még mielőtt valaki azt hinné luxus kurva vagyok, hát messze nem. a tarifa közel egy havi, úgyhogy elész szarul állok, a koromhoz képest is :)

a történethez ey kicsit ugrálni kell az időben, tisztára mint a 6. érzék, vagy a viharsziget...

szóval azt talán írtam, hogy szalma lettem, miután gomez pénteken 16 óra 40 perckor - köszönhető a csodás mávnak, lévén a vonat indulási ideje 16:00 lett volna - eltávozott. a pénteki nap viszont már csütörtökön elkezdődöt, tehát dupla vissza a múltba van! csütörtökön hazaesek, jókedvűen, gondoltam, akkor megpezzegetem, hogy az 1 éves találkozóra hivatkozással, tessék választani, hogy akkor kertmozi csopak, vagy borhetek füred, vagy esetleg egy pizzázás in vp. ugye milyen remek helyen lakok, hogy itt aztán van hegy, balaton, szép óváros, meg mindenféle szép és romantikusz helyek. nah, mindegy. szóval a szokott halálos hangulat fogad, meg látom ám, hogy megcsomagolva,a pakk összekészítve otthon. hoppá! kérdezem, hát ez micsoda, nem úgy volt, hogy csak szomtanot lesz a 7végi hazatáv? erre a válaz, hoy nem, pénteken reggel 6ra megy melózni, és akkor a 4 órási vonattal elmegy haza. a tesója kimegy érte az állomásra, szóval nem gond, hogy a délutáni vonattal megy. szinte mintha menekült volna. eddig azt hittem én vagyok a jégcsap, de hozzá képest, most lángoltam olyan fagyos volt, hogy csak nah. ezért aztán gondoltam tuti megint én csesztem el valamit, rákérdezek, mi a baj, valamit tettm? válasz: nem, kicsit rosszul vagyok. oks, mégegyszer kérdeztem, most már újjammal szemléltetve "így görbülj meg?" válasz, igen, nincs semmi baj, minden ok. ezt mondjuk kapásból nem hittem, de mindegy, bepróbálkoztam még egyszer utoljára, hátha elbőgi mi a fasz ütötte ki megint a biztosítékot. de nem kaptam választ, úgyhogy közöltem, rendben, akkor téma részemről lezárva. mint 2 idegen, úgy baktattunk el a bótba. majd haza, és persze befekvedés az ágyba. hát gondoltam, ha már úgysenincs jókedv, akkor olvasok, még 100 oldal volt vissza abból a borzalomból, amit csucsukától kaptam a születésnapomra. 2 fejezetet végigszenvedtem, aztán besötétedett, így letettem a könyvet. furcsa volt, hogy gomez kivülre heveredett az ágyban, hiszen a belső térfél, mint a magzatburok oylan a számára, nem adná át az anyja kedvéért sem, mert ő csak ottan tud henéylni. jó, mondom ok, hát ha így hát így. pénteken aztán hazamentem, hogy kivigyem az állomásra, meg én balga vén marha azt gondoltam talán kapok búcsú puszit, vagy valami lehelet félét a pofámra. hogy elszámoltam magm. nekem kellett kierőszekolnom a liftben néhány puszit, de viszonzás semmi. ha azt kell, hogy megtanulja tőlem, milyen hideg és érzéketlennek kell lenni, azt elég jól csinálja, mert kezdek már én is meglepődni a tudásán.

mindegy, szóval még itthon voltunk mikor hívja az anyja!!! akivel havonta egszer ha beszélni szokott. ahogy a válaszokból ki tudtam hámozni, a kérdés az volt, hoy megoldotte a vonattól a hazáig a fuvar, vagy esetleg izzítani kell valakit. tehát előre lejátszott volt ez a hazamegyek téma. reméleni merem csak, hogy a családnak úgy vagyok beállítva mint aljas, vérszívó, szegény kisgyereket éhbérért, melóztató gonosz végember.

szóval ott álltam értetlenül, de megfogadtam, hogy nem fogom basztatni, ha majd akarja, vagy érdemesnek tartja a kettőnk kapcsolatát, hát elmondja, hoy mi a fasz baja van megint. de nem így lett.

az állomáson aztán a kedves hang bemondta, hogy a vonat 30 percet (nem tévedés, a 30 percből lett aztán, mint kiderült a 40 perc késést. hajrá máv, hajrá magyarország). erre gomez közli, hogy menjek nyugodtan. én elengedtem a fülem mellett a dolgot, mondván leszarom, hogy munkaidőben vagyok, közel 500 fok, túző nap, a párom cak fontosabb. de mikor másodszor is fel lettem szólítva, hogy menjek, már láttam, hogy nem kívánatos személy vagyok... hát elköszöntem, és mondtam, hogy vigyázzon magára, erre a válaz: persze, majd használunk gumit. nah, hát ez betette a kulcsot ismét.

a végkifejlet azonban tegnap jött. redvedék időjárás miatt, otthon maradtam és takarítottam, aztán kaja közben gondoltam befejezem a könyvet. kinyitom, benne egy tízezres, és a könyvjelzőnek használt fecnin egy felirat, nagyjából ez: 'köszönöm, hogy itt lehetttem. sajnos már csak ennyim van. szia'

szóval közel egy hónapra 10.000,- Ft-ért kiadó vagyok. főzök, mosok, takarítok, keveset pofázok, annál többet mozgok, miegymás.

