Holnap lesz a következő nagy nap az idei évben. Most, hogy mindentől megváltam, vagy éppen folyamatban a dolog, kezdem a mozaikot újra rakni.

Rengeteg dolog történt az elmúlt néhány hónapban. Párkapcsolat kipipálva, aztán néhány hete a szakítás is kipipálódott :( Valahogy nem éreztem jól magam, nagyon menni akartam tavaly. Igazából mindegy lett volna merre, csak végre a saját kezembe venni az életem, kicsit összekapni magam, megtalálni azt, aki lenni akarok, vagy aki lenni tudok ebben a nagy világban. Terveztem egy Caminot, aztán meg egy Balit, és ott szépen letelepedni. Aztán novemberben a vonzás törvénye bekopogtatott és hozott egy csodás emberkét az életembe. Bár ez lehet, hogy sértően hangzik, de nem annak szánom, N 85%-ban a "kért" partner volt. még az sem bántott, hogy fiatalabb (a gyerekem lehetne :D) nálam, örültem mert helyi, mert független, mert felvállalja magát és az életét, mert a korához képest eléggé érett, értelmes, és akarta ezt az egészet. vagy legalább is azt hittem, hogy akarja. aztán januárban ráutaló magatartással kilengtem és ha az alkalom adódik, akkor lehet, hogy félre is lépek. Én mondjuk el is felejtettem a dolgot, hogy ráutaló magatartást követtem el, de ő egyik este késztetést érzett, hogy belenézzen a telefonomba és meglátta a ráutaló magatartásra való buzdulás jelét. ebből aztán lett az, hogy vállaltam a felelősséget és mondtam, hogy bár nem történt semmi, ha az alkalom adódott volna megtörténik, így azt hiszem az a fer, ha szakítunk. 2 hetet sem bírtunk egymás nélkül. én az ezt követő több mint 6 hónapban igyekeztem minden tőlem telhetőt megtenni, hogy bizonyítsam, amit szerintem nagyon nem kellett, hogy mennyire szeretem, tisztelem. a kapcsolatunk alakulgatott is, elvoltunk, jól voltunk. aztán néhány hete egyszerre csak valami isteni sugallat, vagy akármi miatt, megfejteni nem tudom és nem is akarom már. elvoltunk a lányokkal a balatonnál, aztán jön egy üzenet, hogy hol vagyok, mi vagyok, ki vagyok. és hogy ő látta, hogy én hol,mi,ki, meg ilyenek, mert van valami mittudoménmilyen app, amivel ő látja az én telefonom helyét. MI A FASZOM VAN? - mondom én. itt tartunk komolyan, több mint 7 hónap után? ok, hogy ráutaló magatartás volt egyszer régen, de azóta azt hiszem többszörösen bizonyítottam, hogy nincs senki és nem is kívánok mással hálni. azt én megértem, hogy vannak féltékeny emberek, hogy van a ráutaló magatartás miatt egy bizalmatlansági faktor minimálisan. de komolyan hét hónap után óvodát játszunk, és azt nézegetjük faszom appokon, hogy a másik hol, merre jár?

szóval néhány hete a szakítás is kipipálódott. komolyan mondom, hogy Gomez után ez volt az első alkalom, amikor hittem és akartam is, hogy jó legyen. de úgy látszik nem eléggé

