Nagy magasságba emeltelek lelkemben, és ezzel magamat emeltem föl... nagy szükségem volt rá, mert nagyon alant voltam. Nem a te nagyszerűséged, az enyém omlott össze, amikor kiderült, hogy nem vagy az, akinek hittelek: hiszen akkor én sem vagyok az, akinek magamat képzeltem. Visszalöktél a mélységbe, amelyből föltápászkodtam.

Heltai Jenő

Valójában nagyon boldog, elégedett ember vagyok, az összetört szívem ellenére is. Mert a szívem, az összetört, amennyire csak egy szív össze tud törni. (...) A valóságban egy törött szív nem olyan borzalmas, mint a regényekben. Egy odvas fogra hasonlít... időnként fáj, és néha álmatlan éjszakákat okoz, de két rossz időszak között az ember élvezi az életet, az álmokat.

Lucy Maud Montgomery

ahogy az ígértem, az idei évben egyetlen nagyobb célom van, a több kicsi mellett. jobb emberré válni.

ennek első, kézzel fogható eredménye lesz talán, ha elérem azt a célt, hogy részt vehessek abban, amiről a címben olvasható jelmondat szól. hogy pontosan mi ez, azt még nem osztom meg, mert ha nem sikerül akkor csalódott leszek kicsit. ha azonban sikerül, azt hiszem, nagy lépést teszek afelé, amiért közel 2 éve dolgozom. vagyis, hogy hasznos és valóban értékes ember legyek, akinek fontosabb, hogy másoknak segítsen, mint önmaga érdekeit tartsa szem előtt. nem más miatt fontos ez, vagy másért szeretnék jobbá válni, csakis önmagam miatt. tenni azért, hogy egy ember arcára mosoly, vagy boldogság jelenen meg, és tudni, hogy ennek talán én is részese lehettem a munkámmal, vagy a tettemmel.

érdekes amúgy a sors. kb 1/2 éve hozta elém először ezt az érdekes kezdeményezést. nem vagyok újabban egy nagy kereskedelmi tévéző, pláne nem a 2 nagy tévéé. nincs bajom velük, egyszerűen nem azokat az értékeket közvetítik, amikkel én jelenleg azonosulni tudnék. a politika és a szar műsorok mindennapivá válása és bekúszása, valamint a népi butítás ilyen formája távol áll tőlem. ezt lehet sznobságnak hívni, én viszont úgy tekintem, hogy vannak ennél értékesebb adások, ha már tévézik az ember, akkor nézzen érdekes műsorokat, melyekből akár tanulhat is. mégis valami miatt az egyik kereskedelmi tévé vasárnap esti műsorára kapcsoltam - amit amúgy szintén nem tartok túl sokra, több okból sem; részben mióta kiderült, hogy előre játszott riportokat futtat, vagy hogy ne mondjak mást, időről időre ugyanazt a témát adják elő, más-más köntösben - egy érdekes riportra lettem figyelmes. a szerkesztő végigkísérte egy napját azoknak a gyermekeknek, akiknek az évnek az az egy hete, 10 napja jelenti talán az önfeledt kikapcsolódás és játék teljességét. előtte, utána kezelések, lemondások, fájdalmak, és küzdelem a sorsuk. annyira megkapó és hiteles volt a történet, annyira a valóságot mutatta meg, hogy eldöntöttem utánanézek a dolognak. aztán persze a többi dolog mellett elsiklott a figyelmem a dologról. aztán pár hónap elteltével szembe jött velem a kezdeményezés egy internetes oldalon. akkor alaposabban utána olvastam a lehetőségnek és megnyugodva tapasztaltam, hogy a sors akarta, hogy akkor, első hallásra ne vegyem észre az elém ledobott fonalat. de így második blikkre és alaposabb utána olvasásra már tudtam, hogy ott a helyem a következő alkalommal. akkor meg is tettem az első lépést, informálódtam a lehetőségekről és felvettem a kapcsolatot a szervezőkkel. azóta folyamatosan motoszkál bennem a projekt létezése, és vártam a pillanatot, hogy értesítsenek, beindult a gépezet. ma reggel meg is érkezett a levél, amiben leírták a teendőket, felhívva a figyelmet, hogy mielőtt a jelentkezési lap kitöltésére klikkolnék, olvassam el, mire is vállalkozok. elolvastam! nem változott a szemléletem semmit. mindennél jobban szeretném ezt a "kalandot". segíteni, tenni és mindezt önzetlenül.

