Szóval a tegnapi nap egy rohanás volt. Itt a sintértelepen is volt mit alkotni, aztán délben befutott a gőzös, fedélzetén oldalbordával, aztán kis otthoni pihi + ebéd, azt megint taposmalom. Este aztán erivel lógtam, beültünk a plázába egy bambira + egy kávéra. mondjuk látom én már, hogy ez a leszokok a kávéról téme nem biztos, hogy tartós lesz :s pedig nem árta, pénz és egyéb melékhatások végett sem. mindegy, legláabb otthon nem iszok mán, ez is több a semminél. erivel amúgy jól elvoltunk, végre talán látszik már az életében az alagút vége, talán rátalál egy kis nyugalom, talán a boldogság??? a lényeg, hogy hazajövet már nem ide jött, hanem egyenesen ment fel pestre, és friss "házasként" beköltözött az aktuális ex lakásába. azóta is jól elvannak; tanult a bölcstől - tőlam :D - és lefektették a szabályokat, megbeszélték, hogy mi hány a 8 kalács. sztem, mégha brutális is első hallásra ennek van értelme, megbeszélni, hogy ki mit, hogy ad a kapcsolatba, és mit hogy vár el cserébe. Enélkül nem lehet egy kapcsolat teljes és azt hiszem, hogy a kezdeti feszengéseket - szóljak, ne szóljak, ha valamitől a falat kaparom? merjem mondani, hogy ne flangáljon nekem az ablak alatt meztelen seggel, miegymás - is kiküszöbölhetők. nem tudom, én ennek a híve vagyok, ha nem passzolunk, vagy hajlandóságot sem kívánunk mutatni az iránt, hogy alakuljunk, akkor megette a fene az egészet, a jól étrzem magam az ágyban velétől kezdve, a kénylemes ez így nekemig...

szóval azt láttam, hoyg eri próbálja valóban kicsit másként látni a világot, nyitott egy nagy adagot, lazább és ami fontosabb, kisimultabb lett. persze, elönti változatlanul az adosság, meg ott a gyerek, de mégis talán már van esély rá, hogy 17 év után végre legyen egy kicsit saját élete is. nyílván nincsenek a kártyák kijátszva, lehet ennek holnap is vége, vagy a jövő héten, de a kezdő lépés megtétele mindeig a legnehezbb, az élet bármely területén. személyes tapasztalatból mondom, az életem számos szakaszát és tevékenységét alapul véve, hogy igenis igaz ez a tézis. Ha  valamire rászánjuk magunkat, legyőzzük a felélmeinket, és merjük vállalni magunkat, és elfogadjuk a helyzet adta lehetőséget, meglátjuk benne, hogy a jövőnk, az önképünk építése szempontjából igenis kell az a valami, akkor az csak építőleg hat ránk. még ha akkor per pillanat ezt képtelenek vagyunk meglátni is. nah, de nem vagyok én valami Jung professzor, hogy osszam itt az észt. a lényeg, hogy jó volt, a limonádé mondjuk szar volt, ráadásul szénsavas, de az sem a világ vége, ki lehetett lötyikölni a bubit belőle. jó volt azért is, mert végre jó híreket hallottam öreg barátomtól, munka, kölyök témák, magánélet, kicsit eseménytelenebb, nyugisabb vizekre evezett, de neki most épp ez kell, ha ilitől elválik, jó lesz kicsit lenyugodni, kicsit kitisztúlnia, hogy elkezdhessen ÉLNI kicsit. és mindezt 45 évesen!!! mit tud tenni egy elhamarkodott és ostoba, lépés, hogy a társadalmi konvencióknak, az elvárásoknak, a támasztott követelményeknek, és a hagyományoknak görcsösen meg akarjunk felelni. és milyen könnyen besétál a csapdába az ember, és kúrja el a saját, és jelen állások szerint egyetlen életét. ami nyílván nem igaz, hiszen kell, hogy legyen, és lesz is egy másik élet, ahol szintén kapjuk az észt, és a pofonokat. én mindenesetre inkább ebben hiszek, mint a felettünk tornyosuló isteni létben. nem zavar, sőt elfogadom, hogy hisznek emberek istenben, én is tettem valaha. de mára azt hiszem egy isten létezik,ha már így nevezzük, az pedig mi magunk vagyunk. mi akarjuk, hogy bepisiljünk, majd aztán ráérezzünk a szobatisztaság konfortosságára; mi akarjuk, hogy azzá válljunk amik leszünk, hogyaztán életünk során kapjuk a leckéket, feladatokat, amik vezetnek, fejlesztenek, éretté és bölcsé tesznek minket. én inkább ebben hiszek. de ettől nem vagyok öntelt, hiszen más dolgonak tartom, azt aki belenéz a tükörbe, és azt mondja magáról, hogy nah, igen baszki ez aztán a fasza csaj/csávó, és megint más aki azt mondja, nah, igen baszki ezt kaptam, ezzel kell együtt élni, mert ettől vagyok én egyedi, és lehetőelg megismételhetetlen... a 2 dolog között alapvető különbség van. ezen az életpályán remélhetőleg mindenki átmegy, míg szépen lassan öntudatra ébred. és ez csodás dolog, én leglaább is a magam önébredését annak tartom. félreértés ne essék, nem szeretem magam, vagy tartom egy adonisznak távolról sem. de próbálok együtt és elégedetten élni azzal a valakivel, akire azt a bőrt húzták, aki ezeket a karokat, vagy épp májat, gyomrot, miegymást kapta. és ez a csodás doog, amikor az ember képes önmagát is valamennyire kívülről szemlélni, és nyíltan beszólni, ha egy hatalmas f..sz volt adott esteben.

jól sikerült elkalandozódni, inkább megyek is, nem folytatom most :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.