt el kell ismerni, hogy jó érzés még a magam kis kezdetleges tűzcsiholó alkatrszeivel is, ételt varázsolni az asztalra, ahelyett, hogy a telefont emelném meg és rendelnék egy vega pizzát :)

de akkor is! szeretnék egy kicsit élni is, nem csak azt nézni, más hol élvezte a nyaralást, vagy milyen útibeszámolot tesz fel a mit tudom én hova. vágyom a nyárra, az olaszországi utjaim izgalmára, arra hogy egy kicsit ne csak én legyek, hanem több arra a néhány napra. ennek átvitt értelme van nyílván. nem vagyok annyi sem sznob, sem ostoba, hogy azt gondoljam attól leszek valaki, ha utazgatok, vagy nyaralok. sőt!!!

mégis ez az augusztus végi pár nap, ami egész évben éltet, ilyenkor már a nap is máshogy kel fel, az esték is fűszeresebbek, a napok is olyan bódítóak, mintha valami erő hívna, adná ki az ukázt, hogy gyere, látogass meg, feküdj kicsit az ölembe, és pihentesd mega fejed. éld át a kebleim között a mámort, járd el a táncot a habok között, szívj magadba egy kis csodát, csipetnyi kultúrát, mielőtt a tüzes korong dőlésszögee át nem csap a másik félteke javára és be nem köszönt a sötét, és unalmas, tv előtt zabálós középkor, melynek neve tél.

vágyom erre, még ha csak 2-3 nap is. nekem elég, ez az üzemanyag, mely hajt

Noh, egy kicsit begyorsultak itten az események, úgyhogy ezért nem jöttem egy ideje. pedig, hej milyen jó kis KHALED koncereten lomoltam a 7vége utolsó napján. Immár hetedik alkalommal került megrendezésre, csodás városkánkban, a VÜJ, vagyis a veszprémi ünnepi játékok. ennek zárónapjának fellépője volt Khaled. a kedves kis köpcös emberkéről csak szuperlatívuszokban tok beszélni. minden adott volt egy csodálatos estéhez, az a helyzet. az idő ragyogó volt, így a koncert a tervezett helyszínen, a várban került megrendezésre. szerencsétlenségre az idén, ez volt az egyetlen program, amit itt tartottak me,g a többit az esőhelyszínen kellett végigülni. az sem kutya hely, mert az új sportcsarnokba telepítették a sok népet, ami szép is, modenr is, méltó egy megyeszékhelyhez. Kár, hogy általánosságban nem mondható el a városról mindez; de ez talán majd egyszer egy másik mese lesz.

most vissza a világzenészhez, aki az arab zenét ötvözi a világban fellelhető egyéb zenei stílusokkal és olyan elementáris erővel, oylan végtelenül kidolgozott zenei alapokkal, és remek hanggal koronázza meg, hogy 2 óra úgy szállt el az idő kerekén, hogy alig 10 percnek hatott. mikor az első visszataps hangzott fel, én még csak fel sem ocsúdtam, és nem akartam elhinni, hogy már ennyi idő van. szinte repültek a másodpercek és percek. hatalmas hangulat, igazán muzikális közönség, a csodálatos vár, a nyár esti illatok, a fények csodás jétka, mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy életem egyik meghatározó zenei élményét élhessem át.

Köszönöm, hogy ott lehettem, köszönöm, hogy átélhettem ezt a zenei orgazmust, hogy ismét szélesebbre tárhattam lelkem és elmém a világ csodáit illetően.

a kép mellé egy kis zenebona is:

https://www.youtube.com/watch?v=M0hVhHWjWGk

na,h ez a 7 eddig egy pusztulat volt. Se a kati nincsen, se az anyikó, szóval pörgök mint a propeller, hogy minden klappoljon, ezek a népek + tudjanak pihizni kicsit. ezért sem jöttem a 7en csak takén egyszer, de akkor is rohannom kellett bécivel a vonatra.

szóval sok minden amúgy nem történt, leszámítva, hogy égett a kezekm alatt a munka, aztán futni voltam, meg a kedden kiugrottam azt lakaszaboltam a füvet, tetves csatáron. de most legalább rendben van az is egy darabig, megint nem megyek vagy 2 hétig a közelébe sem. leszedtem az almát, azt meg odasóztam anyáéknak ,csináljanak vele amit akarnak. jó kis bioalma :) lévén a bánat emelgeti azért a 10-15 kiló almáért a permetezőt. de nagyon szép lett, igaz még elég zöld, te a hangyák már kikezdták, hát inkább leszedtem. turmixnak jó lesz, vagy pitébe.

meg azát ugye ez a gomeztéma is leharcol egy kicsit. látom, hogy nem épp ideális a dolog, hogy én ugye otthon, gomez meg melózik, azt mire hazaér, már nem sok kedvem van, még élni sem, nemhogy esetleg másra :S de hát az élet már csak iylen....

sokat gondolok a nyaralásra is, el-elálmodozok kicsit, hogym ilyen hejde jó lenne,napsütötte olaszországba kocsikázni, és ottan pihenni legláabb 3-4 napot. több nem is kellene. de elapadt bankszámla okafolytán azt hiszem az álmodozás és a tavalyi képek nézegetése lesz az idei nyaralás, leszámítva az aug végi soproni menetet. bár az is jó lesz remélem. mindegy, csak pihenő legyen egy kicsit már.

vasárnap khaled koncsertora megyünk, nagyon kiváncsi vagyok már, hogy milyen lesz. utánaolvastam a neten, és jútubon is van fent zenéje, sztem nekem valósi leszen az az ember.