remélem ott leszek a csapatban. ha így lesz, folytatom a történetet.

hát csak itt van, tényleg vége ennek az évnek is. ha belegondolok, hogy milyen hamar elment ez az egy év is. tényleg repülnek az évek, és én néha, csak szemlélődöm, hogy baszki, megint egy évvel idősebb, tapasztaltabb, talán okosabb is lettem. 10 év, kimondani is sok, de ha elgondolkozok, nincs is talán olyan ember a környezetemben, akinek ez távlat. az idén a szokott menetrend lesz az év vége. tegnap elmentem egy nagyot szaunázni, meg úszni, ma pedig egy nagy séta lesz a délutáni program, ahogy régen is ez volt a hagyomány, remete koromban.

de most még kicsit olvasgatok, lustulok. ha másért nem ezért jó az év vége, mielőtt elfelejteném, hogy mi a pihenés, mindig jön az ünnep és meg lehet állni kicsit, elgondolkodni miért is élünk, miért is kelünk fel minden nap. persze ilyenkor teszünk fogadalmakat is, hogy ez + az. teszek én is fogadalmakat, mégpedig úgy, hogy leírom amit szeretnék elérni jövőre, és kiteszem a hűtőre, hogy mindig lássam, ha elmegyek előtte (ez a lakás központi része, így logikus ide aggatni), ezzel is erősítve, hogy miért kelek fel reggel. a legfontosabb, hogy jobb ember szeretnék lenni, mint amilyen idén voltam, de persze nem olyan jó, mint amilyen 2013-ban leszek majd :)

Boldog Új Évet kívánok Mindenkinek!

még soha ilyen jókor nem jött ez a karácsonyi élet leállás téma, mint az idén. már olyan laposak voltak az elemek, hogy nagyon hiányzott, hogy egy kicsit megállhassak, és aludhassak, pihenhessek, élhessek. a maszek életben bekövetkezett krach végett, nyilván nem egészen az elképzeltek és vágyottak szerint alakultak a dolgok, de erről nem írok, mert most már inkább vagyok ennek okán mérges, mint szomorú és anyázni, vagy fröcsögni nincs kedvem, főleg nem itt. szóval a lényeg, hogy új emberekkel ismerkedtem meg, minden napra volt valami kis program, persze a munkáé volt a délelőtt, de délutánonként, és esténként lazulás volt, barátokkal (régiekkel és újakkal), könyvekkel, filmekkel, családdal. nagyon kellett már ez a pár nap, ez a kis lassítás, ez a kis meghittség, ez a kis semmittevés, mert a telepek a végét járták már nagyon. fogyókúra szintén felfüggesztve még erre a hátralévő pár napra. mondjuk azért nem ész nélküli zabálás van, mert azt szerencsére nem kívánom, de nem nézegetem, hogy ehetek e 1 szelet kenyeret vagy nem, hanem megeszem :) a héten már futhatnékom is van, lehet, hogy holnap reggel a pályán kezdem a napot, mert a munkát az évre letudtam (hozzáteszem, míg gép és újabban ugye telefon is van, addig ugye meló is bármikor lehet).

