mármint egy könyv. a héten a csillagainkban a hiba volt soron. olvastam róla, illetve a könyv alapján készült filmről egy kritikát, az adta az 5letet, hogy akkor meg kellene rendelni. meg is jött, csak előbb be akartam fejezni az épp aktuálisat. sokan vannak úgy, hogy több könyvet olvasnak egyszerre, nekem ez sosem ment, mert én túlságosan szeretem magam beleélni az adott könyvbe. ott kell lennem, léteznem a szereplőkkel, éreznem, hogy mit érezhetnek, látni, amit látnak. nem szeretem megosztani a figyelmemet több csatorna között, ami az olvasás illeti, legalább is. ezért is olvasok lassabban, mint egy átlag ember.

noh, de nem ez itten a lényeg. maga a történet elég bizarr szerintem. adott 2 fiatal, akik a rákkal küzdenek. teszik mindezt ráadásul abban a korban, amikor élniük, szórakozniuk, szeretniük, bulizniuk, és úgy általában leszarniuk kellene mindent, ami konvencionális, felnőttes, emberi és amúgy is "normális". noh, ebben a korban ezeknek a kölyköknek, vagy egy philip nevű oxigénpalack, vagy egy műláb a mindennapi rutin :( szóval mondom én, hogy lassan olvasok. azért ebbe a környezetbe, élethelyzetbe beleképzelni magam nem épp felemelő, vagy könnyű. persze szerencsére, mert ez azt mutatja, hogy fizikailag egészséges vagyok. hogy szellemileg mennyire, azt már nem tőlem kellene megkérdezni :P

szóval adott ez a két emberke, akik az alapszitu ellenére is olyan lazán kezelik a totál nyilvánvalót, vagyis, hogy valszeg előbb meg fognak halni, minthogy nagykorúak legyenek, hogy az már nekem olvasónak kínos. de csak addig, amíg nem tudtam beleélni magam teljesen a helyzetbe, nem vettem fel a történet fonalát. onnantól egyértelmű volt, hogy a cinizmus valamiféle drog a fiatalok számára, mely kárpótolja őket. és persze inkább vidáman haljon meg az ember, mint búskomoran.

mostanában valahogy jó érzékkel választok olvasmányokat, vagy azok engem, mert ezt a könyvet is a saját olvasási metódusomhoz képest hamar, alig pár nap alatt fogyasztottam el.

tetszett, még akkor is, ha a múltkori könyvhöz hasonlóan, itt sem volt semmi happy end. áh, dehogy.

én csak ajánlani tudom a könyvet, főleg a 15-25 éves korosztály számra. sokat lehet tanulni belőle, hogy mi van az ájfonfészbukbuli bűvkörén túl...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.