Noh, hát a 7végén az időjárás és egyéb "családi" körülmények senem kedveztek annak, hogy szabadtéri prgramra adjuk a fejünket. Így aztán maradt az otthoni lazulás, és egyéb roppant hasznos, de nem épp sportos tevékenység.

így aztán szombaton, oylan villás reggelit virított gomez, hogy azt hittem meghalok tőle. az én kedvesem végre egyszercsak meglapatt, hogy akkor mostan ő készíti a reggelit. mikor előkerült a fokhagymakrém, és láttam, hogy bizony megállíthatatlanul közeledik a serpenyő felé, melyben majdan a tojások akartak átalakulni rántottává, eléggé megnyúlott a nyakam, de az összehatás igazán jó lett, és a fokoshagymát nem is lehetett nagyon érezni. minthogy családos ember vagyok és roppant jó fej, így aztán demokratikus módon én takarítottam a romokat regeli után.

DÉlután aztán betoppant csucsuka is, így már semmi akadálya nem volt a maratoni activity partinak, noh, meg a filmnézésnek. a nagy hévvel beharangozott viharsziget című filmbe, kb 3szor sikerült belealudnom, ha épp nem fútt az orkán, vagy ordított valaki a filmben. tehát nem tetszett, de adtam neki még egy esélyt, kis szünet, és még egyszer megnézzük idén valamikor, hátha meglátom a rációt benne.

tegnap aztán még rátettünk a filmes 7végére, és végigszenvedtem a zéró mondanivalóval, de hatalmas hálivúdi sztárokkal teletűzdelt valentin napot. mikor a 10 percben, egy villogó kis brost helyezett az egyik a másikra, feladtam, és csendes beletörődésel szemléltem, a szépen sminkelt, semmi színészi játékot és életet nem mutató celebeket. aztán a disctrict 9 visszaadta az életkedvem, ez egy jó kis film, még ha bagóért is forgatták; már hálivúdi és ugye akár Jackson, vagy az avatár gurú költségvetéseihez képest. ettől függetlenül kijött, hogy a jó film, nem feltétlen csak pénz kérdése. Ezután a 6. érzék hab volt a tegnapi napi tortán.

most futok, mert béci lekési a vonatot!!!

Szóval a tegnapi nap egy rohanás volt. Itt a sintértelepen is volt mit alkotni, aztán délben befutott a gőzös, fedélzetén oldalbordával, aztán kis otthoni pihi + ebéd, azt megint taposmalom. Este aztán erivel lógtam, beültünk a plázába egy bambira + egy kávéra. mondjuk látom én már, hogy ez a leszokok a kávéról téme nem biztos, hogy tartós lesz :s pedig nem árta, pénz és egyéb melékhatások végett sem. mindegy, legláabb otthon nem iszok mán, ez is több a semminél. erivel amúgy jól elvoltunk, végre talán látszik már az életében az alagút vége, talán rátalál egy kis nyugalom, talán a boldogság??? a lényeg, hogy hazajövet már nem ide jött, hanem egyenesen ment fel pestre, és friss "házasként" beköltözött az aktuális ex lakásába. azóta is jól elvannak; tanult a bölcstől - tőlam :D - és lefektették a szabályokat, megbeszélték, hogy mi hány a 8 kalács. sztem, mégha brutális is első hallásra ennek van értelme, megbeszélni, hogy ki mit, hogy ad a kapcsolatba, és mit hogy vár el cserébe. Enélkül nem lehet egy kapcsolat teljes és azt hiszem, hogy a kezdeti feszengéseket - szóljak, ne szóljak, ha valamitől a falat kaparom? merjem mondani, hogy ne flangáljon nekem az ablak alatt meztelen seggel, miegymás - is kiküszöbölhetők. nem tudom, én ennek a híve vagyok, ha nem passzolunk, vagy hajlandóságot sem kívánunk mutatni az iránt, hogy alakuljunk, akkor megette a fene az egészet, a jól étrzem magam az ágyban velétől kezdve, a kénylemes ez így nekemig...