ha számvetést kellene készíteni azt mondanám, hogy remek kis év volt ez a 2011, amiben ugye ott a 11, ami nekem mindig is meghatározó szám volt eddigi életemben. sajnos elvesztettem a legnagyobb kincset, vagy amit annak hittem. ugyanakkor az év során történtek olyan jó dolgok is, amiért azt kell, hogy mondjam nem szabad elkeseredni, mert adott is a sors.  sok-sok fogadalmam lesz a jövő évre vonatkozóan, de nem írom le, így nem lesz mit számon kérnem magamon :P

az  volt a terv, hogy anyáékkal kisétálunk a temetőbe a szokott köröket leírva, aztán kötelező karácsonyi zabálás, majd kis levezető csacsogás és utána haza, hogy este aztán Anikóval, Rékával és Csucsukával karácsonyi orgonakoncertre menjünk. közben megérkezett a szomszédság is, hogy megköszönjék még egyszer az állatra - mint ma este rákérdeztem Tádé a neve a szőrös valaminek - való felvigyázást. ennek okán átadtam a karácsonyi ajándékot én is. készültem nekik is egy adag kézzel gyártott édességgel, noh, meg egy kis borral, és persze Ricsinek egy kis játékkal. valami bakugan, vagy mi a bánat. na,h mindegy, megvolt a kötelező pártállami beszélgetés Csabával, aztán rohantam Csucskáért, hogy el ne késsünk. Anyikónál a szokásos és nekem oly kedves hangulat, és otthonosság érzete fogadott. én nem tudom mit művel az az asszony, de mindig olyan jól érzem magam nála, olyan biztonságban, meghittségben, és az illatok, a sok kacat és mégis olyan otthonos az egész, őskáosz, de a jó értelemben. nagyon szeretek nála lenni, pedig ez velem nem szokott előfordulni, hogy máshol jól érzem magam és el tudok lazulni. persze a 2 jány, elkezdett csacsogni, így aztán mire eszméltünk, már nem mentünk koncertre, meg szakítva a 2 éves hagyományt. de nem bántam, mert nagyon jól elbeszélgettünk, elsavazgattuk egymást, de főleg Drága Anyikót. aztán betoppant Réka is, akivel szintén emelkedett a hangulat. majdnem 9 volt, mire hazaértem.

amennyire féltem ettől a karácsonytól, az egyedülléttől, olyan jól elteltek ezek a napok. ha még hó is lett volna, hát nem is tudom mit kívánhattam volna. leszámítva persze a maszek életet, de azzal próbálok ma még nem foglalkozni, épp elég lesz a szürke hétköznapokba visszacsöppenni holnap és újra sorvadásnak indulni.

nah, ez a valami lakik nálam reggel óta, kb. még úgy 1,5-2 óráig. neve nincs, bár ahogy viselkedik én idegbetegnek nevezném. gondolom a leendő gazdája nem így fogja.

nos, az ajándékok kipipálva, mint mellékelt kép mutatja. holnap érkezik szomszéd új állata, felvigyázásra, hogy meglepetés legyen aricsinek. valami rágcsáló lesz a következő családtag. lassan állatkertet nyithatnak, amennyi dögük van. mindegy, bevállaltam, mégse egyedül karácsonyozzak már

hogy mi micsoda még nem árulom el, hátha olvasa valamely célszemély is.

biztos nagyon jó kisfiú lehettem (gondolom/remélem, vagy inkább szerényen tényként kezelem), mert hozzám már megjött a Jézuska. ott volt Demjén Rózsi bácsi, a Presser Gábor bácsi és a Révész Sándor bácsi is. jó kis este volt, köszönöm a Jézuska földi helytartójának, vagyis anyának.

