jaj, hát ezt a szép időt nem lett volna szabad tétlenséggel tölteni és itthon ülni a kezdődő tavaszi fáradtság, és az elhatalmasodó gyász miatt sebeket nyalogatni, úgyhogy arra gondoltam, hogy felteszem a legsármosabb pofámat és csakazért is kimozdulok itthonról. a tenger az túl messze lett volna még most, és elég hűvös is van a kocsiban alvadáshoz, úgyhogy arra jutottam, hogy ismerd meg kis hazádat túrát teszek. ez a Sopron és környéke téma már úgyis régóta váratott magára, úgyhogy gondoltam, ha páratlanul is, de nem szabad kihagyni. az időjósok 18-22 fokot jósoltak, tehát remek idő a tavaszi szín felszedésére, illetve egy egész napos város és természeti szépség nézegetésre.

Nagycenk - Széchenyi Kastély

a korai időre tekintettel a park nagyobbik része még kóró volt, de az örökzöldek már most szépek, és gondozottak. látszik, hogy folyamatos a pályázgatás és a rekonstrukciók úgy haladnak, ahogy kicsi pénz akad, így a hatalmas ősfákkal teli park egy része még eléggé rendezetlen, de a bejárat felőli rész rendben van, szép kőpadok, egy medence, és sok-sok formára nyírt tiszafa.

maga a kastély az egész Széchenyi család tevékenységén végigvonul, természetesen legnagyobb magyarra fókuszálva. nekem egy kicsit a kor története és maga a kastély bemutatása hiányzott, hogy megtudjak egy kicsit többet a családról, a kastély történetéről, és a bútorzat tűnt kicsit szegényesnek. a technikai rész már-már kicsit soknak is tűnt. a kiállítás kb. 60%-át ez tette ki. egy nő nem igazán élvezte volna a bányászatot, borászatot, folyami szabályozást, és egyéb a család nevéhez kötődő tárlatot.

Sopron - a zegzugos csoda

innen nagyjából 10 kilométer Sopron barokk belvárosa. miután enni kell, hát egy szűk kis utcácskában lévő családi pékségre esett a választás, hogy feltankoljak egy kis pogácsával, és útbaigazítást is kérjek, hogy ami maradt 1 órám a városra, azt hol érdemes eltölteni. nem kellett csalódnom, a családias jelleg már a belépésnél arcon csapott, egy rettenetesen kedves, de nem tolakodóan kedves hölgy fogadott, és kérdezte, miben segíthet, majd elmesélte, hogy az övék valóban családi pékség, saját titkos receptekkel, amiből babos tepertős pogácsát ajánlotta szívvel. mivel sem a tepertőt, de a babot főleg nem igazán szeretem, gondoltam jó, akkor tegyünk egy próbát, ha így is ízleni fog a dolog, bizonyított lesz minden :) jaj, annyira kis szemét vagyok XD de a terv bevált, valóban finom volt a pogácsa. az állaga kívül megfelelően kemény, belül, mint a vaj olyan puha, és laza állagú. olyan finom volt, hogy legszívesebben vettem volna még egyet, ha vissza találtam volna a boltba :) és ha nem lett volna mindez ingyen. a hölgy mikor fizetni szerettem volna, közölte, hogy a mai napon minden vendég az Ő vendégük, ez egy ilyen ünnepi nap. az átlag magyar persze ilyenkor gondolom teletömte volna a táskát, láttunk már ilyet szállodai svédasztalnál ugye, akár Spanyolországban, akár Visegrádon is... nah, ezért is rühellem, hogy ide dobott a gólya. de mindegy, ez nem a tárgyhoz tartozik. a finom pogácsa és az útbaigazítás után hát tettem egy apró kört a hűség városának csodákkal és zegzugos utcácskákkal tarkított történelmi belvárosában. Sopron simán megérne egy napot, pláne, ha a tűztornyot is meg lehetett volna nézni, de azt épp 600milliós projekt részeként újítják meg. meg aztán csak úgy sétálgatni. kicsit imádott Velencémre hasonlít a sikátorokkal, a kapualjakkal és az utcákat összekötő kis árkádokkal. imádom ezt a várost. egy kávézóban ért véget az itteni séta, egy kis napozás, néztem a sok sétálót, a többnyire osztrák andalgókat. tökéletes volt, persze jobb lett volna megosztani vele, de hess-hess ostoba gondolatok, egyedül is szép és tartalmas az élet :)

Fertőrákos - bringára fel

Fertőrákos, Soprontól nagyjából 10 kilométerre található, sok érdekességgel, látnivalóval. ez volt talán a kirándulás tetőpontja. itt aztán minden van, ami szemet, szájat gyönyörködtet. miután a kirándulás 5lete péntek este 7 körül pattant ki a kobakból, hát gyorsan fel a netre és lázas keresgélés, hogy összeálljon a programterv. így jutottam el ahhoz a fertőrákosi céghez, aki helyi túrákat szervez, mindenféle jópofa elektromos kis-és nagyobbacska járművekkel, hogy a sok népek bejárhassák a község nevezetességeit, illetve a Fertő tavat, a nemzeti park egy kis szeletét, miegymást. miután ezen a vidéken még nem jártam, és a túra tényleg elég korrekt áron mutatta meg valamennyi helyi látványosságot (1 700,- Ft/fő), hát úgy gondoltam, akkor erre be kell nevezni, aztán ha valami jobban érdekel, akkor azt kocsival utána már én is fel tudom fedezni. hmhmhm, milyen kis 5letes vénember vagyok, ugye :):). böngészgetve a honlapot ezres betűmérettel ott virított, hogy a programot csak előzetes regisztrációval lehet igénybe venni. gondoltam basszák meg, főleg így erősen előszezonban, hiába a hosszú 7vége tuti ember nem lesz még ott. a többi hely esetében is eléggé vadászni kellett az apró betűt, hogy mi az amit meg lehet nézni, és mi az ami még nem látogatható, vagy csak részben. így aztán gondoltam pofátlanság ide, vagy oda este 8kor regisztráltam egyet a túrára, meg okosan kiírtam a számukat, gondoltam másnap majd előre megejtek egy telefont, érdeklődésképp. a honlapon az volt, hogy 24 órán belül visszaigazolnak, de ha a túra és a jelentkezés között nincs ennyi idő, akkor telefonáljak. este 8kor telefonáljon a bánat bárkinek is, annyit nem ér a dolog. de vagy negyed óra múlva csörgött is a telefon, sűrű elnézések közepette, hogy visszaigazolják a túrát, és egyben szóljanak, hogy sajnos a kőfejtő nem látogatható, de helyette egy másik túrát tudnak adni, vagy olcsóbban adják az eredeti túrát. profizmus. ez jutott eszembe azonnal. még ő kér elnézést, hogy én paraszt este 8kor regelek egy másnapi túrára, és korrekten tájékoztat előre, hogy önhibáján kívül mi az amit nem tud teljesíteni és ajánl alternatívákat is. teljesen meglepődtem, holott tudom, hogy ennek kellene az evidensnek lennie, de azért ne felejtsük el, Magyarországon vagyunk :(

tehát 2re érkezés a helyszínre, és ott már töltőre feldugva a kis elektromos kocsik várták a csapatot. a 2 órás túra alatt bejártuk a település valamennyi nevezetességét - a kőfejtő kimaradt miután ott valami fejlesztés valósul meg éppen - és megérte a dolog, mert véigig mondták a község és a Fertő tó történetét, a Nemzeti Park élővilágáról és egyéb ,helyi érdekességekről szóló hasznos és jópofa infókat. emellett lehetett a tájat figyelni nem kellett vezetni, és nem beszélve arról ,hogy sok hasznos infóhoz jutottam. rengetegen voltak, de komolyan. nem csak a túrán, de amúgy is, sétálók, bringások. látszik, hogy a komplett falu a környék turisztikai értékeire alapoz, rengeteg panzió, különféle színvonalú és kialakítású étterem, bringakölcsönző, túraszervező. nagyon jó kis hely, olyan turisztikai sokkot kaptam, hogy azon gondolkoztam, hogy itt kellene maradni még 2-3 napot, hogy minden élményt kipróbálhassak. de ami késik, nem múlik, ide nyáron vissza kell jönni pár napra. a túra egyetlen hiányossága, hogy a tónál nem állt meg hosszabb időre a vezető, csak tette egy kört, és elmesélt néhány érdekes sztorit. persze mire összeszedte volna a sok népet, meg gondolom, úgy voltak, ha valaki le akar jönni, majd lejön külön.

