kiugrott hát a szög a zsákból. Nagyot sóhajtott, majd kinyögte végre: Igazából nem tudom, mi bajom volt. - Jah, hát persze, a kutya is jódolgában veszett meg.

- és akkor most merre tovább, mégis mi lenne számodra a megoldás? - kérdezte, kicsit csalódottan.

- nem tudom, mit gondolsz? - látszott rajta, hogy totál tanácstalan, belátta, hogy baromság volt amit tett. mégsem tudja elengedni magát, nem tudja megérteni, amit a másik többször is elmondott, amit többször megbeszéltek már.

talán csak fiatal, talán csak tapasaztalatlan - gondolkodott el a másik, miközben a szambenálló arcát fürkészte - de hogy tapintatlan, és felelőtlen, az tuti. persze fiatalon mindenki követ el hülyeségeket, tesz meggondolatlan dolgokat, de azért legalább tanulhatna a saját hibáiból az ember, ha már más hibáin jókat derül csak.

- nem gondolod, hogy meg kellett volna tán beszélni, vagy legalább kérdezni, vagy beszélni arról, hogy te hogy gondolod, hogy te mit szeretnél? nem hinném, hogy egy zsarnok lennék, akivel nem lehet szót érteni. többször mondtam, hogy kommunikálni kell. erre te mindig azt mondod, hogy jah, vagy pff, vagy mit tom én. hát tessék, akkor most lehet okosnak elnni, azt megmondani mit akarsz. - tudtam, hogy nem fog reagálni semmit, annyira azért már ismertem, hogy nem tudja mi a baja, vagy nem akarja nyíltan elmondani. lehet, hogy sok vagyok neki? de akkor miért ragaszkodik mégis ehhez a kapcsolathoz? miért nem tudja, vagy akarja kimondani, hogy vége, engedjük el egmást, és menjen mindenki a dolgára?

- de igen, de nem tudtam, vagy nem mertem, vagy nem tudom miért. Csak egyszerűen úgy éreztem, hogy te biztos nem akarnád. félted az önállóságodat, vagy hogy mi lenne, ha itt maradnék - próbált kapaszkodni egy-egy régebbi kijelentésbe, amit kellő időben felhasználhat.

- szerintem meg attól félsz, hogy elhidd, hogy valóban az vagyok akit látsz, hogy valóban megnyílhatsz, hogy önmagad adhatod. a kutya is jódolgába veszett meg, tudod... - mondtam végül, és feladtam. el kell engednem, hogy felnőhessen, hogy talán észrevegye, mit vesztett!

Érdekes betegség ez az életnek nevezett valami. Állandóan próbára teszi az embert, hol így, hol úgy, de hogy a ku...va életbe, hogy nem bír nyugton maradni legalább egy kicsit. Konkrétan a hócipőm van tele vele. Pénteken megérkezett Gomez, kellően felpörgött idegállapotban voltam, hát menetrend szerint eltört a mécses. aztán bocsánatot kértem, hogy egy kicsit ingerültebb voltam ,és ezt éreztettem vele is hazafelé. De aztán az este ragyogóan alakult, nagyon jó volt, hogy végre magamhoz szoríthattam, hogy egy kicsit együtt voltunk, beszélgettünk, miegymás.

szombaton aztán jött az első sokk, nincs nyitva az a redvedék uszoda, úgyhogy lecsattogtunk zalakarosra. itt már persze kezdődött a durci, hogy milyen rohadt sokáig tart az út, meg bessza meg amúgy is minden és mindenki, mert nem lehet ázni a vízben, "csak" 3-4 órát. hozzáteszem, talán nem is kevés ember van ebben a kicsinyke országban, aki 1-2 óra csobbanásért az egész napi kajáját adná. mindegy,  gondoltam nagyvonalú leszek, állom hát a számlát, nehogy már ezen múljon a boldogság. lett is mosoly, meg köszönöm, miegymás. 12ezerbe került a kedves mosoly + a doromb... mindegy, pont leszarom, hisz ezért élünk, hogy jól érezzük magunkat! este aztán balaton, romantikus borozgatás, központi nyugágyon pihengetés, ezüst híd nézegetés, sok népek fikázás, szóval tényleg nagyon jó volt, én legább is tök jól éreztem magam, végre azzal lehettem, akit társamnak tekintek, volt levegő a tüdőmben, szép idő, tiszta égbolt, csillagok...