az igazság, hogy nem volt kedvem egyáltalán a tegnap estéhez. miután megkaptam, hogy a bécsi utat kukába dobtam, pedig ő tényleg eljött volna, aztán, meg amúgy sem épp rózsás a helyzet mostanában családi fronton sem, hát számítottam egy alapos lekurvaanyázásra megint. de miután ajándékba kaptam, így vettem egy nagy levegőt, és vele együtt egy műmosolyt és elmentem. nah, de ami utána jött. az maga volt a katarzis. 5. alkalommal, ahogy a koncert után számolgattuk. és még 5 alkalommal sem tűnt unalmasnak, vagy sekélyesnek. kifejezetten utáljuk Pressert, mert anyának volt vele egy kellemetlen személyes találkozója, valamikor 200 éve (én mondjuk bírtam a megasztárokban, mert hitelesnek tartom, mint zenei előadót, mindamellett, hogy nem sok zenéjével tudok azonosulni). nah, erre a nagy medve felcammogott a színpadra és olyan közös éneklést vágott le a Rózsi bácsival, hogy azt hittük eláll a lélegzetünk. erre jött habként a Révész, majd a Révésszel (aki bevallom nekem eddig fehér folt volt, nah de majd ezután jól meghallgatok tőle mindenféle zenéket) akivel amúgy Pici bácsi huszonakárhány éve nem volt egy színpadon (ők mondták, nem vagyok ennyire zenei kisokos), és olyan rögtönzésnek ható előadást rittyentettek, hogy azon gondolkodtunk állva kellene ujjongani és Presser-Demjén-Révész nevet tetováltatni magunkra. elementáris élmény volt. az elmúlt napok folyamatossá váló torkot maró, lelki sivárságot kiváltó napjai után, olyan hihetetlen energiát adott az a 2 óra, hogy majd kiugrottam a bőrömből.

de kurva jó este volt.

nagyon köszönöm a Jézuska földi segítőjének (Ő az anyám) a szépséges ajándékot!

Huszonnegyedike, kénefa, ráérmég, nemérrá, majdholnap, elválok, veszekfát, azjólesz, hogynézmárki, jakérem, akkorazt, mennyilesz, ennyitegyfáért, legyenöt, legyenötfél, legyenhat, jóleszazelső.

Megyünknagyihoz, nemakarok, jönjézuska, minimaxkell, nagyimesél, minimaxkell, mosthagydabba, hozdamackót, eléghárom, csókilonka, köszönjszépen, ilonkáéknakis, mér'nemköszöntél, nembajhabüdös, szálljbe, szálljki, ittanagyi, minimaxkell, hozjézuska.

Hozdfelafát, holatalp, teraktadel, neménraktam, deteraktad, ottszok'lenni, deottnincs, merteraktadel, utlálomakarácsonyt, elválok, megvanatalp, ugyeteraktadel, eltörtbazdmeg, menjteszkóba, félnégybazdmeg.

Holafűrész, szomszédnál, holaflex, szomszédnál, holaszomszéd, zalában, kurvaanyját, aztlátogatja, picsábafával, kellafa, utlálomakarácsonyt, faragomkéssel, deneazzal, deazéles, kenyérvágó, eszünkzsemlét, hozzáltapaszt, úristen, azmégvárhat, bentvannézdmeg, ferde, ésmost, jobbradől, ésmost, mégmindig, ésmost, derondafa, anyád, anyámathagyjukki, teddleakést.

Holadíszek, fentiszekrény, nincsottsemmi, másikszekrény, égőjó, tavalyvettem, nemégbazdmeg, pótizzó, azsemég, picsábaégővel, kellazégő, kontaktosvagymi, tedleakést, leszgyertya, leégaház, nemkellfűteni, szaloncukor, ötkilóvan, fasznakannyi, gyereknekkell, gömbdísz, szalmadísz, alufóliábandió, csengettyű, nincsencsúcsdísz, húzdráangyalt, fenyőttojik.

Csomagoljál, tökpazarlás, akkorfőzzél, főzökpacalt, éntöbbetsemmitnemcsináloknektek, csomagolok, holacellux, papíroknál, holapapír, díszeknél, nincskarácsonyos, nebaszki, vanboldogszülinapot, nebaszki, ráíromjézuska.

Gyertekenni, minimaxkell, gyertekenni, mindjárt, gyertekenni, mindjárt, éntöbbetsemmitnemcsináloknektek, nemszeretemahalat, pedigfinom, minimaxkell, nemjönjézuska, szeretemahalat, elsóztad, mosthagydabba.