hát én így is tettem, mert nagyon szép a tó. a sok nádas, az, hogy nincs körbekerítve, mint a Balaton, hogy lehet normálisan leülni, sétálgatni, a napsütés, a hangulat. valahogy máshogy szép ez a tó, mint a Balaton. ide vissza kell jönni, ezt tudom.

összességében remek nap volt, 8 körül sikerült is hazaérni hulla fáradtan, az egész napi levegőn léttől és a rengeteg élménytől.

már biztosan tudom, hogy a nyáron itt el kell tölteni pár napot, bringával, fürdőnacival, és egy osztrák túrával.

a mai nappal hivatalosan is beköszöntött a kertszezon. időm mióta megözvegyültem, mint a tenger, dolgom jobb nem akadt, hát gondoltam feszkólevezetéskép akkor nézzünk ki a kertbe kicsit. dolog akadt bőven, miután a téliesítés azért nem sikerült teljesen, így aztán a gallyak eltakarítása, és a lomb összehúzása mostanra maradt. ha már kint voltam gondoltam kicsit átszervezem a dolgokat is, így aztán metszés, kicsi ültetés miegymás is megvalósult. nagyon jó idő volt, szinte égetett a nap, szép piros is lett a pofám :) holnap tutira megdöglök az izomláztól, de nem baj, jól eset egy kicsit túlterhelni magam.

már a hét elején megbeszéltük, hogy szombaton tartunk egy anyás napot. igaz korábban még az volt tervben, hogy Anyikóval hármasban felmegyünk pestre, egyet ikázni, meg húsgolyózni, de miután pénteken hívtam anyánkat és halálváró hangon, majdnem bőgve szólt a telefonba, jobbnak láttam, ha inkább kettesben lépünk le a térképről. ennek okán megmásztuk a badacsonyt. gondoltam egy jó kis túra alatt csak kinyílik és elmondja mi éppen az agyhalál oka. nos, az agyhalál egy kicsit komolyabb, mint máskor szokott lenni, de biztosat most még nem tud anyánk sem, de az előzetes orvosi leletek alapján, nem épp derűs a sztori. ettől eltekintve jól szórakoztunk, megmásztuk a hegyet, bejártuk a teljes túraútvonalat. még itthon megnéztem, hogy a képek között van e esetleg túraútvonal lementve, de nem találtam. viszont épp egy hónap híján, 2 éve voltunk ott. a változás szemmel látható és nem minden esetben előnyre történt. a kőzuhatag nevű részt pl. úgy bebetonozták, hogy bunkernek is elmenne. és persze a szerepét nem tölti be, mert gy fia kő sem zuhog már :(( ugyanakkor a kilátót szerencsére teljesen átépítették, igaz egy ocsmány fémrengeteg lett belőle a fa borítás alatt, de hát a modernizáció már csak ilyen, a régi kilátó pedig tényleg eléggé horror volt már mikor mi arra jártunk. a lényeg, hogy jót másztunk, alaposan ki is fáradtunk, de legalább anyánk tényleg megnyílt, olyan dolgokról beszélgettünk, amiről talán még soha. azt hiszem, hogy tegnap megint sokkal közelebb kerültünk egymáshoz, mint eddig bármikor. szóval azt hiszem ez valóban az út volt az ő szempontjából. nekem kellemes emlékek jöttek fel abban a néhány másodpercben, mikor épp nem csicsergett anyánk. a túra nem bizonyult elég fárasztónak, így aztán még egy jókora tihanyi túra is belefért a napba.

 https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&&v=i1UKVkXLfzc

...hiányzol ám. bár rútul elbántál velem, de akkor is.kiszakítottad az életem a csodából, aminek Te voltál a teremtője, a motorja, a rugója.

letaszítottál a hegyről, és most ott állsz, bámulsz a mélybe, csak nézel,de nem fogod fel, hogy mit tettél. állsz ott, nézel a mélybe, észleled tán a testem, melyet a sziklák apróra szaggattak, melyben az a pár négyzetcentiméter csak miattad vert, a most már üveges tekintet, melyek oly sokszor pihent szép látványodban. állsz ott, nézel a mélybe és én ott fekszem, mint egy kiterített bika, melyet barbár nyíl sebzett halálra, hörög, küzd, hátha túljárhat az éles nyílvesszőn és kilökheti magából azt, hogy újra feltápászkodjon, megmutatva annak a gonosz nyílnak és a nyilat kilövő vadásznak, hogy sebezhetetlen. állsz ott, nézel a mélybe, ereimet a forró vér lassan elhagyja, menekülnek a molekulák, elhagyják a süllyedő hajót, keresik az utat a nagyvilágba, viszik a lelkem, az életem darabjait. és te csak állsz ott, nézel a mélybe, nézed a halott testem, melyet pár óra múlva már a dögmadarak marcangolnak, vagy élősködők tépnek cafatokra. nem marad más csak a csontok és a vér, mely nem talált utat, csak ivódik bele a sziklákba. és Te csak állsz ott, nézel a mélybe. ha tudnád, hogy egyetlen könnycsepped újrateremthetne, egyetlen apró csepp, de Te csak állsz ott és nézel a mélybe.

nah, a reggeli kis melankólia után, egész jól alakult a mai nap. miután visszavonhatatlanul itt a kikelet lassan, gondoltam akkor itt az idő, ha a bringát is felkészítem a szezonra, ha már a tervezett ellenére, máshogy alakulnak a dolgok. szóval felmértem a terepet, hogy mik az akkut problémák, melyek a tyúkszaros életem megmentené, ha oda kerül a sor, így aztán feltétlen be kell szerezni 4 új fékpofát, hogy legalább a minimumot megtegyem. nekikerekedtem hát, de persze a kikelet még max. nálam van itt, merthogy a vasárnap is nyitva tartó műegységek közül még sehol nem vannak felkészülve a tavaszra, és a bringaszezonra. gondoltam ok, akkor szakdolgozok, hogy haladjak azzal is. ebéd, aztán közben kicsi munka, kicsi Anyikóval levelezgetés, majd aztán már nem bírtuk tovább, így aztán elsettenkedtünk füredre egy jó kis kávéra, meg dumálgatni egy nagyot. remek volt az idő, igaz a pokrócot azért magunk köré tekertük, de jó volt. rengetegen voltak, de komolyan a múltkor a kori kapcsán is megjegyeztem, de most is tele volt a sétány. a karolinába meg le sem tudtunk ülni, mert kint bent telt ház volt. ennyit a válságról, szerencsére. mondjuk persze, ez nem a gyári munkás szintje, anyagilag, de akkor is sokan voltak, ha csak a sétát nézzük is. nagyon szeretem ezeket a délutánokat, leülni, nézelődni élvezni kicsit azt, amiért itt vagyunk, vagyis élni egy keveset, feltöltődni, egy csodás baráttal beszélgetni, és lássuk be Anyikó mellett én még az életben nem unatkoztam. most sem hazudtolta meg magát, szolgáltatta a nevetni valót. olyan jól elvoltunk, hogy már besötétedett, mire hazaértünk. este még egy laza tökfőzelék és egy kicsit még írogattam, de már nincs kedvem hozzá, megvár a szakdoga, inkább olvasgatok.

