hát látod milyen az élet? - tette fel a kérdést a férfi. aztán elmélázott a tó fölött ragyogó holdon, meg az ezüsthídon, és belesuttogta az éjszakába:Az élet csodás és ocsmány. magas és mély. rózsaszín, és halálfekete. teremtő és kegyetlen gyilkoló.

lassan lépett néhányat, majd hagyta, hogy ellepják a lágy nyári szellő által keltett hullámok. lépett hármat és már nyakáig ért a víz, szinte érezte, ahogy a hűs nedves lé átjárja elfáradt, lelkileg meggyötört testét. szenvedett, nyomorúltnak érezte magát, mint akinek karját kiszakították, lábát levágták, majd egyszerűen fogták és vízbe hajították. de neki a lelkét tépték ki. pedig milyen erősen építette, erős akarattal a falat maga köré, hogy ne legyen esélye sem senkinek áttörni azt. és mégis, ennek a kis embernek sikerült, megolvasztania a jeget, sikerült közel férkőznie. de méreg volt abban a fogban, mely ajkát érintette oly heves szanvedéllyel alig pár napja még. ádáz, és csaló volt az a dicsfény, és a férfi megint beugrott a csábításnak, mely a "talán" lehetőségével csábította, szinte könyörgött neki, hogy engedje magához. és mi lett a jutalom? megint a csalódás. Ő maga a Jégkirályfi, isméát elbukott, megint kudarcot vallott.

bár félt, megtette az utolsó lépést is. elnyelte testét a víz. ha Te épp arra jártál, talán még láthattad kezét kiemelkedni a sötét éjszakában, talán hallottad a gargalizáló hangot, mellyel Gomezt hívta, aztán elmerült örökre, lelkét átadva a következő testnek, akiben talán jobb sorsot talál magának...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.