Teddfellemezt, minimaxkell, szentestenem, kiskarácsony, nagykarácsony, pásztorok, namitkaptál, nemlegó, nesirjál, legókell, fakocka, le-he-góó-kell, apaisezzel, nemeztkértem, nincsnemez, mondtamlegót, kurvadrága, neagyerekelőtt, nehisztizzél, feldőltafa, kurvaélet, égazégő, mondtamkontaktos, deszépnyakkendő, úgysehordod, akkorisszép, jóalánc, nemkellettvolna, pénznemszámít, ésalegó, kapszanyádtól, nesírjprücsök, szeretlek, énistéged.

Holnapanyádéknál, utálomakarácsonyt.

az idei lehetett volna az első igazán jó kis karácsony. én már jó előre készültem rá, programokkal, kajával, miegymással, azt tessék most meg itt állok, és szivacsá aszott aggyal azon gondolkodom... ööö... hogy is volt azelőtt? hát nem tudom, hogy lesz ezután!

de ez a szöveg nekem nagyon tetszik. kiskoromban nálunk is volt egy-egy olyan pillanat, amit itt felismerni véltem. elképzeltem miközben olvastam a szereplőket. 30as pár, lazák, jó fejek, szeretik egymást, de nem az  az elborult nyálcsorgató népség. elképzeltem, és jó volt. milyen jók is voltak a régi családi ünnepek, a hangulat, a viták, a veszekedések, az utálom a karácsonyi zenét, de én meg szeretem, bírdki a mennyből az angyalt legalább, fennmaradunk éjfélig, és megyünk a misére?hülye vagy?8kor már aludtunk a sok kajától és a többi :) jó lenne újraélni. de most más van porondon. nem baj, talán még lesz egyszer rá alkalom. addig átéljük itt

mint az életben a legtöbb dolognak, előbb utóbb minden jónak vége szakad.

itt van a meneteljünk végig az országon, és tündérkedjünk projekt, ami tegnap éjszaka, sikeres hóval való vívódás után, végéhez érkezett. kicsit bánom is, meg azért jó is. bánom, mert nem kellett itt rohadni ebben a kriptában, ahol nem érzem magam jól, de főleg azért, mert ez alatt a 4 nap alatt több szeretet, elismerést kaptunk/kaptam, totál vad idegen emberektől, mint akár a saját családomtól 1/2 év alatt. jó érzés volt látni, hogy miként csalunk mosolyt, könnyeket és boldogságot ezeknek az embereknek az életébe, akik feladtak sok esetben már mindent, de azt nem, hogy egymást szeressék, hogy a szegénységben is csillogó szemmel nézzenek egymásra. hogy szeressenek. jó volt részesévé válni annak, a közel 2 hónapos munkának, aminek az eredményét tapasztaltuk meg az eltelt napokban. közben bejártuk az ország nagy részét. tegnap volt a legrázósabb, miután komlón vagy 20 centis hó fogadott bennünket, onnan mekényesig meg 90 kilométer jég :) jó volt így vezetni, 40el a semmi közepébe, hegynek fel, dombnak le. de jó cél érdekében jó érzéssel tettük a dolgunkat. életre szóló élmény volt ez a tündérkedés, az biztos.

lassan az évnek is vége, jönnek a kicsit komótosabb, a kicsit lazulósabb napok. az idén nagyon várom már ezt a 3 napot, amit valószínűleg az ágyban fogok tölteni és agyleszívó meséket és filmeket fogok bámulni, mint egy kisgyerek. noh meg végre kiolvasom a nyárról elmaradt könyveket. jobb dolgom nem lesz, hát legalább ezen a 3 napon pihenek végre. úgy alakult, hogy az idén nekem ez lesz az ünnep, hogy végre nem kell melózni, és hajtani, mint egy állat.