ez a balatoni téma, + a kikelet megint kihozta egy kicsit a nosztalgiát, bár igyekszem nem fertőzni az életem a múlttal és ezzel a dologgal, hisz tudjuk, hogy nem ér annyit az ember, hogy miatta bánkódjak, vagy egyáltalán a gondolataimat rá irányítsam csak egy percig is. de néha még én is megenyhülök, és elöntenek az emlékek, a szép dolgok, amiket átéltünk, vagy legalább is én szépnek hittem. míg ki nem bújt a szög a zsákból...

áh, nem is folytatom, olyan szép volt ez a mai nap, nem szabad, hogy ilyenekre pazaroljam a gondolataim.

mese nincs, tényleg itt van, már-már kopogtat az ajtón a kikelet. arcoskodik ugyan még kicsit a zimankó, de komolyan már nem szabad venni. olyan, mint amikor valaki kicsit feszélyezve érzi magát, de azért próbál jó fej lenni. olyan erőltetett és mesterkélt. de ne bántsuk azért szegény telet, hisz őt meg az ősz, azt meg a nyár túrta ki kicsit a helyéről. szóval körforog a természet, mint egy szép és végeláthatatlan körhinta. a füstbe ment terv miatt, most egy kicsit úgy érzem magam, mint aki megrekedt 2 állomás között félúton. leszálltam a vonatról, és állok a napsütésben. kicsit hunyorítok, kezem a szemem elé emelem, hogy ne vakítson el a nap. nézek balra, majd gondolkodok egy kicsit, és lassan jobbra fordítom a tekintetem. nehéz dönteni, főleg, ha már úton vagyok, és közben rohad le alattam a szekér. nehéz állapot, nehéz döntés, nehéz helyzet. szerencsére olyan vagyok mint a patkány, vagy a csótány... örök túlélő!

ezt főztük ma barátilag. vagy inkább félig családilag, merthogy Anyikóm, az a drága szép asszony és Csucsuka volt a közös mai program résztvevői. Anyikóm itt hencegett, hogy micsoda isteni galuskakészítő asszony, hát gondoltuk, hogy ezt csak le kell tesztelni. Csucsuka hozta az ötletet, hogy ő meg mennyire odavan a gombapaprikásért, hát a mai nap lett az alkalom, amikor nem kellett egész nap tanulni, nekem sem volt más programom, és Anyikóm is egyedül volt. én vittem a gombához valót, Anyikóm a galuskához valót, a Csucsuka az itókát. így aztán fantasztikus ebédet ütöttünk össze se perc alatt, minden klappolt, a galuska tényleg nagyon jó lett, a gomba nem különben (fő a szerénység ugye). aztán Csucsuka unszolására Anyikó jó boszorkányhoz hűen kártyát vetett, amin persze CSucsuka elbőgte magát :)

a kaja után még társasoztunk is egyet, valami ismeretlen bűnüldözős játékkal játszottunk, aztán hazaért Réka, mi meg hazajöttünk.

szokás szerint jól éreztem magam. Anyikónál olyan magas szintű őskáosz van, mégis minden a helyén, szeretek nála lenni, pedig rám nem jellemző, hogy másnál jól érezem magam.

feltöltött ez a nap, jól éreztem magam a barátaimmal, a félig családommal. mióta megözvegyültem, még többet jelentenek ezek a napok, ezek a pillanatok, addig sem vagyok egyedül, addig sem nosztalgiázgatok, hogy milyen volt mikor még társas lény voltam.

a közeli jövő ismeretében, pláne jól jönnek ezek az élmények, hogy legyen miből táplálkozni majd.

köszönöm BARÁTAIM:)

van valami a levegőben. a múlt hét ugye megint 11-ére hozott egy csapást. aztán pénteken éjszaka G hívott, hogy üljünk le kicsit beszélgetni, mert nem pokolian magát, nem mennek a dolgok jól és úgy érzi, hogy megfeneklett a kapcsolatuk is. meséltem neki ami Gomezzel történt, hogy én miként éltem meg belül és kifelé, hogy mi segített viszonylag elfogadnom ami történt. nem minden esetben érdemes harcolni, vagy idealizálni valakit, aki nem érdemli meg. és lássuk be, G ebben a cipőben jár. de 4 év hosszú idő, nem olyan egyszerű elengedni valakit, akit szeret az ember, és főleg, ha olyan emberről van szó, mint G. ő mindig is kicsit többet látott a kapcsolatukban, mindig is előrébb volt, mint K, nem hiába sorvadt az elmúlt 4 évben. betegség, a szokottnál is gebébb lett, látszott rajta, hogy zabálja valami az energiáit, hogy nem tud felszabadult lenni, hiába mondták egymásnak, szeretlek, nem volt súlya náluk sem a dolognak. miután hajnalban sikerült ágyba kerülnöm elgondolkoztam, hogy milyen érdekes, hogy az ember másnál, még ha nem is napi a kapcsolat, képes látni a valós dolgokat, magánál meg sajnos nem azonnal veszi észre az intő jeleket. végül abban maradtunk, hogy átgondolja, hogy mi az igazán jó neki, önző lesz és azzal fog foglalkozni, hogy neki mi fontos, a jövőképükről, arról, hogy merre tart a kapcsolatuk. ennek hatására tegnap este szegény szinte sírva hívott, hogy K már jó ideje fontolgatja, hogy véget vet a kapcsolatuknak, ezért nem találkozott vele hetek óta, csak benne sem volt annyi gerinc, hogy kimondja, hogy mi a baja. megint egy ember, aki a könnyebb utat választotta, megint valaki aki képes inkább eldobni X évet, semmissé tenni emlékeket, élményeket, érzéseket, csak azért mert az egyszerűbb, mint harcolni a másikért, kettőjükért. sajnálom szegény G-t, hiszen átmentem én is ezen nem is oly rég. bár tudom, hogy neki pokol lesz most az élet, nem fog tudni továbblépni, nincs felkészülve arra, hogy mi lesz ezután. de saját tapasztalatból tudom, a biztos rossz is jobb a bizonytalannál és élni úgy, hogy tudjuk, hogy nem a saját életünket éljük, hogy valaki nem viszonoz gyakorlatilag semmit az érzéseinkből. ettől függetlenül nagyon sajnálom, kell most G-nek a segítség, hátha az segít, ha kicsit pezsgővé tesszük az életet körülötte.

nah, mára az volt megbeszélve, hogy akkor családilag megyünk a jégre. nem is hittem, hogy a csajok eljönnének, azt tessék, még fakutya is volt :) annyian voltak, hogy én még ennyi embert jégen életemben nem láttam. a jég a kijelölt helyeket leszámítva parádés volt, úgyhogy jó nagy túrát tettünk.