de valamit csak elcseszhettem, megint, és nyílvánvalóan az én hibám volt ez is. bár se okot, se indokot nem tudok, mert egy ku...va árva szót nem lehet ,mondani, csak örökké a duzzogó pofát felvenni, hadd másszon a másik a falra. aztán, ha kérdez, "semmi Szabika" felkiáltással még hülyébbnek nézni. szóval tegnap ágyban maradós, lustizós, főzős nap volt, aztán délután elmenés a híres teszkóba, tollaslabda vásárlás okán, hogy majd jól lemegyünk a pályára és olyan hejde jót fogunk mink ottan ütögetni, hogy csak na. hát ebből az lett, hogy kishiján összevizeltem magam a nevetéstől. besavanyodott polgártásunk bezzeg, mint egy kis furdancs, úgy püfölte volna a lasztit, vag yymi az isten az a kúp alakú izé. merthogy ez a hihetetlen minőségű ütő, előszeretettel szedte össze a húrok közé a kissé erősebben megvezetett labdát. aztán már a nem erősen megvezetettett is. de nem tehettem róla, olyan jól szórakoztam, hoy tényleg majd behugytam :)

persze lehet, hogy ez volt a baj, mert oylan fapofát, olyan sértett kisgyerk fejet, oylan közönyt én még életemben nem láttam. most komolyan, 700,- Ft volt az a szar, de legalább akkorákat nevettem, ki a fenét érdekel, hogy nem jó, attól még lehet élvezni a dolgot, hogy együtt vagyunk, hogy szabadban vagyunk, hogy játszunk, hogy nem kell a napi bajokkal, a sok szarral törődni. De persze ezt máshogy látom én, és máshogy egy "kisgyerek". bár az a 6 év talán nme akkora generáció szakadék, hogy evolúciós különbségnek lehessen mondani, azt mégis én voltam a gonosz vénember, a hülye, legáabbis gondolom. én meg csakazért is jól éreztem magam. egy életem van, és rajtam múlik, milyen módon élem. hát én nem fogok egy ilyen szarság miatt bosszankodni.

este aztán filmnézés, majd szóltak, hogyaludjak, mert holnap munka! kicsit érdekes volt, meg kb anyám zavart utoljára ágyba, vagy 20 éve, azóta sem mert iylen baromságot mondani. de gondoltam nme vitázok, az előzmények után nem igazán tartottam jó 5letnek. hát mint szófogadó kisfiú jóccakát kívántam, azt befordultam...

reggel aztán a meglepetés, hogy bizony nagy pakolás zajlik, meg cipzárak húzódnak, mintha árvíz törne az életünkre ,vagy legalább is nászútra kerülne a sora az életnek :S

furcsa vót, de mint mondottam ,ha valaki menni akar, hát menjen. aztán ment, 2 órát ülhetett az állomáson a vonatra várva, de remélem elgondolkozik, hogy most mi van. nálam a pohár betelve jelentem. felnőtt emberek lennénk, nem holmi ovisok! Meghúzom a hajad, én meg megmondalak anyukámnak bebe...

nah, erre mondja meg valaki, van még egy ekkora barom, aki nem hajtotta volna el a bánatba. komolyan mondom nem értem. ami tőlem telik mindent megteszek, a család elé veszem megint - voltam már korábban egyszer az életben ekkora barom, nyílván más valakivel - próbálok megtenni mindent, lesni a kívánságokat, a lehető legtöbbet megadni, sztem nem sok ember tenné ezt meg. de lehet én vagyok ám eltévedve, és mindenki megteszi ezeket az áldozatokat, veri itt magát, hogy minél jobb legyen a másiknak. de valahogy a környezetemben elők nem ezt tanusítják.

miért nem elégszenek meg az emberek azzal, ami van? miért nem tudják a jót értékelni, csak ha már elmúlt? miért nem lehet megbeszélni, ha valami bánt? miért nem lehet kommunikálni? miért kell azonnal a homokba landoltatni a legokosabbnak mondott testrészt? miért? miért? kérdem én?

miért kell kerülni, félni, utálni a konfliktusokat, a veszekedéseket, a vitákat? egyszerűen nem fér a fejembe.