szóval azt láttam, hoyg eri próbálja valóban kicsit másként látni a világot, nyitott egy nagy adagot, lazább és ami fontosabb, kisimultabb lett. persze, elönti változatlanul az adosság, meg ott a gyerek, de mégis talán már van esély rá, hogy 17 év után végre legyen egy kicsit saját élete is. nyílván nincsenek a kártyák kijátszva, lehet ennek holnap is vége, vagy a jövő héten, de a kezdő lépés megtétele mindeig a legnehezbb, az élet bármely területén. személyes tapasztalatból mondom, az életem számos szakaszát és tevékenységét alapul véve, hogy igenis igaz ez a tézis. Ha  valamire rászánjuk magunkat, legyőzzük a felélmeinket, és merjük vállalni magunkat, és elfogadjuk a helyzet adta lehetőséget, meglátjuk benne, hogy a jövőnk, az önképünk építése szempontjából igenis kell az a valami, akkor az csak építőleg hat ránk. még ha akkor per pillanat ezt képtelenek vagyunk meglátni is. nah, de nem vagyok én valami Jung professzor, hogy osszam itt az észt. a lényeg, hogy jó volt, a limonádé mondjuk szar volt, ráadásul szénsavas, de az sem a világ vége, ki lehetett lötyikölni a bubit belőle. jó volt azért is, mert végre jó híreket hallottam öreg barátomtól, munka, kölyök témák, magánélet, kicsit eseménytelenebb, nyugisabb vizekre evezett, de neki most épp ez kell, ha ilitől elválik, jó lesz kicsit lenyugodni, kicsit kitisztúlnia, hogy elkezdhessen ÉLNI kicsit. és mindezt 45 évesen!!! mit tud tenni egy elhamarkodott és ostoba, lépés, hogy a társadalmi konvencióknak, az elvárásoknak, a támasztott követelményeknek, és a hagyományoknak görcsösen meg akarjunk felelni. és milyen könnyen besétál a csapdába az ember, és kúrja el a saját, és jelen állások szerint egyetlen életét. ami nyílván nem igaz, hiszen kell, hogy legyen, és lesz is egy másik élet, ahol szintén kapjuk az észt, és a pofonokat. én mindenesetre inkább ebben hiszek, mint a felettünk tornyosuló isteni létben. nem zavar, sőt elfogadom, hogy hisznek emberek istenben, én is tettem valaha. de mára azt hiszem egy isten létezik,ha már így nevezzük, az pedig mi magunk vagyunk. mi akarjuk, hogy bepisiljünk, majd aztán ráérezzünk a szobatisztaság konfortosságára; mi akarjuk, hogy azzá válljunk amik leszünk, hogyaztán életünk során kapjuk a leckéket, feladatokat, amik vezetnek, fejlesztenek, éretté és bölcsé tesznek minket. én inkább ebben hiszek. de ettől nem vagyok öntelt, hiszen más dolgonak tartom, azt aki belenéz a tükörbe, és azt mondja magáról, hogy nah, igen baszki ez aztán a fasza csaj/csávó, és megint más aki azt mondja, nah, igen baszki ezt kaptam, ezzel kell együtt élni, mert ettől vagyok én egyedi, és lehetőelg megismételhetetlen... a 2 dolog között alapvető különbség van. ezen az életpályán remélhetőleg mindenki átmegy, míg szépen lassan öntudatra ébred. és ez csodás dolog, én leglaább is a magam önébredését annak tartom. félreértés ne essék, nem szeretem magam, vagy tartom egy adonisznak távolról sem. de próbálok együtt és elégedetten élni azzal a valakivel, akire azt a bőrt húzták, aki ezeket a karokat, vagy épp májat, gyomrot, miegymást kapta. és ez a csodás doog, amikor az ember képes önmagát is valamennyire kívülről szemlélni, és nyíltan beszólni, ha egy hatalmas f..sz volt adott esteben.

jól sikerült elkalandozódni, inkább megyek is, nem folytatom most :)

Nah, ma megérkezett alig távozott Gomez kollégánk, hogy újra felvegye a harcot a munka tengerében. vélhetően nagyobb sikerrel, mint legutóbb :)

tegnap este így az egész kócerájt rendbe vágtam, tisztára elfáradtam, de most olyan szép tiszta kégli, hogy csak nah. gondolom nem lesz hosszú életű a rend, ismerve gomezt, hamer leharcolja majd.

a lisa + tegnap olyan édes volt, míg gányoltam a kéglit, egyszer csak odasomfordált, és a pacskeromra telepedett, azt ott alukált, úgyhogy úgy közlekedtem a lakásban, mint aki kb bekaksizott...

Bár nyár van, mégis hűvös reggel virradt ma. Álmosan, botorkálok ki a fürdőbe, fejemben még a tegnap esti hűsítő gintonic mámora. Nincs kedvem nekem ehhez a mai naphoz. Álmodozni, álmokat kergetni, kicsit elszállni a valóságtól, ehhez van ma kedvem. Kávé a kézbe, aztán irány a terasz, kumok még egy keveset, csak úgy lustulva, nem gondolni semmire, csak lenni bele a nagyvilágba. Leülök a hűs fa alá, kávémat az asztalra teszem, lábamet a másik székre, és gyönyörködök a nyári reggelben, ahogy a harmat a fűszálakat csiklandozza, ahogy a nap erőt vesz magán és teljes valójában előbukik éjjeli rejtekéből.

lassan mégis álomba merülök, csak bóbiskolok a friss reggeli levegőn. ahogy egyre jobban úrrá lesz az ernyedség, úgy tér vissza ismét egy régi álomkép. Nem újdonság, visszatérő, kellemes álom, régóta dédelgetett vágy, ami most újra az elmémbe fészkelte magát.