jó volt a mai nap, főleg a közeli jövőt tekintve, de amúgy is jól éreztem magam!

mennyire nem így kellett volna történnie ;(

noh, a hét nem volt egyszerű. a melóról nem írnék már, mert nem ér annyit, hogy arról posztolgassak ide feleslegesen, bár történtek ebben a témában is eléggé vicces dolgok. a lényeg, hogy ugye nincs autó, tehát tömegközlekedés van. reggelente csucsukával, esténként, meg miután kell az agytisztítás, meg a sport, hazasétáltam. nem nagy ügy, 50 perc kellemes tempóban, közben legalább volt időm gondolkodni, igaz az én ruhatáram alkalmatlan az ilyen túrákra, úgyhogy szarrá fagytam minden este, mire hazaértem, de akkor is megérte a dolog, mert legalább pihentem egy kicsit és volt időm magammal foglalkozni.

persze mindenki teljesen el volt hűlve, hogy kocsi nélkül, meg hogy mi történt, meg az anyagias, elkényelmesedett hülye dolgaik. még jó, hogy van humorérzékem és csak mosolyogtam rajtuk. nekem pont nem számított, hogy most épp busszal vagyok, vagy nem. szabadabb életet ad a kocsi, azt elismerem, de hát max. nem jöttem haza ebédelni, hanem megoldottam máshogy. persze, hogy reggelente, kötöttség, hiszen ha nem érek le a buszhoz, akkor várhattam volna, de miután a buszmegálló kb. 2 perc a lépcsőzéssel együtt, hát pont leszarom. 1 órával korábban kellett kelni, de ez sem hat meg igazán. a lényeg nem ez, nem ezek a dolgok számítanak, és ezt egyre több területén érzem az életnek.

mindezeket leszámítva, vicces heten vagyok túl. csucsuka már előre kijelentette, hogy akkor ő jön minden reggel azzal a busszal, amivel én, hogy tudjon engem szórakoztatni :)) hát alig éltem, főleg ilyenkor reggel, amilyen zsémbes öregember vagyok én, és akkor reggel korán, már koncentráltan jön a csucsuka féle életérzés és harsányság. de nem számít ez sem, legalább nem aludtam el.

a hét csúcspontja a buszos kérdéseben a péntek volt. bár ezt leszámítva is egy mókás nap volt a péntek. tehát elindultunk reggeli túránkra, ráadásul egy másik busszal, mint addig a héten. aztán elég hamar valami benzin féle szagot éreztem a buszon. csakhamar kiderült, hogy igazam volt, az a busz nem megy sehova, elfolyt a fékolaj :) noh, akkor kérdés, hogy mi legyen, hogyan jutunk el a dolgozóba? és ekkor jött a nagy 5let, hogy átmegyünk az út túloldalára, és ott felszállunk egy másik buszra, ami ráadásul a cég előtt tesz le. szóval már a bejutás is kalandos volt.

tegnap aztán reggelizni voltunk a városban, mint egy öregedő házaspár :) szeretem az ilyen reggeleket. csak beülni egy kényelmes kanapéba, forró csokit és finom szendvicset majszolni, beszélgetni, hallgatni a zenét, a beszélgetéseket, olvasni, egész délelőtt ott ültünk, és beszélgettünk, nevettünk, csucsuka kicsit sírt, de ez nála szinte kötelező elem. ráadásul a helyet, ahol voltunk, az utolsó látogatásunk óta teljesen megújították, így aztán az új környezet is szimpatikussá tette a helyet, szóval nagyon jó volt. mikor megérkeztünk, egy asztalnál apa és kisfia sakkozott, aztán sorra jöttek a vendégek, a tulajdonos nőnek mindenkihez volt egy-egy kedves szava ,láthatóan lélekből nyomja ezt a kávéházasdi dolgot, és látszik, hogy jobbára törzsvendégek járnak a helyre. ki egyedül, ki barátokkal, kedvessel. ki csak leül és egy tea mellett előveszi az újságját és eltölt itt egy délelőttöt, ki csak egy baráti csacsogásra ugrik be és fut is tovább. egyszer egy ilyen helynek a vezetője, lenni. ezt az érzést átélni, mikor összehozol embereket, élményt, hangulatot, időt nyújtasz nekik. remek volna.

alakulnak a dolgok más vonalon is, drága Anyikómnak köszönhetően sínen a szekér úgy néz ki :)

jól vagyok, és egyre jobban, látom az utam és ez a legfontosabb. a vadhajtások persze ott vannak a háttérben, de ezekkel próbálom nem fertőzni az életem!

reggel még azon agyaltam, hogy ki kellene ruccanni erre a bécsi koripályára (travelo.hu/hirek/2012/02/02/hatalmas_korcsolyapalya_nyilt_becsben/), de miután már csak ma van autó, így jobbnak láttam, ha inkább közelebbi uticélt választok. és milyen igazam volt, hiszen itt a csodás Balaton :)

fantasztikus volt a jég, rengetegen voltak mindkét pályán, és olyan hideg volt, hogy csak 2,5 órát bírtam, ami nálam nagy szó, volt, hogy reggeltől estig a jégen voltam :) jövő 7végén átteszem a székhelyem a Balatonra :))

próbálok kicsit több időt tölteni a családdal, részben, mert ugye ami készülőben van, úgyis távolabb sodor tőlük, így próbálok nekik kedvezni, de persze van egy materiálisabb oldala is. a lényeg, hogy eszembe jutott, hogy milyen remek lenne, ha ismét családilag ebédelgetnék egyet, hisz kaja rohadásig itthon, miután ugye én nem ehetek, aki meg ehetett, az... nos, tehát rengeteg kaja halmozódott fel, így aztán koptatni kell az éléskamrát. így aztán fantasztikus családi ebéd ötletével készülődtem, a tegnapi napra. anyáék persze örültek a dolognak, legalább együtt lehetünk, és hozhatták a jó kis pletykákat, meg a saját sziporkázó lényüket :)

tehát babgulyás, gombás tejszínes csirkepaprikás, galuskával, méteres kalács és hatlapos volt az ebéd. nem akarom magam fényezni, de anyánk, aki a koplalóművész a családban, mindenből kétszer szedett :):)

persze a dolog nem volt ilyen egyszerű, nem is a családomról volna szó, ha simán ment volna minden. a megbeszéltek szerint 1/2 1, 1 felé érkezetek volna. csöngetnek. megyek, anyám az ajtóban, Nünü sehol. nah, mondom ez nem semmi, ezek úgy összevesztek, hogy a Nünü már el sem jön. erre kiböki anyánk, hogy a Nünü olyan bamba volt, hogy nem látta meg anyánkat a buszmegállóban, így aztán mint 2 vad idegen, álltak ott egymás mellett a megállóban, majd anyánk felszállt a buszra, a Nünü meg ott maradt. anya nem is értette, ez hülye, vagy nem normális. persze Nününél se kulcs, se telefon. így aztán bevártuk a következő buszt, majd felkerekedtünk, hogy megkeressük. hát az a szent leányzó akkor már nem volt messze, persze a feje a hidegtől piros, olyan volt mint egy túlérett paradicsom :) meghallgattuk Nünü verzióját is, ő észre nem vette anyánkat, aztán azt hitte anyánk még otthon várja, de miután se kulcsa, csak felcsöngetni tudott, aztán elindult hozzám. ezekkel az élet sose volt egyszerű. 