és vége bizony az életnek is. eri hívott hétfőn, hogy apukájának aznap volt a temetése ;( sajnáltam szegényt, éreztem a hangján, hogy beszélgetni szeretett volna, de épp úton voltam, neki pedig menni kellett haza, nem tudtunk csak tegnap este beszélgetni, hazafelé az úton. időm mint a tenger, hát beszélgettünk végre egy nagyot, hogy kivelmihogyvan. anyám, aki szintén hozza a formáját mostanság, a hülyeségeivel tud zaklatni, ahelyett, hogy eri apját mondta volna, ha már egyszer a halálozási rovat miatt járatja azt a k..va újságot, hogy ne vezetés közben érjen a "remek" hír, vagy esetleg a tisztelet okán el tudjak menni. de hát a sok szarság, és a fikázás, hogy milyen léhűtő és totál szar, felesleges alak vagyok, fontosabb volt megint, mint minden más.

és hát persze a vég más témában sem kíméletes mostanság, de erről meg inkább nem beszélek, mert csak felbaszom magam idegileg megint, arra meg nincs szükség, hisz "van elég más bajom".

így múlnak a dolgok. az évek. az életek. így lesz a jelenből múlt idő.

írnom is kellene, amilyen állapotban vagyok, jó lenne kinyírni valakit a szokott módon, hátha az jót tenne a lelkemnek.

jövőre szintre jövök, csakazértis. csak most még kicsit belehalok ezekbe a dolgokba, aztán ígérem megrázom magam és újra építem a falakat. és tüskéket is növesztek! nehogy valaki még egyszer átférjen a résen...

ma végre a Jótündér igazi téli hangulatba vihetett fényt a családoknak. az utolsó helyszínen, bakonyszentkirályon, már komoly mennyiségű fehérség fogadott minket. hazafelé jóféle karácsonyi zenebonák szóltak a rádióban, az út szinte teljesen kihalt volt, így aztán én sem siettem, megjegyzem, hova, kihez sietnék, szóval élveztem az első havat és a szép bakonyi szerpentineket.

kissé fárasztó volt az elmúlt 2 nap. közel 2 000 kilóméter, sok-sok boldog és nem egyszer könnyfakasztó pillanat. jó látni, hogy örömet okozunk olyan embereknek, akik a legtöbb esetben már lemondtak mindenről, főleg ismeretlen emberek segítségéről. jó érzés látni, hogy miért dolgoztunk annyit, hogy olyan házakba viszünk mosolyt, és ünnepet, ahol nélkülünk talán kenyér és víz volna az ünnepi lakoma. látni a szülők arcát, ahogy a gyermekük elmondja, hogy miért is szerette volna megajándékozni őket, látni a szegénységben is a rendet, a tisztaságot, és azt a mérhetetlen önzetlenséget, ami emberré teszi az embert, az édesanyát, aki a meghatottságtól, hogy lánya gondolt rá, és tollat ragadott, hogy meglepje szüleit. látni a levél mögött lévő kislányt, aki sírva borul édesannya vállára és leírhatatlanul boldog, hogy a családnak lesz mit tenni az ünnepi asztalra, lesz mivel elkészíteni az ünnepre szánt étket. ez az igazi ünnep, ami bennünk lakik és nem mérhető anyagi javakkal, nem számszerűsíthető. csak tudjuk, hogy egy pillantástól jól érezzük magunkat, hogy jobb emberekké válunk talán mi magunk is általa. hiszem, hogy ez ennek a lényege, és tapasztalom, hogy ezeknek a családoknak mi valóban a csodát visszük el. és bár romokban heverek belülről, más ide nem tartozó okoból, örül a lelkem, hogy részese lehetek ennek a csodának.