szintén egy álmos, de nagyon szép, napos kora őszi reggelen kezdődött a történet. Életem egyik legszebb hétvégéjét tölthettem az imádott helyen, Olaszországban. Nem szerettem volna a forgalmas nyári szezonban elindulni, lévén, nem a tömeget, hanem az országban rejlő természeti szépséget, az út nyújtotta csodákat akartam meg-és átélni. A vezetés élményét, az hogy felülről szemlélhetem a forgalmat, hogy kényelmesen végig biztonságban tudhatom magam az út során. Ehhez kiváló partnert találtam magamnek, egy Ford Kuga személyében. Manapság oly divatosak a hobbiterepjárok, vagy SUV-nak nevezett autók, hát gondoltam ki kell próbálnom nekem is, hogy milyen az, ha nem a forgalommal, hanem a forgalom felett ülök kicsit, ha engedem, hogy a gép nyújtotta kényelem, praktikum és a harmonikus design is kísérőm legyen utam során. Gyerekkori álmom vállhatott valóra azzal, hogy megkaptam a mosolygós fiatalembertől a kulcsokat a gépkocsiátadóban. Ahogy kezet ráztunk, hallkan odamondta, aztán használja ki alapposan a kicsikét, és élvezze, ahogy mi élvestük a tesztút alatt. Én boldogan átvettem a kormánykereket, és egyből kineveztem magam a suhanó hajó kapitányának. Már akkor tudtam, hogy nem mindennapi hétvége előtt állok. Azonnal tudtam, hogy itt az ideje, hogy megvalósítsam egy több éve dédelgetett álmom, Olaszország, tenger, Velence, igazi capuccino, az olasz mentalitás. Ehhez a Ford egy hatalmas ajándékot, egy csodás Kugát adott, most már nem állhatott semmi közént. Ahogy említettem szép kora őszi napra virredtunk, én pedig bepakoltam a kocsiba azt a kevés holmit, amit erre a 2 napra megfelőnek gondoltam, magamhoz vettem kis városi cirkálómból a navigációt és belevágtam a nagy kalandbe. Életemben először, egyedül, 2 napra küldföldre, ráadásul Olaszországba, ráadásul egy Kugával... boldognak éreztem magam, ahogy a kormány mögé vetettem magam. lelki szemeim előtt még élt a kép, mikor a családi wartburggal apám vagy 15 óra ért a tengerig, hogy aztán ott le is állítsa a vasparipát 2 hétre. Gondoltam, megyek amíg majd élvezem a suhanást, a tájat, amíg el nem fáradok a vezetésben. mivel nem volt kihez, mihez alkalmazkodni, a magam ura lehettem, így csak a fenti dolgok szabtak határt a kilóméterek falásának. Az itthon i útviszonyolról felesleges is beszélni, azt mindenki ismeri jól. De a hirtelen barátommá váló járgánynak köszönhetően, jó útitársra és kényelmes hordárra találtam. Így még könnyebbnek látszott a feladat és a kihívás teljesításe, mint hittem. A kilóméterek csak úgy fogytak alattam, az autót könnyebben belaktam mint hittem, hiszen lábam kényelmesen elfért, az üléshelyzet jó, a kapcsolók és a gombok kézre estek, szóval nem lehetett panaszom semmire. A vezetés annyira élvezetessé vált, hogy amikor éreztem, hogy kicsit fészkelődni támdna kedvem, már az olasz határon jártam, Willach csodálatos hegyei között, az alpok mentén. Ahol bizony ilyenkor már rég hefér hósapka szegélyezi a hegyek csúcsát. a rétek, és az erdők szinte szűreálisan és lehetlenül zöldek, a szerpentínek, pedics csak kanyarognak, fel és le. A suhanás olyan pihentető és könnyed volt Kuga barátommal, hogy szinte csak a táj élvezete és az előzések maradtak meg, mint a békét megtörő képek. Aztán, ahogy a szeretett földet súrolta a gumi, gondoltam, csak megpihentetem a telivért, és magam is felfrissülök egy kicsit. a laza 30-40 perces pihenő után már olsz földön, az alagutakon keresztül közeledtem a csodás mare felé, hogy kipihenjem az elmúlt hét fáradalmait. Kuga barátom jól bírta az iramot, az út hátralévő része eseménytelenül, de nem emlékek nélkül telt. A csodás táj, a kölcsönbe kapott verda, a jó útak, ezek mind csak emelték az út élvezetét. A saccolt 10 óra alatt meg is érkeztem a kis tengerparti faluba, ahol anno oly szép nyarakat töltöttem a családommal. kellemesen elféradva szálltam ki az autóból, jó mélyet szippantottam a friss tengeri levegőből, majd meveregettem a vasparipa orrát, hogy ilyen fess telivérként repített az élvezetek e szép helyszíne felé. már csakegyetlen dilemmám volt! Hol töltöm az éjszakát?! merthogy szállást foglalni sem időm, sem kedvem nem volt. Ahogy róttam az apró falucska utjait, keztek ismerőssé válni az egykori épületek, bár valamennyit felújították, átfestették már. Egyszercsak egy táblára lettem figyelmes, az út szélén, majd egy másikra, és egy idő után egyre sűrübbé váltak a kandelláberek, melyeken egy ismerős név volt írva. Agyam rejtekéből hirtelen előtört, hogy persze, hiszen én tizenéves koromban itt szálltam meg 2 hétig az itteni kemping egyik lakókocsija volt az otthonom. Vettem egy rutinos, de óvatos bal kanyart, és már száguldoztam is az egykori szép emlékek színhelyére. Minden flottul ment, lévén a szezon már lecsengett, talán ha 1 héttel korábban érkezek, még nem tudtak volna segíteni, teltház lévén, de mára már csupán néhány "nehézfiú" volt csak aki a késő nyári szabadságát hozzám hasonlóan a nomád élettel töltötte. Kivettem hát egy lakókocsit, és leparkoltam újdonsült portám elé, szépségem Kugámmal. Ritka szép látvány volt ahogy a délutáni napsütésben a kicsit használt lakókocsi mellett a vasparipán megcsillant a napsugár, a háttérben a tengerrel. Ahogy gondoltam, életem egyik legszebb hétvégéjét töltöttem ezen a csodás helyen, új barátommal, Kugával.