hazafelé persze megint busszal kellett menni. nah, hát ez sem ment könnyebben, lévén a Nünü hétköznapi menetrendet nézett, így aztán vagy 1/4 óra várakozás után, jobbnak látták, ha hazasétálnak. gondolom emlékezetes lesz a tegnapi ebéd nekik :)

én jól mulattam megint, mint általában rajtuk XD

van ez a Medves Szálló, amire anyánk révén  bukkantunk néhány éve, és ahova azóta sem sikerült eljutni még - hozzá teszem, hány helyre nem sikerült még... szóval ez a Medves küldi mindig a jópofa hírleveleket, és ma épp szappanopera pályázatot hirdettek. nyilván firkáltam rá XD

Az én személyes szappanoperám, egy nem hétköznapi család hétköznapjairól szólna. a család feje, kb. 72 éves kissé a múltban ragad gondolkodásmóddal megáldott, bankigazgató, aki nyugdíjas éveit azzal tölti, hogy horgászni jár a Balatonra, és egyéb hazai vizekre. közben próbálja a kárpótlásból visszanyert c...saládi földeket feletti gazdaságot is irányítani, melynek kezelését már nagyobbik fia vette át, de az öreg csak nem bírja ki, hogy ne szóljon bele a dolgokba. Fia, Ádám, a harmincas éveit tapossa, közgazdász végzettséggel rendelkezik, első és egyetlen munkahelye a papa bankjánál volt. elképzelhető mekkora élettapasztalattal és hozzáértéssel rendelkezik. nőügyei, és az ez által megtámogatott anyagi segítségek (a gazdag szeretők még akár egy-egy veszteséges évet is kárpótolnak a férfinek), valamint egy sikeres termés, mégis a piedesztálra emelik a család szemében. a felszín alá nézve azonban ott a csőd veszélye, hacsak meg nem menti valahogy a következő évi termést. a gazdaságban zöldség, gabona, gyümölcs termesztéssel és pálinkafőzéssel is fogalkoznak, amolyan agrárgazdaság szerűen. Ádám természetesen nem erről az életről álmodozik, így elég sok időt tölt Pesten, és a gazdag ifjak világában. a gazdaság igazi motorja öccse, a 3 évvel fiatalabb Péter, aki mindig a második szerpét töltötte be a családban, így aztán apjalegtöbbször azt is elfeljti, hogy a család tagja. Egyedül anyjával érzi jól magát, valamint kutyájával, Bolhással, akivel egy tanyából, saját maga által átalakított házban él. a megmentő szerepében tetszeleg, hogy falazzon Ádám kilengései miatt, közben magába folytja álmát. a családi földek mellett egy ódon kastály áll, ezt szeretné Péter megvenni, és falai között egy hotelt kialakítani. a család persze hallani sem akar a pénznyelő befektetésről, pláne nem akkor, mikor a teljes család megélhetése a jövő évi termésen múlik. Anyjuk, Zsóka, korához képest felvilágosodott, értelmes asszony, nem szállt el a férje hivatásától, a gazdaság teremtette hajdani jóléttől, amit persze befolyásol az is, hogy titkon 20 éve csalja, zsarnok férjét egy diákkori szerelmével, aki 56-ban szökött ki az államokba. a rendszerváltást követően tért haza és alapított sikeres borászati céget, így kerültek újra egymáshoz közel, egy vacsora alkalmával. Persze a családfőt sem kell félteni, érdekes módon mindig felbukkannak a múltból azok a nőügyek, melyeket talán jobb volna nem emlegetni. Nóra, a család egyetlen lány tagja, a legfiatalabb, egy késői "baleset" eredménye. ő lóg ki leginkább a sorból, nem is igazán tartja a kapcsolatot a családdal, Budapesten tanul, saját magát tartja fent, igyekszik nem belefolyni a családi dolgokba. Nyíltan leszbikus, amit persze a szülők nem sejtenek, így különösen kínos a helyzete, hiszen egyedül örök pajtása, bátyja Péter érti meg helyzetét és támogatja. a nagy bejelentést azonban nem akarja tovább húzni, miután Ádám meglátta egy félre nem érthető helyen és módon a lányt, majd azzal fenyegetőzött, hogy beárulja apjának, aki tuti kitagadná. Ádám persze, a saját stílusában fenyegetőzni, zsarolni kezd, így Nóra kijátszva bátyját, nagy bejelentésre készül, az apjuk születésnapjára rendezett vacsorán....

     Földünkön jelentős energetikai változások zajlanak, melyek minden
ember életét érintik. Felgyorsult életünknek jó páran ismerik az okát,
azonban sokan kétségbeesetten, értetlenül állnak a változások előtt.
Átalakulásunk oka, a jelenlegi sűrű anyagból való felemelkedés egy magasabb
rezgésszámú dimenzióba, ahol az alacsony rezgésű energiák már nem hatnak
ránk,(félelem, gyűlölet, irigység, féltékenység stb.) vagy már nincsenek is
jelen.
Tudom, hihetetlennek tűnik, mert a látszat gyakorta mást mutat, de ezek az
energiák már nem sokáig lesznek életképesek.
Sokat hallhatunk, olvashatunk a dimenzióváltásról, hogy zajlik majd, de
biztosat senki nem tud, mi is fog történni valójában. Számos könyv
foglalkozik régóta a témával, több verzió is elképzelhető. Az emelkedés
célja, hogy tudatunkat megtisztítsuk és egónkat kordák közé szorítva,
lelkünket megnyitva kapcsolódjunk isteni énünkhöz. Ez a folyamat már régóta
elkezdődött, idáig azonban nem volt ennyire szembeötlő a változás. A
folyamat a maja naptár szerint 2012-ben éri el a tetőpontját. Mit jelent
ez?
Azt érezzük, felgyorsul az idő. (Az időt egyébként csak mi, emberek
érzékeljük, más dimenziókban nincs se tér, se idő.) A Földet érő energiák
rezgése fokozatosan emelkedik, az anyag sűrűsége csökken. Mivel jár ez a
jelenség?
Tudatunk kitágul, egyre többször használjuk intuitív érzékelésünket.
Fejlődik finom érzékelésünk, egyre többen tudnak összekapcsolódni Isteni
énükkel,másokkal is tudati szinten. Testünk is változáson megy át, ennek
következtében sokszor érezhetjük magunkat fáradtnak, idegesnek, levertnek
ok nélkül. Komoly hangulathullámzások törhetnek ránk a semmiből. Ez azért
van, mert testünk nehezen alkalmazkodik a hozzánk érkező, új energiákhoz,
amíg beépül. Nem kell tőlük megijedni, hagyjuk, hogy beépülhessenek az új
energiák. " Feküdjünk rá arra a bizonyos hullámra és hagyjuk, hogy vigyen
magával előre" Sokkal gyorsabban túljutunk a nehezén!
Tudati szinten gondolataink egyre többször és egyre pontosabban valósulnak
meg. A pozitív,teremtő gondolataink is, de a félelmeink, nehézségeink ugyan
így. Ezért is fontos, hogy figyeljünk gondolatainkra, és tudatosan
fogalmazzuk meg őket. Egyre többen foglalkoznak ezotériával, nyitnak
alternatív gyógymódok felé, aminek megvan az előnye is, és a hátránya is.
Ha nem vagyunk elég körültekintőek és túl gyorsan akarjuk életünkbe a
változásokat behozni, akkor bajt is okozhatunk, első sorban magunknak, de
környezetünknek is.