a lakás eladás szintén kipipálva, igaz az már korábban. ez is olyan volt, amit terveztem, kértem, hogy mehessek. igaz akkor még az volt a terv, hogy anyánál építem be a tetőteret és ott lesz az én kis nyugalom szigetem. de ez aztán nem jött össze. februárban beköltöztem a házba, talán egy hetet bírtam és olyan iszonyatos köhögési rohamok jöttek rám, hogy komolyan megnyugvás volt, ha N-nél alhattam és nem kellett hazamenni. így aztán az elengedés itt is belépett az életembe. el kellett engednem a projektet, amire ráutaló jelek azért voltak. a pénz a bróker botrány miatt beragadt, a tervező megtervezett mindent, azóta síri a csend, kvázi építési engedély elakadt út közben. a kivitelező kb. április óta adja az árajánlatot. szóval túl sok volt az összecsengés, túl sok volt a jel, hogy ne csináljam. persze, hogy a lányok nem értik, teljesen kikészültek, hogy milyen egy szar alak vagyok, hogy minek kellett eladni a lakást, mindent, és most itt vagyok, semmi nélkül, egy alja. amit mondjuk nem értek, mert attól, hogy nincs a nevemen ingatlan, még talán nem leszek kevesebb, vagy szarabb alak. érdekes különben, hogy a lakás mennyire könnyen elment. fizikailag és lelkileg is. pedig szerettem azt a lakást, 9,5 évet éltem ott. sok kellemes és persze kellemetlen emlék kötött oda, vagy fűződött hozzá. és mégis olyan könnyen és olyan simán adtam el, olyan egyértelműnek és magától érthetőnek tűnt, hogy ott annak vége kellett, hogy legyen. aztán el is ment, és azóta valahogy nem is nagyon gondolok rá. bevillannak dolgok, néha élmények, emlékek, de igazából arra járni sem szoktam, valahogy kiesik az egész a látókörömből.

telek eladás szintén pipa. meglepő számomra, hogy ebben az esetben viszont az érzelmi leválás sokkal nehezebben ment/megy. pedig messze nem jelentett annyit az a kert, mint a lakás, annyi sok probléma, kínlódás volt vele, hogy igazából meg kellett volna könnyebbülnöm, hogy elment. vagy lehet, hogy épp azért, mert sokkal több volt vele a munka, a belefektetett energia, hogy olyan legyen, amilyennek kb. megálmodtam? nem tudom. de valahol még ott van bennem kicsit.

így aztán, hogy "hontalan" lettem, és mert nagyobb lakásra nincs pénzem, és nem is tervezem, hogy vegyek ingatlant, részben csakazért sem, mert ez a társadalmi elvárás, kiadó kégli utáni kajtatás vette kezdetét. megnéztem néhány ingatlant, adtam fel hirdetést, és láss csodát... szembejött az amit kerestem. tök totál véletlenül. két szobát akartam? megjött. felső szintet akartam, baszki az is pipa (micsoda öröm, hogy a ház bruttó 3 szint csak és ennek a tetején terpeszkedek majd én). konyhán, fürdőn legyen ablak? hát nesze neked, van. erkélyt akartam? hát az is van, igaz, hogy csak egy nyomorgós erkély, de azért telhetetlenek ne legyünk már :) slusszpoén: amikor még álmodoztam, mint fiatal koromban, akkor egy vagány konyháról álmodoztam, a svédeknél látott modern, de mégis rusztikusabb megjelenésű konyhabútorról. cseszd meg, belépek a konyhába, hát nem ott pöffeszkedik a kinézett konyhabútor? hol kell aláírni a bérleti szerződést, ujjongtam magamban, miközben a leendő főbérlő vezetett tovább a lakásban.

kicsit vonzás törvénye? hát remélem, hogy a folytatás is ilyen lesz

szóval holnap költözés. mintha karácsony lenne. várom a dolgot. végre kibontom a dobozokat, amik február óta várják a sorsukat. pakolhatok, rendezgethetek, belakhatok, kuckósíthatok, és végre kicsit belül is megpihenhetek.

aztán, hogy mi lesz a holnappal? igazából nem érdekel. még munka fronton kellene valamit lépnem, de ahhoz először le kell zárnom azokat a dolgokat, amiknek a körvonalait már látom. ki kell mondanom, amit gondolok, amit bajusz alatt merek ma még csak. érdek kapcsolatban vagyok a munkámmal. ki kell fizetni a számlákat, ez az egyetlen haszna ennek a helynek. de lépésről, lépésre. el kell kezdenem azt a sulit, hogy legyen jövőképem, legyen kitörési lehetőség, és hosszú távon akár az álmok netovábbja, bali vagy valami egzotikus sziget, mint telephely.

alakulgatok, ez a lényeg. az irány jó, a vonzás törvénye működik. úgyhogy hatalmas mosoly, és hatalmas köszönöm, szeretlek :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.