Szemét módon, már az elején ellövöm a poént. Simán kiköltöznék Szlovéniába, ha az angolom, vagy az olaszom lenne olyan állapotban, hogy valami pirani kikötőre néző bárba lehetnék egy mosogató"legény" (legény, az én koromban :D)

Szóval igen, a pünkösdi itthoni őrületet, egy pünkösdi álomhétvégére cseréltük anyával.

Igen, sajnos anyával, de ez egy másik mese, amihez most még se kedvem, se lelki erőm, hogy szembenézzek.

Szóval, szombat, vasárnap, és hétfő, rengeteg buszon töltött óra, sok kretén útitárs, és még több jó fej (ki ne tudna mesélni ezekről a válogatott buszos népekről. Mintha kicsiben ott lenne a komplett társadalom: a lenéző újgazdag, akinek persze semmi nem jó, az okoskodó, a paraszt, és persze a sok-sok kedves népek is, akik tényleg elhiszik, hogy nem ők szarták a spanyolviaszt), és legtöbb élmény. Kicsit már talán sok is az élményből. Erről mondjuk nem az iroda tehet - ha tehet bárki is - hiszen nehéz egy ilyen csodálatos országban nem beletenni mindent a programba.

Ahogy visszagondolok, és felelevenítem, magam sem tudnám azt mondani, hogy ezt vagy azt a programot kihagyhattuk volna. Mert már maga az adott helyszínre vezető buszút is olyan látványokat és élményt nyújtott, hogy azt kihagyni valóban kár lett volna. Azaz mégis. Az időjárás megmakacsolta magát, így az egyik programot a helyszínen mégis megvétózta az idegenvezető, de ez tényleg a mi érdekünk miatt történt. Merthogy minek felmenni egy hegyre, hogy ott aztán ne lássunk semmit. Ugye?!

Az Idegenvezető. Mondjuk csupa nagy betűvel jobb lenne, mert Attila egy olyan fantasztikus ember, hogy nélküle talán nem lett volna ennyire szuper minden. Kedves, segítőkész, olyan tudással és empátiával bíró férfi ember, hogy le a kalappal előtte. Humoros, és nem vulgáris, kedves, de nem az a tenyérbemászós, okos, de lassan, érthetően és érdekesen adagolva. Ha tehetném csak olyan utakra mennék ezután, ahol Ő dirigálja a csordát, mert Attila legalább olyan részese ennek az élménynek, mint a gyöngyszemként Európa ölén elterülő Szlovénia.

Amúgy nem nagyon vagyok oda a buszos túrákért, lévén én abból a korból származok, amikor kis hazánk nagyjai még busszal szelték át a Balkánt, és a nyugatot, hogy a kultúrának és a tengeri fürdőzésnek hódolhassanak. 36 óra volt a rekord, és akkor még javában bagóztam. Nah, ott megfogadtam, ha nem muszáj nem ülök buszra, hogy eljussak ilyen-olyan helyekre, és ott megnézzek ezt azt. Mármint nem azért mert azóta egy otthonülő büdös bunkó lettem, hanem mert inkább autóval, vagy ha tehettem párszor, repülővel mentem a célállomás felé.

De a lehetőség jött, és nagyon hálás vagyok érte a sorsnak, így aztán buszra ültünk, és nekivágtunk a csodálatos Szlovéniának. Júlia Alpok, balkáni Svájc, Gyöngyszem, volt itt mindenféle csábító megnevezés, és bár nem vagyok az a mindenért lelkesedő polgár, de ez baszki tényleg valamennyi pozitív jelzőt megérdemli. Sőt annál még többet.

A gyalogos, és főleg a turistának nevezett állatfaj, akár hordában, akár csak kisebb falkában, ne adj isten egyedül akar átkelni egy zebrán, hallod, nem élethalál küzdelmet folytatva, hanem komótosan teheti meg mindezt. Még a diákmunkás, aki a ljubjanai felvonót kezeli, és valszeg már reggel óta fel le viszi a sok népeket, a 7végéi munkanapján, még Ő is, délután 3-kor olyan kedves, hogy itthon egy osztálynyi kamaszból nem tudnál annyi kedvességet összesen összekalapálni. Jah, és srác, tehát születésénél fogva sem feltétlenül várnád el tőle, hogy kedves legyen. De az. Kész. Ez egy kedves ország, kedves emberekkel.

És Őket mondják Balkánnak.

Hétfőn hazafelé még néhány program beiktatva a túrába, hogy az utasok kellőképp elfáradva jöhessenek haza a hazának nevezett posványba. Útépítés miatt, egy kb. 100 méretes szakasz lezárva. Csakhogy ez az egyetlen út, a helyi látványosság felé. Útépítő brigád meglátja, hogy túristabusz közeledik, útépítés felfüggesztve, utat járhatóvá teszik, megköszönik, hogy ezt megvártuk (2 perc se volt), átkelünk, majd útépítés folytatódik.

Mi akkor a Balkán? Hol is húzódik az? Nem itt, az biztos.