A két legfőbb erény, amit mindenkinek meg kell tanulni, ha szeretne a
változásokban részt venni: türelem és alázat. E kettő nélkül könnyen
kicsúszhat lábunk alatt a talaj! De ha betartjuk a szabályokat, akkor
megtapasztalhatjuk a bőséget és szeretetet életünkben!
Ahogy emelkedik a rezgés szint, úgy növekszik a stressz, feszültség az
emberek között. Vannak emberek, akik nem akarják a változásokat és nem
képesek ezeket az új rezgéseket befogadni. Ők maradnak a saját rezgés
szintjükön, viszont azok, akik emelkednek, már nem tudják elviselni a durva
energiákat. Ilyenkor a két tábor energiája egymásnak feszül. Sokszor
tapasztalhatjuk, hogy régi barátok, ismerősök maradnak el mellőlünk és új
ismeretségek születnek. A hazugságok, önáltatások ideje lejárt. Mindenkinek
szembe kell néznie saját félelmeivel, megoldatlan ügyeivel. Mindenki saját
magáért felelős, persze útmutatást kérhetünk, de az úton egyedül kell végig
mennünk. Nem szabad elfelejtenünk, sose vagyunk egyedül!
Azok, akiknek azonos a rezgésük, csoportokba szerveződnek és együtt
haladnak tovább az úton. Lesznek, akik utolérnek minket és felzárkóznak, de
lesznek, akik végleg elmaradnak. Amikor becsukódik mögöttünk egy
ajtó,kinyílik előttünk egy új! Ezt ne felejtsük el. Ne rágjuk magunkat
azon, hogy mi lesz majd, hanem éljünk a jelenben, tanulva a múltból! Ez a
feladat!
" Aki megtalálta " középpontját" ,messzire sugárzik! Hívójele bejárja a
világot, és akinek szól, meghallja s válaszol. Rokon lelkek, ha tiszták,
állandó adásban-vételben vannak. Ne félj,hogy társtalan maradsz. Szíved
adásban van,és megtalálod a veled "egyívásút".Minden az "adó" erején és
tisztaságán múlik."
" Ha csillagodat követed,életed is megváltozik. Régi szokások,szemléletek
és társak is elmaradnak. Mások jönnek helyettük." (Müller Péter )
Az egónk az egyetlen ellenségünk,ami visszavethet fejlődésünkben. Az,aki
elhiteti velünk,hogy nem vagyunk méltók a változásra, az emelkedésre,hogy
nem is érdemeljük meg a tudást. Ne higgyünk neki! Az egyik legerősebb
fegyver,a szeretet ,mely mindent elsöpör és nincs ellenség,mely szembe
szállna vele. Jelenünkben szívcsakránk megnyitása a feladat, ami korántsem
olyan egyszerű,mint amilyen könnyű leírnom. Sok sérelmet, fájdalmat, és
feldolgozatlan traumát cipelünk magunkban,(életek óta) aminek
feldolgozására és megbocsájtására most jött el az idő.
Bontsuk le falainkat! Merjünk hinni, bízni és szeretni! Még ha védtelenek
is leszünk általa, sebezhetők,de a régi színjátékok már nem folytathatók .
" magadat kell átalakítani,ha sorsodon változtatni akarsz. Ha belül
változol, megváltozik a "kívül"is. Lelked sugárzása messzire hat,
átvarázsolja a külvilágodat. De magadon kell kezdeni! Ha külső harmóniára
vágysz,először magadban kell összhangot teremtened. Ha szeretetre vágysz:
szeretned kell! Ha társra vágysz,alkalmassá kell válnod a társulásra."
Akiben ez a "benső mágnes" működni kezd,nem akarja a másikat sem
elnyomni,sem manipulálni -úgy vonz,hogy mindenkit meghagy a maga
szabadságában. Az emberek ezt megérzik. A vonzásnak ezt az ellenállhatatlan
erejét szeretet-nek hívjuk." (Müller Péter)


érdekes dolgok vannak benne, sok mindenre ad választ, és sok mindenről gondolkodtat el. ajánlom mindenkinek, tanulni sem utolsó dolog belőle.
 

Tegnap, a hagyományokat tovább folytatva, fantasztikus mozizással ünnepeltük meg KisFüleki nevének a napját. a szokott módon, Ő választott, mi fizettük, és jól éreztük magunkat. a választék, Sherlock Holmes 2, Mission: Impossible - Fantom protokoll, és hát persze, hogy a Tetovált lány.

miután sem Anyikóm az a szent asszony, sem én nem láttuk a Holmes féle cucc első részét, Tom Cruise-t meg az életem árán meg nem nézném, így aztán ebből a filmből is totál szüzek voltunk, maradtunk annál az irányított kampánynál, hogy a Tetovált lány lesz az ideális választás. még szerencse, hogy KisFüleki felajánlotta, hogy mi választhatunk neki meglepetés mozifilmet. miután a Tetovált lányt én már láttam ugye, eredetiben, alig 1-1,5 éve, nem volt nagy meglepetés számomra maga a sztori. bár nem vagyok egy kifejezett mozigépész, én sem tudok sehol gyakorlatilag e nélkül a film nélkül olvasni, látni semmit, annyira mindenki ezzel van itt elfoglalva. hát nah... persze, hogy origó, mint a filmezés alfája és omegája, saját maga szerint, nyilván, mert merj szerény lenni, olyan piedesztálra emelte, hogy már csak meg kellett nézni. a következő ilyen a drive lesz, attól spontán magömlött mindenki az origónál, bár ahogy ezekből az origós indíttatású filmválasztásokból nézem, az is lehet, felesleges pénzkidobás lesz csak. mindegy, a mozi él, a mozi kell, és tényleg van varázsa, bár nem itt, mert én itt még jól nem éreztem magam. 5 perc fagyasztás, 10 perc szauna, ez váltakozik a teljes vetítés alatt, hol a dobhártyám átszakító hangosság, hol meg a csokipapírok is hangosabbak, mint a szöveg. szóval nem vagyok oda a mozis élményért amúgy, de mégis kell néha, hog az ember nagyban lássa a dolgokat.

maga a film nekem csalódás volt, az eredetihez képest pláne. a tetovált lány karaktere k**va jó volt, az a csaj, tényleg mindenkit lejátszott a vászonról, már abban az 5-10 percben, míg hagyták kibontakozni. néha az volt az érzésem, hogy talán túl jó színész ehhez a bagázshoz, mert mire élvezte volna a szerepet, vagy átjött volna a profizmusa, megvágták a jelenetet, hogy bús képű és aszott képű jamesbondot láthassuk. a gyámhatósági fószer az eredeti filmhez képest, egy tisztes svéd családapának tűnt, akin annyira látszott, hogy az életben egy pókot nem tudna agyonnyomni, max. a testsúlyával, hogy nekem totál hiteltelen volt, hogy egy ilyen ember bárkivel bármi erőszakot elkövessen. persze, lehet mondani, hogy a munkája épp ezzel a pofával adható el, de akkor meg a 20 perces üresjáratos, motorozós kihalt tájon tetovált lány száguld jelenetek helyett talán a karakterét kellett volna jobban kidolgozni, hagyni kiforrni, hogy milyen ember is igazából. persze, más egy filmet az előélettel együtt nézni, mert nekem például pofátlan lopás volt, hogy még a helyszínt is egy az egyben átvették, de ezt aki nem látta az eredetit, valszeg észre sem veszi.

elnyújtották jó sokáig, futották a felesleges köröket, így lett 2,5 óra a hossz, a vége mégis csak lemaradt. talán majd a második részben...