annak, okán, hogy nem itthon rohadjak a 7végén is, és embere között is legyek, csucuskával és egy kedves régi barátunkkal franciskával töltöttük ma napot. régóta vágytam már arra, hogy úri módon reggel felkelés, aztán a szokásos emberi ábrázat rajzolása, és bemenni a városba barátokkal, ismerősökkel sétálgassunk, beüljünk valahova egy kávéra, vagy teára, aztán beszélgessünk. na,h ma ez megvolt, és olan kurva jól éreztük magunkat, hogy mire észbe kaptunk, már délután 2 volt. úgy terveztük, hogy 10kor találkozunk a városban, és délre már mindenki otthon. mondjuk én itthon sem nagyon tudtam volna mit csinálni, max melózni, vagy a szokásos monoton dolgokat, szóval nem volt gáz, hogy kicsit tovább maradtunk. franciskával kicsit végre sikerült beszélgetni, így aztán olyan nagyon belemerültünk a lelki témákba, hogy ezek mindketten sírva fakadtak francisak életén, és azon, hogy próbáltuk egymást szintre hozni. a végén aztén megígértettük vele, hogy eztán elkezdi magát kicsit feljebb tornázni, hogy ne legyen ilyen totál egyértelműen és nyilvánvalóan depresszív jellem. csucsukával aztán még majdnem 7ig folytattuk a romantikus, nyáltól csöpögő karácsonyi forgatagban történő sodródást, közben beszélgettünk, ettünk, ittunk, mulattunk. régi vágyam volt ez a mai reggel, mint akinek se gondj,a se baja, csak kénylemesen, sétálni a városba,n beülni egy hangulatos helyre, inni egy forró csokit (persze fehéret) és beszélgetni, hallgatni olyan embereket, akikkel kimondani is sok 15 éve ismerjük egymást, de az élet kicsit messzebb sodort. végre éreztem, hogy élek, hogy van levegő a tüdőmben, hogy nem  csak a munka meg a monotonitás. jaj, de jó volt, még ha nem is teljesen jó. mert az agyam szegletében ott vannak a múlt napok eseményei, eltűnt szerető személyének felbukkanása, és a levélváltás okozta kimerültség, de akkor is jó volt ez a reggel. kellenek ezek a lassú, meg-meg állós reggelek, a séta  hidegben, a barátok.

persze a depresszív zenék mellett, amitől kellően halálváró hangulatba tudom magam hozni, a kialakult helyzet miatt.

de minden okkal történik, így leglaább van időm töprengeni, honnan hova jutottunk, ha jutottunk volna valahova. az igazság, hogy nem jutottunk mi sehova, inkább volt ez nagy hátraarc, mint előre...

inkább a zenék!

ezt meg úgy kaptam fészbukon, és azonnal betalált:

úgy hiszem ez már a vég.

a héten végre találtam némi időt, hogy a kialakult válságállapotot megbeszéljem csucsukával. hát okosabbak nem lettünk, ki nem derült semmi, így aztán ott tartok, hogy kivárok. előbb utóbb csak lesz valami. komolyan nem tudom mivel érdemeltem ki ezt a roppant kedves és érett viselkedést, de megmondom őszintén, hogy most már inkább bosszant a dolog, mint vicces.

sajnálom kimondani, de azt hiszem ez a vég kezdete. egy szép reményű és majdnem dobogós kapcsolat vége. egy szerelem és vele a belsőm újbóli sorvadása. ismét jó lecke volt, hogy senkinek nem szabad megnyitni a lelkünket, és nem szabad a falakat ledönteni, mert az mindi csak fájdalmat okoz. persze, felhívhatnám én is. de én megtettem az első lépést anno, miután leszerelés lett a vége, úgy döntöttem, hogy nem. most nem fogok megalázkodni, és kedvébe járni. nem feltétlenül a makacsság miatt, hanem mert egyszer az életben legyen már valóban felnőtt, és ha valamit tettem akkor mondja meg, ha meg nem, csak simán ennyire telik tőle, akkor meg azért. ha ez azt jelenti, hogy az életben nem beszélünk többet, az is válasz. nem tudom elmondani, mennyire bosszús és ingerült vagyok. inkább nem is folytatom, mert csak magamat baszom fel idegileg, és ezzel őt erősítem, azt meg nyílván nem akarom.