De mindegy, a "Legkisebb is számít" ezt már tudom :)

érdekesen alakulnak a dolgok a 7en. minden reggel arra ébredek, hogy valaki olyan személlyel álmodok (sosem álmodok!!!), akivel valami elvarratlan szál van az életemben. és érdekes módon mielőtt felkelek, valahogy mindig megoldódik a gond, ami közöttünk áll/t. persze tudom, hogy a 7en kifejezetten erősek az energiák, főleg az érzelmi területen, meg hogy holnap telihold is lesz, de azért az dúrva, hogy én, aki 1/ nem álmodok, vagy 2/ nem emlékszem az álmaimra, ilyen erősen emlékszek, és szinte éber állapotként élem meg ezeket az álmokat. biztosan elindultak az energiák, vagy nem tudom. annyi minden kavarog a kobakomban a 7en, olyan jó lett volna kicsit elvonulva elmélkedni, gondolkodni a dolgokon, de persze nem elhet. ez a 7vége is foglalt lesz... mindegy, próbálok jó pofát vágni a dologhoz. de bosszantani akkor is bosszant. elengedést kell tanulnom, mondom én :) elengedek én mindent. olyan leszek, mint a megtestesült nyugalom, kedvesség, figyelmesség, meg a bánat tudja még mi minden. csak a kobakomban is tudnám, amit az egyem diktál. de tanulok!

Nah, viszlát...

szóval épp most skype-oltam Gomezzel, hát ezt én már nem hiszem el. mondja, hogy pénteken jönne, mondom jó, de akkor hozzon fürdőrucit, mer akkor a csajokkal lemenünk az tespedünk egyet zalakaroson, meg lazulunk. hát ő nem jön, mert akkor a nünüvel mi lesz, meg mikor megmondta már, hogy ő most jön, én meg itt 2-3 hetetek mondok, hogy marad kittinél. hát jah, ha csucuskával beszéli meg azt ami kettőnkre tartozna, azt én meg nézek, mint hal a cekkerben, tán nem kellene csodálkozni, hogy nem vagyok  napra kész, azt rászervezek - hagyom, hogy rászervezzenek - a 7végére. a hócipőm amúgy is tele, hogy nekem mindenki csak ossza az észt. fogom magam, lemondom mindkettőt, azt elmegyek a bánatba egyedül valahova. a sok klimaxos p... meg mehet a bánatba, nem érdekel. fogok én itt majd lelket ápolni, meg mást nézni. önző állat leszek, mint a sok macsó statiszta élete nincs fajdbunkó, azátn nem érdekel, senki kínja. leszek én itt láncon rángatva, mint valami hülye. megaztán szaglássza a másik sok népek büdös száját, meg üljek a medencében, mint ótvar heringek a halpiacon, ráadásul még fizessek is a szenvedésért? NEM

viszont anyikónak ízlett a madártej. szóval nem érdekel, hízlalani fogom azt a fehérnépet, meg gyűjtöm a mesébe illő, mulatságos sztorijait, azt végre nekiesek megírni az életének az valós történetit, csakhogy a sok bunkó aki magára ismer mind szégyenkezhessen, anyikó meg az isteni kacajával jókat derüljön. majd szépen kiszínezem, meg átformálom a dolgokat, és akkor aztán dől majd a lé, ha valaki esetleg meglátná végre, hogy jé, ennek a gyökérnek van érzéke a firkáláshoz :)

Az van, hogy valami csak van. Épp most köszönt el Gomez, hogy megy, mert Kitty barátnője besértődött valamin. olyan kis édes volt, úgy lépett be, hogy hiánycikk vagyok. bár aztán nem tudom, néha azért azt érzem, hogy ebben a kapcsoaltban én vagyok inkább az érzelmekben gazadagabb, már olyan téren. Vagy lehet, hogy valami tényleg eltört ott akkor a mosolyszünet alatt. vagy csak egyszerűen, a megrendült önbizalom, a kicsit leszarom a világot hangulat miatt érzem ezt, nme tudom, de kezdek félni. életemben  talán először, hoy mi lesz, ha nem lesz...