úgy volt, hogy tegnap reggel isteni baráti reggelit adok Csucsukának és Franciskának, aki egy régi kedves barátunk, és kicsit most nehezebben megy az élete. vele voltunk a múltkor is a városban, amiről szintén firkáltam. mindegy, a lényeg, hogy a reggeli egyik főszereplője a padlizsánkrém lett volna. ennek is van előtörténete. valamikor még régebben rákattantunk az exel a vacsoracsata és halatortán témára, ahol minden második adásban valaki avokádókrémet készített. noh, annyira érdekelt minket anno ez, hogy egyszer én is csináltam. nekem mondjuk nem ízlett, de exnek bejött. szóval ebből az időből drága Anyikóm egy üveg padlizsán krémmel lepett meg, hogy gasztro vonalon neveljen ezzel is :) eredetileg ezt a krémet a karácsonyi szezonra tartogattam, de miután azt ugye már egyedül töltöttem, magamnak felesleges lett volna megcsinálni, mert csak megromlott volna. így most gondoltam akkor megcsinálom a csajoknak, hárman csak meg tudtuk volna enni. sajnos aztán Franciskának közbejött valami, így nem tudott eljönni, Csucska a héten már a második randit mondta vissza - hozzáteszem nem meglepő, hogy Ő is milyen csodás barát mostanában - de gondoltam nem baj, ha már bevásároltam a hozzávalókból, hát megcsinálom a krémet és majd lesz valami. ha más nem viszek fel belőle anyáéknak is.

a fokhagyma apróra vágva, a feta összetördelve, és akkor jöhet is a padlizsán. de hogy a rohadt életbe. kinyitom az üveget és egy akkora penészkarfiollal találtam magam szemben, hogy egy kisebb olasz családnak elég lett volna körettel egy bőséges vasárnapi ebédre ;( jót nevettem, hogy milyen kis hülye vagyok, de azért megnéztem, elvileg annyi tartósítószer volt benne, hogy a feliraton 2015 volt lejáratként feltüntetve. miután üveges padlizsánban még szűz vagyok, először gondoltam, hogy sebaj lehet, hogy nemespenész :):) de aztán úgy gondoltam, hogy ilyen csak nincs, így aztán a szemetesben landolt az egész cucc. de ekkor már minden elő volt készülve, vagyis a fetával és a fokhagymával valamit kezdeni kellett. így aztán jött a gasztroisten vonal, mellyel szeretném úgyis, ha új fordulatot venne az életem. a magam kedvére fogok tevékenykedni a konyhába, és erről beszámolni többek között ezen a fórumon is. szóval, kerestem kutattam, hogy mivel is lehetne ezt a szegényes alapanyaghalmazt ehető valamivé varázsolni. így került bele majonéz, mustár, egy kevés torma, egy kicsi apróra vágott vöröshagyma, csipetnyi őrölt bors, és hogy a mediterrán ízvilágnál maradjunk, apróra vágott fekete olajbogyó, morzsolt bazsalikom, és a korona az egészre, egy kis tonhal. a sót nem véletlenül hagytam ki, a feta olyan sós, hogy több sót nem bír el a krém. az egészet villával alaposan összetörve elkevertem, és íme a csoda.

 így a kétszersültön sem volt kutya, de az igazi szendvicssütőben megsütve, hogy a nyers dolgok (hagyma és fokhagyma) aromája jobban érvényesüljön. valóságos ízorgia, amit rittyentettem, habár az elején még azt sem tudtam lesz e egyáltalán valami ebből az egészből.

ahogy azt korábban írtam, a héten végre megkaptam a választ a miértre. nagyon nem akarok ezzel kapcsolatosan írni, mert inkább vicces (értsd a szánalmas szépen kifejezve), úgyhogy ma már csak derülök rajta. annyira átlátszó ez az egész dolog, hogy nem is akarom ezzel fertőzni az életem, vagy a minden napjaim. mindenkit a tettei minősítenek, maradjunk ennyiben.

szóval, miután az elengedést amúgy is tanulnom kell és mert már épp eleget nézegettem az a képet, úgy gondoltam, hogy jobb lesz, ha egy olyan kép veszi át a helyét, amit jelen esetben szívesebben nézegetek.

íme az eredmény. lássuk be, nem vagyok egy Picasso, de ki a szart érdekli, nem másnak pingáltam, hanem a saját örömömre :)

noh, hétfőn leszámoltam a múlt egy darabjával, feladtam a csomagot, mely landolt is a címzettnél kedden, melyről levélke - mily meglepő, hogy ezt a formát választotta ismét ugye - hivatott tájékoztatni. legalább odaért a cucc, aztán vége ennek is. elengedés, ezt az idén tuti meg kell tanulnom, de nem baj, hadd hulljon, aminek hullnia kell, hess hess.

a miértre is megjött a válasz végre! így aztán tudom már, hogy egy szar, önző, tisztaságmániás, hazug, mocskolódó alak vagyok. de legalább kiderült ez is, így már azért könnyebb a dolgom, csak magamba kell szállni és tanulni ebből a leckéből is.

istenverte kertésztehetség vagyok :)

a képek ma reggel készültek, még ha ez a fényviszonyok alapján nem is épp hihető :)

a lényeg, hogy vagy tizenakárhány bimbaj és virág leledzik az ablakban élő kaktuszon. hogy mi lehet a titok? fogalmam sincs, nem értek hozzá, csak egyszer régen kaptam egy kis kerámia kaspót, az akkori extől, aki mókusfejnek hívott, és abba vettem ezt a kaktuszt. ennek már lassan már 6 éve. a kaktuszka tavaly nyílt először, és hozta ezt a piros izét. az idén átültettem, mert szegénynek már nem volt földje, csak a gyökere volt a cserépben. noh, így hálálta meg az átföldelést :) bárcsak mindenki ilyen hálás volna :P

tegnapi napra családi ázást terveztünk a lányokkal. persze, ennek hírére megjött az első hó és jég is, amitől ezek ketten agyérgörcsöt kaptak, hogy most tuti meghalunk, és a többi szokásos szarság :) a lényeg, hogy zalakaros volt a célpont ismét, szokás szerint. továbbra sem értem minek építettek ezek, részben uniós pénzből kb. 2,5 kilométer folyosót, ahelyett, hogy a ma oly népszerű és plusz bevételt jelentő wellness részleget fejlesztenék. komolyan mondom, hogy ez nagyon érdekelne, ha egyszer audienciára mehetnék a góréhoz tuti megkérdezném, hogy mégis mi a fasznak építettek ennyi folyosót, ami tök kihasználatlan, ráadásul totál hideg, és totál felesleges is. ezzel szemben, a komplett fürdőre jut 3 ürgelyuknyi szauna, egy kb. 8 személyes gőz. ezek a több éves tapasztalat alapján úgy tele vannak, hogy az amúgy a rendeltetés miértjét jelentő relaxáció és pihenés még egyszer nem valósult meg. a legtöbb esetben az volt max. a kikapcsolódás, hogy elsétáltunk vacogva a hidegtől, körbenéztünk, hogy van e bármekkora esély a bejutásra valahova, aztán bosszúsan nyugtázva az áh, felejtős a téma felkiáltással visszamásztunk a vízbe. egyszerűen bosszantó, hogy ezek nem veszik észre, hogy az idő vonul, a szokások és az elvárások változnak és lassan de biztosan elvesztik a célcsoportot, akik lássuk be, a mai világban nem csupán az idősebb (és persze pénzzel rendelkező) korosztály.

nah, mindegy (nem okoskodok, bár nem értem akkor sem), a mi nézőpontunkból szerencsés volt a tegnapi nap. én még ilyen kevés embert itt nem láttam, pedig ahogy beszélgettünk, épp vagy 25 éve járunk rendszeresen ide, de ennyire kevés fürdőző itt még nem volt. így aztán kényelmesen szabad rablás nélkül lehetett fetrengeni az ágyakon, lehetett úszkálni a vízben és valamennyi szaunát, gőzt, miegymást körbejárhattuk.