Itt pontosan tudja mindenki, hogy mekkora megtiszteltetés, hogy mi ott vagyunk, hogy a mi pénzünkből élnek, sokkal, fényévekkel jobban, mint mi magyarok. Még a tehén is boldogat döglik a hegyoldalon, szinte látszik rajta, hogy mennyire elégedett és jól elvan, adja a tejet, legel a kristálytiszta levegőjű hegyi legelőn, és örül, hogy bámuljuk. Ezek az emberek pontosan tudják, hogy mit építenek. Hogy a turista akkor fog ide visszajönni, ha pontosan olyan bánásmódban részesül, ahogy mondjuk mi részesültünk. A gesztusok, az az alázat és emberszeretet, ahogy velünk itt bántak, az példaértékű lehetne, a lehúzásra és a kizsákmányolásra rámenő magyar turizmusnak.

A legutolsó bolti pénztáros is elnézést kért, amiért épp akkor fogyott ki a szalag amikor én kerültem sorra.

Nem tudok elfogulatlan lenni, és nem szélsőségekről beszélek valószínűleg, mert a 3 nap alatt az alábbi településeken fordultunk meg: Maribor, Ljubjana, Piran, Portoroz, Predjama, Postojna, Kranj, Bled (bledi tó, bohinji tó, Vintgar szurdok, Triglav). Tehát nem lehet véletlen egybeesés, és nem hinném, hogy valaki leadta a drótot, hogy merre, hol fogok járni, ezért aztán tessék normálisan viselkedni. Ilyen nincs. Ez az ország szereti és megbecsüli a turistákat. Örülnek nekik, és meg szeretnék tartani őket. Hogy hírét vigyék annak a vendégszeretetnek, amit nyújtanak.

Tisztaság. A másik olyan szó, amit ha jellemeznem kellene ez a csodás vidéket, biztos, hogy bekerülne a top 5-be. Nem szemetelnek, nem mocskosak az utcák, nincs rendetlenség. Még a hegyi legelők is olyanok, mintha szisztematikusan nyírnák a füvet, vagy nem tudom.Az egész ország egy kibaszott képeslapra való táj. De komolyan. Ha nem lennék egy lusta fasz, vagy láttam volna értelmét, akkor gyakorlatilag  rommá fotóztam volna a 7vég minden pillanatát. De az sem lenne képest átadni azt a szépséget, azt a lenyűgöző látványt, amit ez a kis földdarab kínálni tud. Persze, hogy itt is vannak szocialista kőbunkerek, meg lakótelep. De nem ez van a kirakatban. Az autópálya mintha szisztematikusan úgy lenne megépítve, hogy a legszebb tájakon vezessen. De ennyire tervezett táj/építészt nem létezik. És nem is hinném, hogy ezt tennék. Ott van Horvátország. Ami szintén volt jugoszláv tagállam. Én itt kétszer jártam, mindkét alkalommal a Plitvicei tavaknál. Hát, kevés hervasztóbb látvány volt életemben, mint az oda vezető út. Megvallom őszintén, azt gondoltam itt is ez fog rám várni. De nem. Lehet, hogy a horvát tengerpart gyönyörű, egyszer bíz Isten megnézem, mert mindenki annyira dícséri. Remélem viszont, hogy oda nem olyan depresszív és lehangoló tájakon vezet az út, mint Plitvicébe.

Szóval, ahogy fentebb látható, azért egész szépen belecsaptunk az ország bejárásába, talán 4-5 elhanyagolt portát láttam, de az is lehet, hogy sokat mondok. Az utolsó fahasáb is szépen a helyére állítva, az udvarok rendezettek, kerítés gyakorlatilag nincs, így aztán gondolom a rendőrség, mint olyan nyugdíjas állás lehet az országban, mert hogy nem a lopás, betörés lehet a vezető bűncselekmény az tuti.

A tisztaság országa lehet Szlovénia. A patakokban még akkor is látható a kavics, vagy épp a boldogan lubickoló ponty, ha hegyi szerpentínen, 20-30 méterrel a folyó felett buszozunk. Erdő, folyók, kis gazdaságok, újrahasznosítható energiaforrások, ember léptékű települések, csend, nyugalom, amolyan földöntúli szépség az egész. Az egyetlen gyár, ami látványosság számba megy, a vasmű. Ez tényleg egy monstrum, de szinte még ez is bájos, ahogy a hegyi legelők, a türkiz és kék lenyűgöző színeiben pompázó patakok és folyók öleléséből feltűnik. Egy kis paca a természet által alakított csodás játszótéren. Őzet, egy év alatt annyit nem látok, mint itt 3 nap alatt. Nem azért mert vak vagyok, hanem mert míg mi írtjuk a zöldet, mindent betonozunk le, addig Szlovénia meg meri tenni, hogy a föld tüdeje maradjon. Hogy ne írtsa az erdőket, hanem büszke lehessen rá, hogy a területe 60%-a zöld. Döbbenet, ámulat ez a tájék.

Életem egyik meghatározó élménye ez a három nap. Olyan élmény, amire mindig szívesen gondolok vissza, egy olyan országban, ahol jó érzés lehet élni.

néhány kép, inkább gondolatébresztőnek:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.