nyílván felnőtt, érzelemein többé kevésbé uralkodni tudó egyede vagyok a társadalomnak, de akkor is. Miért ne félhetnék egy kicsit attól ,hogy mi lesz ha nem lesz Gomez. Nem pusztán a hiánya, a kapcsoalt maga hiányozna, hanem az ez érzelmi szál, amit kihozott belőlem, ami miatt megváltozott az életem, amitől elkezdtem hinni, hogy van bennem is élet. Nem Ő volt az első komoly kapcsoaltom, de azért az jelent valamit, hogy anyának is odacibáltam. HA az ember olyan idős mint én, ha az ember olyan zárkózott mint én, ha az ember tele van annyi emberutálattla, és annyira szereti a magányt, mint én, annak megnyílni, kiadnia magát, sőt akár magának is bevallani, hogy miylen jó dolog is érzelmeket táplálni... Hát szóval valami csak van, ha ez van. De mi van, ha a másik oldalon már nincs az a valami? én nem vagyok féltékeny, nem is viselem el, ha valaki féltékeny, hiszen a féltékenység a bizalom hiányát jelenti. Persze, mindenkiben van tisztességes és egészséges féltékenység. De miért kellene ennek feltétlen így lennie? csak azért mert ezt sulykolták belénk?! hát belém ne sulykoljanak semmit a sok népek, meg az évszázados dogmák. noh, szóval nem tudom, mert most meg elvesztettem a fonalat is, mert ezek itten zavarnak. folyt.köv

érdekes, hogy az ember néha mennyire tudja hiányolni a másikat. pedig én nem vagyok/voltam az a nagy romantikázós, vagy szimbiózisra vágyó egyed :S noh, de most az volt, hogy csucsuka teljesen bepörgetett, hogy gomez jön csütörtökön. aztán gomez mégsenem jött :( pedig annyira vágytam rá, hogy egy kicsit együtt legyünk, még ha csak egy éjszakára is. igen, most a családja mellett a helye, meg én is erőltettem, hogy menjen a barátnőjéhez, pihenjen, meg minden, de akkor is. érdekes, ha csak akár néhány hónappal ezelőtt valaki ezeket mondja nekem, jól pofánröhögtem volna, hogy én? nah, persze, mejd pont én leszek az, akinek szüksége lesz valakire, majd pont én leszek, akinek jól esne, ha a partnere mellette lenne. elég kemény faszinak tartom magam, de azt hiszem felnőttem, benőtt a fejem lágya.

változik az ember folyamatosan. alakulunk, a környezetünk, az embertársak, a gondolataink, a körülöttünk lévő népek hatására. akaratlanul, vagy akarattla, de folyton változásban vagyunk. vajpn mindenki látja magán a változást? tud az ember valóban kicsit kivülállóként tekinteni magára? tudjuk, látjuk, hogy milyen alakuláson, formálódáson megyünk keresztül? képesek vagyunk észrevenni magunkon, hogy emberek, helyzetek hatására formálódunk?

anya is mondott tegnap olyat, hogy azt hittem, eldobom a kormányt vezetés közben. azt mondja magát okolja a helyzetért, hogy nem igazán tudja még ő sem elfogadni a helyzetet. próbálok segíteni neki, a gátjait, és a félelmeit levetőzni, de nem engedi, nem tud elengedni, nincs benne erő, hogy belássa, a dolgokon csak ő maga tud változtatni.

én hiszem, hogy nem ok nélkül és nem feleslegesen vagyunk egymásra utalva, nem hiszem, hogy bűntetsének kell lennie annak, ami velünk történik, és igenis hatással vagyunk önmagunk életére. tudjuk jobbá tenni az életünket, csak a gondolkodásunk és az élethez való hozzáállásunk alapján.

Nah, most nincs kedvem dolgozni, meleg is van, meg nem is tudom, de tényleg nincs kedvem most melózni. így arra gondoltam, hogy elkövetem azt a felelőtlen dolgot, hogy blogot indítok, ahova mejd időnként fogok firkálgatni dógokat. amilyen kedvem épp lesz, olyanokat.