Érdekes betegség ez az életnek nevezett valami. Állandóan próbára teszi az embert, hol így, hol úgy, de hogy a ku...va életbe, hogy nem bír nyugton maradni legalább egy kicsit. Konkrétan a hócipőm van tele vele. Pénteken megérkezett Gomez, kellően felpörgött idegállapotban voltam, hát menetrend szerint eltört a mécses. aztán bocsánatot kértem, hogy egy kicsit ingerültebb voltam ,és ezt éreztettem vele is hazafelé. De aztán az este ragyogóan alakult, nagyon jó volt, hogy végre magamhoz szoríthattam, hogy egy kicsit együtt voltunk, beszélgettünk, miegymás.

szombaton aztán jött az első sokk, nincs nyitva az a redvedék uszoda, úgyhogy lecsattogtunk zalakarosra. itt már persze kezdődött a durci, hogy milyen rohadt sokáig tart az út, meg bessza meg amúgy is minden és mindenki, mert nem lehet ázni a vízben, "csak" 3-4 órát. hozzáteszem, talán nem is kevés ember van ebben a kicsinyke országban, aki 1-2 óra csobbanásért az egész napi kajáját adná. mindegy,  gondoltam nagyvonalú leszek, állom hát a számlát, nehogy már ezen múljon a boldogság. lett is mosoly, meg köszönöm, miegymás. 12ezerbe került a kedves mosoly + a doromb... mindegy, pont leszarom, hisz ezért élünk, hogy jól érezzük magunkat! este aztán balaton, romantikus borozgatás, központi nyugágyon pihengetés, ezüst híd nézegetés, sok népek fikázás, szóval tényleg nagyon jó volt, én legább is tök jól éreztem magam, végre azzal lehettem, akit társamnak tekintek, volt levegő a tüdőmben, szép idő, tiszta égbolt, csillagok...

de valamit csak elcseszhettem, megint, és nyílvánvalóan az én hibám volt ez is. bár se okot, se indokot nem tudok, mert egy ku...va árva szót nem lehet ,mondani, csak örökké a duzzogó pofát felvenni, hadd másszon a másik a falra. aztán, ha kérdez, "semmi Szabika" felkiáltással még hülyébbnek nézni. szóval tegnap ágyban maradós, lustizós, főzős nap volt, aztán délután elmenés a híres teszkóba, tollaslabda vásárlás okán, hogy majd jól lemegyünk a pályára és olyan hejde jót fogunk mink ottan ütögetni, hogy csak na. hát ebből az lett, hogy kishiján összevizeltem magam a nevetéstől. besavanyodott polgártásunk bezzeg, mint egy kis furdancs, úgy püfölte volna a lasztit, vag yymi az isten az a kúp alakú izé. merthogy ez a hihetetlen minőségű ütő, előszeretettel szedte össze a húrok közé a kissé erősebben megvezetett labdát. aztán már a nem erősen megvezetettett is. de nem tehettem róla, olyan jól szórakoztam, hoy tényleg majd behugytam :)

persze lehet, hogy ez volt a baj, mert oylan fapofát, olyan sértett kisgyerk fejet, oylan közönyt én még életemben nem láttam. most komolyan, 700,- Ft volt az a szar, de legalább akkorákat nevettem, ki a fenét érdekel, hogy nem jó, attól még lehet élvezni a dolgot, hogy együtt vagyunk, hogy szabadban vagyunk, hogy játszunk, hogy nem kell a napi bajokkal, a sok szarral törődni. De persze ezt máshogy látom én, és máshogy egy "kisgyerek". bár az a 6 év talán nme akkora generáció szakadék, hogy evolúciós különbségnek lehessen mondani, azt mégis én voltam a gonosz vénember, a hülye, legáabbis gondolom. én meg csakazért is jól éreztem magam. egy életem van, és rajtam múlik, milyen módon élem. hát én nem fogok egy ilyen szarság miatt bosszankodni.

este aztán filmnézés, majd szóltak, hogyaludjak, mert holnap munka! kicsit érdekes volt, meg kb anyám zavart utoljára ágyba, vagy 20 éve, azóta sem mert iylen baromságot mondani. de gondoltam nme vitázok, az előzmények után nem igazán tartottam jó 5letnek. hát mint szófogadó kisfiú jóccakát kívántam, azt befordultam...

reggel aztán a meglepetés, hogy bizony nagy pakolás zajlik, meg cipzárak húzódnak, mintha árvíz törne az életünkre ,vagy legalább is nászútra kerülne a sora az életnek :S

furcsa vót, de mint mondottam ,ha valaki menni akar, hát menjen. aztán ment, 2 órát ülhetett az állomáson a vonatra várva, de remélem elgondolkozik, hogy most mi van. nálam a pohár betelve jelentem. felnőtt emberek lennénk, nem holmi ovisok! Meghúzom a hajad, én meg megmondalak anyukámnak bebe...

nah, erre mondja meg valaki, van még egy ekkora barom, aki nem hajtotta volna el a bánatba. komolyan mondom nem értem. ami tőlem telik mindent megteszek, a család elé veszem megint - voltam már korábban egyszer az életben ekkora barom, nyílván más valakivel - próbálok megtenni mindent, lesni a kívánságokat, a lehető legtöbbet megadni, sztem nem sok ember tenné ezt meg. de lehet én vagyok ám eltévedve, és mindenki megteszi ezeket az áldozatokat, veri itt magát, hogy minél jobb legyen a másiknak. de valahogy a környezetemben elők nem ezt tanusítják.

miért nem elégszenek meg az emberek azzal, ami van? miért nem tudják a jót értékelni, csak ha már elmúlt? miért nem lehet megbeszélni, ha valami bánt? miért nem lehet kommunikálni? miért kell azonnal a homokba landoltatni a legokosabbnak mondott testrészt? miért? miért? kérdem én?

miért kell kerülni, félni, utálni a konfliktusokat, a veszekedéseket, a vitákat? egyszerűen nem fér a fejembe.

De mindegy, a "Legkisebb is számít" ezt már tudom :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.