azért hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem baszta fel az agyamat ez a tett megint. csak aztnem értem, hogy a miértért megint kell majd könyörögnöm, mi a faszért nem lehet az ember egyenes, és mondhatja azt, hogy egy fasz vagy, vagy ez, vagy az szarul sesett. nem mondom, hogy én szent volnék, sőt! messze nem vagyok az, nekem is vannak dolgaim, hóbortjaim, sőt egy ideig én is nyelek és halmozom magamban a mérget. főleg mióta láttam, hogy felesleges szóba hoznom, oylan egyértelmű és számomra leglaább is kézenfekvő dolgokat, hogy nem trehánykodok, vagy hogy azért kell beágyazni, mert ennyi erővel élhetnénk a barlangban is, meg szarhatnánk a szoba közepére is pl.

de akkor miért nem lehet megmondani, ha neki van valami baja? miért lehet órákat a teniszről, meg a hasonló pont  leszarom fasz témákról beszélgetni, ami meg a közös életünket érinti arról meg nem, hnem fogni magunkat azt hazamenni, mert az egyszerűebb.

aztán rájöttem, hogy jobb is így, hogy hazament. remélem jó szarul fogja magát otthon érezni, és majd meglátja, hogy azért még mindig jobb volt nálam, mint otthon. de ha nem is lesz így, akkor sem bánom. nem vagyok én sem, és ő sem megérve erre az összeköltözős témára. együtt lakni valakivel - illetve a miaesetünkben beköltözésről volt inkább szó, merthogy ugye engem nem kérdezett meg senki, hogy akkor szabika, mit gondolsz, vagy hogy legyen, csak jött, mint a törökök, azt épp csak nem 140 évig maradt - az nagyon  nagy felelősség. sok lemondás, sok elfogadás, nagy adag tolerancia és önzetlenség kell hozzá. én néha még magamat sem bírom/akarom elviselni, nemhogy más embert. én mindig mondtam, hogya mingli kapcsolat a legjobb a világon. este etelefon, ráérsz? ráérek. akkor üssük el együtt az időt, esetleg egy kis hancúr, néha 1-1 együtt alvás, de mindenkinek legyen meg a saját, önnálló, külön bejáratú élete, ne szennezzük egymás életterét a másik faszságaival, meg ne akarjuk megváltoztatni, vagy uralkodni a másikon. szóval nem vagyok én még kész egy együtt éljünk és osszuk meg egymással a mindennapokat dologra. sem érzelmileg, sem lelkileg. sehogy. ez nekem most még sok. és ha bevallja, ha nem, neki is sok, neki is fejlődni, érnie kell, élményeket, tapasztalatokat, életszemléletet, felelősségtudatot, az enyém fogalmának értékelését, a toleranciát és a bánat tudja még mi mindent talunia kell. kérdés persze, hogy akar e tanulni, vagy azt gondolja, hogy az van rendben, ha döglünk egész nap, elborít minket a kosz, meg az a fasza, ha végigtrappoljuk a lakást a vizes talpunkkal, elvégre nem dolgozott egyetlen parkettáért sem, különben is mit ugatok, nem lesz attól annak baja. nah, hát nekem meg erre nincs szükségem, hogya saját lakásomban, amiért én küzdöttem, amiért én áldoztam a munkám, a pénzem, a szabadidőm, valaki 3 hónap alatt leamortizálja. pláne úgy, hogy még ő van megsértődve, ha takaírítani, vagy szólni merek.

természetesen a pénze nem kell, nekem nincs szükségem arra pénzre amiért ő dolgozott meg. ha együtt lakás volna, és neki rendes állása, ahonnan havonta hazahoz X összeget, más lenne a helyzet. akkor igenis szálljon be a költségekbe, kajába. de így, hogy az lett mondva a házfoglaláskor, hogy akkor ő most arra gyűjt, hogy legyen egy kis pénze ha kell albérlet valahol pesten, vagy fehérváron, ha itt nem kap munkát, így nekem különösen nem kell az ő pénze. alamizsna, meg így, hogy beteszem a valahova, azt csak belebotlik a vén barom, meg pláne nem kell. előbb mennék el wc-t pucolni, vagy bármi más munkát elvállalni, minthogy tőle egy fillért is elfogadjak.

kicsit forr bennem megint az indulat, de kezdek hozzászokni, hogy a szocializálódás még előtte van. ezért sem akartam anno fiatalabb partnert, hát erre nem kikukázott ez a kisgyerek? lassan 1 éve, de nem biztos, hogy lesz második év. és nem azért mert énnem akarom, vagy nem lennék képes - leszámítva ezt az együttéleéses sztorit, ezt tényleg hanyagolnám most egy darabig - rá. inkább azt látom, hoy nem egy a rezgésszintünk, nem partner a dolgokban gomez. vagy úgy folyik minden, ahogy ő azt gondolja, vagy megy a durcizás, és erre nekem nincs idegzetem sem, és kedvem sincs statisztaként élni a saját életemben.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.