és egy újítás is belefért a dologba, gondolom mit törték a fejüket, valami meetingen: Te szent isten mit lehetne még tenni azért, hogy valami újítást nyújthassunk a vendégeknek, most hogy megépítettük a kínai nagy falat, megirigylő hosszúságú és erősségű véfvárnak is elmenő folyosókat? - kérdezte XY fejlesztési atyaúristen.

és akkor jött a nagy ötlet: ott vannak a medencékben az eddig sosem használt világítótestek. mi lenne, ha a sötétedés után lekapcsolnánk a lámpákat (majd kihúzta magát és megjegyezte: így még spórolnánk is az energiával) és a medencében lévő lámpákkal színkavalkádot teremtenénk. enné a sok nép, az biztos. - majd diadalittasan kihúzta magát a kolléga.

a nagyfejűek ráharaptak a dologra, és a népek tényleg zabálták a dolgot. így aztán piros, kék, rózsaszín, és zöld árnyalatban pompázik esténként a víz. mondjuk a színekből ítélve kínai lehet a beszállító, de ne legyünk elégedetlenek, a lényeg a "big idea" volt itt is.

íme a látvány, mely meg kell hagyni, paraszvakításnak nem rossz:

hazafelé, aztán elcsendesedett a társaság, én zenebonát hallgattam, a jányok elpilledtek. csak 2 alkalommal "riadtak" fel. az ok, első alkalommal egy macska volt, aki nem ismervén, hogy járda is van a világon, az úton kelt át. a második eset már kicsit súlyosabb volt. keszthely kertvárosi részén, egy elefánt méretű vaddisznó gondolta, hogy akkor tesz egy kis esti sétát. azt hittem rosszul látok, akkora batár volt, hogy elsőre inkább hittem tehénnek, mint vaddisznónak, de mikor lelassítottam mellette kétség sem maradt, egy hatalmas disznó volt. komótosan, mint akinek jobb dolga nem lévén, elsétálgatott az úton, majd pontosan a felezővonalon megállt, ráérősen körbenézett, aztán tovább ballagott :))

én hullafáradtan zuhantam az ágyba itthon. mára fantasztikus Anyikós, anyás, Csucsukás Ikeás kiruccanás volt tervbe véve, de miután Anyikónak a 7végére már volt programja, Csucsuka természetesen tanul, anyánkkal abban maradtunk, hogy neki annyira most nem létszükséglet a vásárolgatás, így abban maradtunk, hogy majd a kikeletben egy teljes napos székesfővárosos kirándulós nappal kötjük egybe az ikeázást. így aztán ma pihengetős, lábat lógatós napot hirdettem. a héten amúgy sem volt sok időm magamra, miután minden este jött valaki, vagy én mentem. jól esik, hogy vannak még emberek, akik látják, hogy nem szabadna most egyedül hagyniuk, hogy nem hagyják, hogy visszatérjek a posványba, észreveszik, hogy nem találom a helyem, nem nagyon tudok mit kezdeni ezzel az új helyzettel. így aztán minden estére jutott valami jó kis program. odabent is jönnek az újdonságok, irodaépítkezés és átrendeződés okán. kíváncsi leszek, mi lesz holnap reggel, hogy tudjuk kiokoskodni az új szitut. érdekes, hogy január közepe van, azt már most mennyi változás történt az életemben, a környezetemben.

de ugye, a változatosság gyönyörködtet...

mármint a gödöré. legalább is remélem, hogy ennél most már csak felfelé ível a dolog. a történetet nem írnám le, a lényeg, hogy úgy volt, hogy ma talán le tudjuk zárni ezt a 2 évet, legalább is ami a kötelező köröket illeti. én ebben partner is lettem volna, bár egy "miért?" kérdést azért megreszkíroztam volna, de komolyan ennél többre nem is vártam volna. noh, de az, hogy még csak arra sem képes valaki, hogy a pofámba nézzen és elvegye ami az övé, hát ezt ha megfeszítenek sem gondoltam volna. hazafelé aztán próbáltam beleélni magam a helyzetbe, de nem sikerült. létezhet, hogy az ember ennyire félreismerjen valakit? létezhet, hogy valaki ennyire gerinctelen, aljas és ilyen nemtörődöm módon képes eldobni magától egy másik embert, akit elvileg szeretett valaha? létezhet, hogy valaki, aki mindig is azt hangsúlyozza, hogy meg kell beszélni a dolgokat, hogy én nem nem mondom, ha valami baja van, pont ez az ember, ilyen gusztustalan módon járjon el? létezhet, hogy ez az ember az, akit én beengedtem az életembe? ha igen, akkor nem szemüveg kellene nekem, hanem új szem, hogy legközelebb, egy ilyen emberen úgy átlássak, mint egy röntgen. olyan iszonyatosan nagyon csalódtam ma ismét, olyan mély sebet ejtett rajtam a tőr, melyet megint belém döfött, hogy lassan komolyan elsorvadok a picsába.

legszívesebben odamentem volna, kirángattam volna, alaposan felpofoztam volna, aztán odaadtam volna a cuccait és leléptem volna. de mi értelme arra a szintre süllyedni, ahol ő van? mi értelme még jobban megaláznom magam? ha neki ez kell, ha neki ezt jelentem most, akkor ezzel igazoltnak tekintem, hogy ezt jelentettem 2 éve is, csak a felszínen játszadozás volt, meg képmutatás. hát akkor legyen így, ha ennyit értem, akkor fejet hajtok és beletörődöm.

mondom, ennél már csak feljebb ívelhet a dolog :)

Amikor leejtünk egy poharat vagy egy tányért, hangos csörrenéssel törik össze. Amikor egy ablak vagy egy asztal törik el, vagy amikor egy kép leesik a falról, mind-mind zajt csap. De a szív, amikor összetörik, semmilyen hangot nem ad ki. (...) Hallgat, hogy azt kívánjuk, bárcsak szólna valami, hogy elterelje a figyelmünket a fájdalomról. Ha ad is hangot, az a belső hang. Üvölt, de nem hallja más, csak te. Olyan hangosan, hogy belecsendül a füled, hogy megfájdul a fejed. Fel-alá csapkod a mellkasodban, mint egy fogságba esett hatalmas fehér cápa, ordít, mint egy kölykétől megfosztott anyamedve. Így néz ki, így hangzik, csapkodó, rettegő, csapdába esett vadállat, ordít érzelmei rabjaként. Ez van a szerelemmel - senki sem érinthetetlen. Annyira vad és annyira nyers, mint amikor a nyílt sebet tengervízbe mártják. De amikor eltörik, mégis hallgat. Te csak ordítasz tovább odabenn, de senki se hallja.

Cecelia Ahern

Nem, nem igaz, egy szerelemnek soha nincsen teljesen vége... Gyűlölnöm kellene őt, de lenyűgözve tart a fájdalom, amelyet okozott nekem.

Francios Mauriac