Mielőtt álmom tovább bonylódhatott volna, álmomból lágy simogató kéz ébresztett fel. - Jó reggelt szabika - rántott vissza a valóságba párom.

Noh, hát erős kezdés után, a pénteki este már nem volt annyira szórakoztató utcazene ügyileg. Volt LGT emlékzenekar, aminek sajnos a végére értünk csak ki - jó adag citromos sör és állítólag szar pezsgő miatt, részben - és utána valami jazz, ami minden volt csak jazz nem, vagy én nem tudom mi a jazz :)

viszont ismét fent voltunk az általam már korábban is a legjobb helynek kikiáltott, egykori közgáz udvarán, ahol ismét olyan zene és fényparádé volt, hogy legszívesebbben beköltöztem volna. tudtam én, hogy ezek a lágydrogosok valamit nagyon értenek :) merthogy a zenét valszeg csak az olyan kretének, mint én, és a veszívott polgárok tudták igazán élvezni, nemhiába nem volt tele a kuckó. sztem ez volt a legkevésbé látogatottab helye a teljes banzájnak, de nem baj, én ezt akarom, meg a sok falra kivetített mindenféle kriksz-krakszot a szobámba, sőt a teljes kéglibe. MOST!

szombaton már nem is próbálkoztunk az érezzük jól magunkat dologgal, lévén ismét főben járó bűnt követtem el, mint kiderült, ugyanis viccelni merten oldalbora abbéli ágyban való teljesítményével, amit leginkább egy krumpliszsákhoz lehet hasonlítani. De most komolyan, közel 1 év után, pláne, hogy tudja, és köztudott, hogy egy ősbunkó vagyok, ki venne épp tőlem komolyan? na,h hát megszületett az az - túúúúúúúúúúl - érzékeny ember, aki igen. pont tele a hócipőm már ezzel is. nem elég, hogy az életembe, a magánszérámba telepszik, akkor még élni sem lehet az isten adta kedves kedő humoros kifejezéssekkel, mert őméltósága azonnal és végérvényesen meg van bántva. pff

Hú baszki, de k..va jó volt a tegnapi konycsertó Vad fruttikino :)

szóval a mese, otten kezdődött, hogy már eleve későn értem haza, szóval még a kötelező és egyenlőre újkeletű családi létből fakadó kötelező karikákat meg kellett rajzolni (tus; főzés; konyhamalackodás; lisára történő rácsodálkozás, hogy milyen kis édes az a dög;egy kis laza szeksz; megint tus) aztán eldöntésre került, hogy akkor Fruttizzunk mán egyet. pont 1 számot ismertem a bandától, azt a is petőfirádiójának köszönhetően. szóval jó nagy adag bulikedvvel, meg nulla kultúrális előélettel a bandát illetően, beslattyogtunk a veszprémnek szép óváros terire, azt vártuk a 23:10-et, mint a droidok a dokkolóóra csengetését, műszak vége előtt.

de megérte. leglaább is ami engem illet, mert bizony kérem alásan én vad fruttik rajongó lettem. vén trotty létemre úgy, de úgy tudtam volna csápolni, és ordítani az izzadságszagú, 35 fokos veszprémi iccakába, hogy aszongya: "Szoljál már muternak dobjon le szotyira pénzt!" hogy csak nah. ezek a skacok akkora hangulatot varázsoltak seperc alatt, hogy mindenki egy emberként tombolt, a sok csirkefiú és csikejány ott ugrált, ordibálta a böszme (jó értelemben vett) szöveget, hihetetlen hangulat kerekedett. nagyon sajánltam volna, ha kimarad az életemből a tegnapi este, és ez a remek koncert. igaz, hogy hajnali 2 körül tántorogtunk haza, reggel meg 7:20-kor az a rohadék óra a fejembe bömbölt, hogy droid talpra, vár a gálya, de megérte.

Köszönöm Fiúk, jó estét szereztetek

igaz csak két számot ismertem a többi szűz volt, de kivétel nélkül igányesen és jól összetákolt zenei alappal volt megáldva, a szövegeken meg jókat derültem. nem kifejezetten a megszokott sákíra, meg enrikeigléziászos szeretlek édesem, holnap is tegnap is örökké is nyáltenger, egyenszöveggel, hanem jó kedvre derítő, vagy épp értelmetlen szóhányással

a havernak meg üzenem: "Szóljál már muternak dobjon le szotyira pénzt!" :)

nah, tegnap végre elkezdődött a nyár egyik legjobb "hazai" programja. igen, az utcazene. ilyenkor szeretem ezt a purti várost, lüktet, él, látszik, hogy ilyen is lehetne, hogya sok nápek csak úgy folynak az úton, teljesen mindegy, hogy járda, vagy úttest, az autósok egerésznek, szinte pezseg az egész város. a belvárosban annyi ember csorog, mint folyóban a víz. kérdeztem is magamban, ez a sok nép hol van a többi 362 napon?! mert amúgy bár megyeszékhelynek csúfolják a city-t, nyáron 8 után, télen 6 után max. fegyveres bankrablók, vagy öngyilkosjelöltek, meg én járok az utcákon. szóval nem értem, bár sok mindent nem értek ebben a városban. olyan csodás adottságokkal rendelkezik, közel a balaton, a bakony, bp, olyan frankó helyet lehetne csinálni. ehhez képest egy tetves strandot sem képesek ezek a nyomorékok összehozni, míg a putri pápán akkora lavor várja a parasztokat, hogy a nagy falu is megirigyelné...

szóval este 9 körül elindultunk, hogy lejárjuk a belvárost, ahol a színpadok vannak. elször tettünk egy kört, hogy tiszteletünket tegyük minden színpadnál. az idén talán először van fizetős színpad is, ott a "nagy nevek" bazseváltak. persze, hogy nem adtunk ki érte 1.200,-Ft-ot. aztán gomez megéhesedett, tócsit evett volna, de az sehol nem volt, csak lángos, de azt meg már ettünk a 7en 2szer, szóval maradt az amerikai gyors. én csak egy shake-t ittam.

tele hassal újra nyakunkba vettük a színpadokat. a várban volt a fizetős buli, de onnan nem messze, a régi közgáz udvarán, valami szín fény játék is volt - szintén idei újítás - az nekem nagyon bejött. igaz hiányzott, hogy nem váltogatott a fényjáték, csak 5-6 érdekes kép volt kivetítve, de a zene nagyon jó volt. nekem kicsit füves cigis, szívós élményutazást kísérőnek tünt. de mivel ilyen élményem még nem volt, remélem nem is lesz, így inkább egy jóféle meditációs zenéhez hasonlítanám. én ott legszívesebben leheveredtem volna 1-2 órára, csak úgy lenni bele a majdnem vak éjszakába, befogadni, hallgatni a lezulós zenét és a csillagokat bámulni. innen aztán továbbálltunk és az óváros téren dobtuk le a vasmacsit. itt a színház borzadalmasan túljátszott és valószínűleg túldramatizált színészei szórakoztatták a népet. hotel menthol, hear, és társaiból szedtek össze egy csokorral és adták volna elő, ha ezt lehetett volna előadásnak nevezni. ennek hiányában inkább ritmusos kiabálásnak neveztem volna a dolgot, meg táncos vonaglásnak. de nyári késő esti kikapcsolódásnak épp megfelelt. egy jó gintonic hiányzott, és talán egy pad, vagy szék, amire le lehet ülni, amúgy élvezhető volt. mivel a sok belváros lakó sznob sikeresen felül kerekedett - ez is ennek a városnak és a roppant empatikus (hányok tőlük) vezetőségnek köszönhető - éjfélkor véget ért a mese, így el lehetett ballagni haza aludni.

összefoglalva, az évek alatt átalakult az utcazene, változott, levedlette a régi - talán jobb - valóban utcazenei stílusát, egy kicsit fel is nőtt, hiszen most már valóban színpadokon, komoly világítás- és hangtechnikával oltják a népekbe a kultúra magjait. a kezdeti hangulat is egy kcsit megkopott, mára inkább a szórakoztatás a cél, nem az élményzenélés. kiegészült egy sor kajáldával, piáldával, hogy bevétel is legyen. nem hinném, hogy rossz az irány, de nekem azért hiányzott az amitől ez régen utcazene volt. a sebtében verbuválódott - nem a megasztáron, meg a másik hányadékon szocializálódott - valóban önmagát szórakoztatni akaró társulatok, akik fogták a gitárt, meg egy üveg sört, leültek a járda közepén, és olyan zenei élményt varázsoltak, mintha egy burokba születtek és nevelkedtek volna, nem 5 perce ismernék egymást.

a színvonal és a kiszolgálás emelkedett, a zene örök, reméljük így folytatódik tovább és akkor igen jó lesz ez a 7. a 7végén meg legalább mit kipihenni a strandon.

Minden évben elhatározom, nah, az idén aztán nem lesz nyaralás, merthogy minek, meg aztán itt a balaton egy nagyobb túrházásra, meg inkább félre kellene tenni azt a pénzt, mondjuk a téli fűtésre, vagy valami kevésbé szenvedélyes, és élettel teli dologra. aztán mikor - mint a 7en is - beüt a kánikula, azért csak eszembe jut, hogy balaton ide, strand oda, csak az lenne az igazi, ha beülhetnék a kocsiba, mondjuk este 10kor, és reggel már a csodás olaszországban áztatnám a csülköm a tengerbe, vagy épp sátrat vernék a szokásos kempingben, és élvezném, hogy a szép olasz tájat, az emberek kedvességét, mehetnék Velencébe, ihatnám a finom kis kévét, a lagúnák ódon falai között, közben nézném csak a sok népeket, ahogy ámulnak a világnak erre a csodájára.

nah, gyorsan meg is kellett néznem a tavalyi képeket :)

ihol ni néhány:

nem tudom mi hajt ebbe az országba, de úgy érzem, mióta '91 óta először érte talpam ezt a csodás országot, hogy én itt élek igazán, itt lélegzek, itt vagyok igazán elmemben, itt kapok mindkét orrlyukamon levegőt. egyszerűen nem tudok betelni vele, pedig jártam már elég sok helyén a világnak, de ha meglátom a határt, már tudom, hazaértem. persze, ez kicsit magyartalan felfogás, és szemlélet, de miután amúgy sem én vagyok a hazafiasság mintaképe, nem hinném, hogy bárkitől is elnézést kellene kérnem.

valahogy csak el kellene menni, legalább egy hosszú 7végére az idén is, még a tél beköszönte előtt.

a készülődés, az utazás öröme, a vezetés élménye, a tudat, hogy normális emberek között lehet az ember, nem a kretén, nagyképű hazánkfiai között, hogy az eladó akkor is kedves, ha csak beszélgetni állsz meg vele, ha nem néznek hülyének, hogy egyedül fedezed fel a világot, hogy nem kell egy semmi világnak megfelelned. szabadnak érzem magam itt, nem tehetek róla.

el kell menni, kicsit nyralódni, kicsit kipihenni mindent, kicsit feltöltődni, kicsit lazulni, kicsit nem itt lenni, nem a mindennapokat élni...

én most már komolyan mondom, hogy nem tudom, nevessek, vagy inkább sírjak. azt viszont látom, és egyre inkább szorongat, hogy egy hülye balek vagyok :((

a 7végén strandoltunk. szombaton füred, vasárnap almádi. én speciel jól is éreztem volna magam, ha nem kellett volna egész nap a nyüszítést, meg az elégedetlenésget hallgatnom, meg nem komornyikként kellett volna sasszéznom a saját kérómban. gomez egyszerűen egy barlagnlakó őstulok. embert még ennyire igénytelennek (önmagára, környezetére, úgy amblokk mindenre) nem láttam. az tök természetes, hogy a strandról hazajövünk, a ruhát a tiszta ágyra hányjuk, mint aki jól végezte dolgát, azt lefekszünk. mert ha a saját oldalára veti, még azt mondom, hát pont leszarom, alvadjon benne ő. de mikor az én felemen van ott a szaros balatonos, homokos, halas, hínáros a rosebb tudja milyne gatya, hát a bicska a zsebembe kinyílik. én elismerem, hogy túlzottan ragaszkodom a rendhez, és patika a lakás, de szemétdombon, meg háborús övezetben nem fogok élni, nem azért dolgozok, mint egy állat, hogy más meg 2 hét alatt leamortizálja.

egyszerűen nem értem, mint akinek nem volt gyerekszobája. vagy én vagy ok túl felnőtt, vagy ő olyan mint a jégkorszakban a vademberek, de én ezt nem vagyok hajlandó eltűrni. és a legjobb, ha szólok, akkor én vagyok a hülye, meg a bunkó....

hoppá! kedves ifjak, innen üzenem, hogy egy kapcsoalthoz tényleg fel kell nőni, nem a sex és jópofizásból áll ám csupán egy kapcsolat. mutathatja az érettségünket az is, ahogy helyzeteket kezelünk, ahogy megnyilvánulnk, amilyen a környezetünkre, az életterünkre figyelünk.

most jöttem rá erre én is, sajnos későn. de jobb későn, mint soha. úgyhogy kirakom a szűrét, és megköszönöm neki, hogy együtt élhettük, de maradjunk a mingli létnél, azt majd pár év múlva, ha felnő egy összekuckózáshoz, majd akkor visszatérünk rá.

mint valami valóságshow-ba, hát íme megtörtént a beköltözés. most még azért egy kicsit fura, de komolyan mondom tök jópofa, hogy van kihez hazamenni. nyílván lisa is tök jó volt, de ő csak nyaródni van nálam, gomez, meg ki tudja, tán egész nyáron megnyerhető dolognak tűnik. féltem tegnap reggel, mert írtam össze pár dolgot, mint ajánlatos betartani szabályt, de egész jól vette, és szófogadó módon megtette amire kértem. eddig 10/10 a szimbiózisban élés. remélem a helyzet nem fog változni és akkor hosszú házfoglalásra számíthatunk. te szent isten, én a megrögzött agglegény, aki néha még magát senem képes elviselni. hát szóval, nah...

...jön ez a jógyerek a hozzám. érdekes, de kezd elszállni a dühöm. remélem normális lesz és akkor nem lesz semi gond, akkor én is megpróbálok emberi módon hozzáállni a dógokhoz.

lisa is tök jó fej volt ma reggel. jaj, én olyan álmosan keltem, minthe nem is tudom, egy évet aludtam volna, de mégsem. szóval inkább túlalvás volt a dolognak a kinézete. talá ma a vízszerelő is megérkezik, mert reggel már olyan nagyon folyt a csap, hogy alig tudtam megfürödni.

remélem jó lesz a ma este, a beszélgetés, és végre talán kerek lesz a világ megint kicsit...

mintha valami kicsit meghalt volna bennem. minden olyan szürkének, unalmasnak, élettelennek tűnik. akarom és mégsem. ma megint hajnalban ébredtem. csak fekvedtem, azt azon rágódtam, hogy mi legyen, hogyan tovább. utálok már várni, mindig csak várni a dolgokra, hogy mikor történik már valami, hogy mikor kezdődik megint el valami. hogy mikor élek megint egy kicsit. megint csak fotoszintetizálok bele a vak világba, veszem a levegőt, nézek kifelé a szemgödörből, mert ez van biológiailag kódolva. de rohadtul nem ehhez van kedvem. ÉLNI akarok. és a baj, hogy nem tudom hogy fogjak hozzá megint, vagy hogy mitől veszett el megint az életem, a lelkem.

totál érdektelen, és érzéketlen vagyok minden/ki iránt. az sem érdekel, hogy gomezzal mi lesz. legszívesebben kidobnám a fenébe, minek a nyakamra még ez is?! azt tegnap volt képe azt mondani, hogy a lisa bezzeg maradhat  kéróba, az nem baj, ha az összekaristolja a parkettát. szegénynek az agyához mérem...

szóval kb ez a hangulatom-> https://www.youtube.com/watch?v=GemKqzILV4w

jó lenne most egy kicsit meghalni, hogy holnap megint jó napra virradjon :(

nem bírtam tovább, azt inkább megenyhültem, és jelentkeztem ma Gomeznál. nem mintha ez megoldaná a problémákat, de leglaább elindlut a kommunikáció. talán van remény még, bár nagyon megbántva érzem magam még minidg. igaz, hogy ezen nekem is tovább kell lépni. mindegy, megbeszéljük, szemtől szembe, azt meglátjuk mi legyen...

...parasztnak, vaszprém és balatonakali között éppen a tegnapi nap túrájából kiindulva, hogy nem. képzeljétek mocskok, nem a tiétak és nem kifejezetten csak nektek épült a bicikliút. ha már nem volt gyerekszobátok ostoba marhák, legalább felnőtt fejjel szippanthatnátok magatokba egy kis közlekedési morált. vonultok, mint a birkák, nem néztek se felfestést, se a hátatok mögé, sem azt, hogy nem a hordákat terelitek a legelőn, tehát egész nyugodtan mehettek egymás mögött ám, hátha a másik barom is elfér. Az ilyen tahókat legszívesebben felvenném videóra, azt mutogatnám nekik, hogy nah paraszt ez vagy te....

Szóval bunkók, közlekedési morált is köllene tanulni, nem csak a nagyképüséget, + a kivagyiságot

ha innentől akár 1 ember is változik, azt tisztelettel megkövetem

Nah, az van, hogy tegnap rettentő hosszú kertészkedés, majd azt követő tetvészkedés után, végre megkaptam a nyaralását nálam töltő lisát, anyikótól. noh, én már látom, hogy ez a nekem való házi kedvenc. tök kusban van, gyakorlatilag semekkora, így elég kis helyen is elfér - mondjuk épp tegnap lettem szegényebb egy hifivel, meg a 2 batár hangfallal, szóval szabadult fel némi hely, az amúgy is puritánul bútorozott kecóban - semmit eszik konkrétan, így nem lehet elfelejteni megetetni, tök tiszta, és még jó pofa is, ahogy "vonul" a kis szarházi :) jah, bocs, hölgyekre ilyet nem mondunk...

szóval lisa az új "családtag", hamár gomez befagyasztotta velem a diplomáciai kapcsolatot. a családtag érdekes, mert így, hogy jött lisa pont ketten alkotjuk a családot. de jó oldala is van a kis családnak, nem felejtjük el egymás nevét, és nézünk ostobán, mint a sportszeletes reklámben a csóka

egy dologra kell figyelni lisánál, ami a hangtalan helyváltoztatásból és a parányi méretből fakad ugye, hogy nehogy rálépjek. de amúgy jópofa, ahogy "rohangált" reggel is a lakásban, míg én a hűtőt fertőtlenítettem, meg kávézgattam.

azt ott beszélgettem vele, de persze az a szarkupac nem mondott semmit, csak meredten tartotta a buksiját a langaléta nyakán. azt tisztára lázba jött- hihi lisa lázba jött hihi - mikor mbekepcsoltam a petőfit neki. ottan állt, azt meredten hallgatta. teljesen muzikális a kis dögje.

lisa amúgy egy nagyon csillivilli, valami görög fajta teknős. tök jó fej...

hát látod milyen az élet? - tette fel a kérdést a férfi. aztán elmélázott a tó fölött ragyogó holdon, meg az ezüsthídon, és belesuttogta az éjszakába:Az élet csodás és ocsmány. magas és mély. rózsaszín, és halálfekete. teremtő és kegyetlen gyilkoló.

lassan lépett néhányat, majd hagyta, hogy ellepják a lágy nyári szellő által keltett hullámok. lépett hármat és már nyakáig ért a víz, szinte érezte, ahogy a hűs nedves lé átjárja elfáradt, lelkileg meggyötört testét. szenvedett, nyomorúltnak érezte magát, mint akinek karját kiszakították, lábát levágták, majd egyszerűen fogták és vízbe hajították. de neki a lelkét tépték ki. pedig milyen erősen építette, erős akarattal a falat maga köré, hogy ne legyen esélye sem senkinek áttörni azt. és mégis, ennek a kis embernek sikerült, megolvasztania a jeget, sikerült közel férkőznie. de méreg volt abban a fogban, mely ajkát érintette oly heves szanvedéllyel alig pár napja még. ádáz, és csaló volt az a dicsfény, és a férfi megint beugrott a csábításnak, mely a "talán" lehetőségével csábította, szinte könyörgött neki, hogy engedje magához. és mi lett a jutalom? megint a csalódás. Ő maga a Jégkirályfi, isméát elbukott, megint kudarcot vallott.

bár félt, megtette az utolsó lépést is. elnyelte testét a víz. ha Te épp arra jártál, talán még láthattad kezét kiemelkedni a sötét éjszakában, talán hallottad a gargalizáló hangot, mellyel Gomezt hívta, aztán elmerült örökre, lelkét átadva a következő testnek, akiben talán jobb sorsot talál magának...