munka egység: 86737357357387358738737138

a hozzá párosuló munkakedv: 1, de erősen fogy

magánélet: -1

fizikai erőnlét: 2

szellemi erőnlét: -2, a fizikaival az pont 0

leadott kilók száma: 6

életkedv: -1, de ez is erősen fogyóban

amúgy minden fasza :)

az éjszaka forgattunk. úgyhogy ma nem igazán vagyok beszámítható állapotban, még annyira senem, mint általában, pedig általában sem vagyok nagyon beszámítható. 8-tól reggel fél nyolcig vettük a miniprogramot, tehát kvázi ledogoztam a mai napot is. aztán go home, hogy alvadjak, de kerek 1 óra álomban lét után, drága bátyám épp ma talált rám, hogy akkor bótoljunk. nah, gondoltam, ha már aludni nem hagynak, legalább beszámolok az utókornak. egészen jól bírtam az éjszakát, a hazafelé vezető út már nem volt annyira sima. 140-nél arra eszmélni, hogy leesett a fejem a fáradtságtól és a kocsi megy jobbra, nem annyira jó érzés. annyira azért lehetett jó, hogy kétszer, háromszor eljátszottam a budaörs vp szakaszon :((

este felfelé menet azon gondolkodtam, mennyivel jobban is telhetett volna a tegnapi nap. ahelyett, hogy itthon ültem a kecskére várva, és a kéglit fertőtlenítettem, mennyivel jobb lett volna a kedvessel eltölteni a napot, mondjuk székesfővárosunkban, este haza is vittem volna - mert hát lovag lennék, vagy mifene - aztán mehettem volna fontoskodó megrendelő képviselőjét játszani. de miután pénteken nem beszéltünk végül, mert szar volt a hangulatom, meg sok mondandóm nem is lett volna, onnantól ő is behúzta a féket. duzzogó pofára meg ugye annyira nem vagyok kíváncsi, azt látok eleget, ha tükörbe nézek, hát maradt a ki ki alap. ki itt, ki ott, hogy pontos legyek. hát itt tartunk mink. ez a nagy szimbiózis, ez a nagy szerelem...

szóval forgattunk! nah, inkább melózok, annak legalább látszatja van. ha elbaszom az, ha jó, akkor  meg a főnök legalább babér-arathat.

de a szart nincs! most épp valami orbitális bulizós nótára kellene a szottyadt fenekem ráznom, mint anno; lévén épp céges paty van. ehelyett itthon rohadok, itt a gép előtt, mint valami hülye, és bámulom az ostoba zajládát, mintha az volna amegoldás az eret vágási hajlamra, mely elurakodni látszik rajtam. legszívesebben halálra zabálnám magam, de szerencsére nincs itthon semmi kaja, és nme beszélve arról, hogy a céges jópofi okán kaptunk kihányivalót, szóval tele a belem. de nem csak az ,a hócipőm is alaposan megtelt.

szóval ma is: szar az élet, szar minden ;(

ez a véleményem a 7végéről.

bár megtiltották, hogy ide írjak "maszek" dolgokról, de nem tudok mit tenni, nem tudom jelenleg kivel megbeszélni (még Vele sem, bár tegnap este próbáltam arra terelni a szót...), így ki kell magamból írni, mert különben szétrobban az agyam helye. ilyen kellemetlenül, ilyen megalázóan, ilyen mellőzöttnek, összetörtnek, és feleslegesnek már jó régen éreztem magam. meglehet, hogy fordult a kocka, és a tükör másik oldalán állok, hát akkor jól van, megérdemlem, és megszolgáltam a sok jót, amit kaptam ebben a 2 napban, de akkor sem térek magamhoz azóta sem. és a gáz, hogy ez most sajnos ki is ül a pofámra. Anyikóm, aki annyira diszkrét, szintén megjegyezte, hogy eléggé le vagyok lakva. gondoltam ez itt a vég. de mikor este beestem a fodrászhoz, és az megijedt tőlem, hogym ilyen halálváró vagyok akkor döntöttem el, hogy a csoki mellé egy kis vodka is kell ma este, hogy szintre próbáljak jönni. eddig ZÉRÓ sikerrel, de van még pia is, csoki is, szóval lehet, hogy alakul jobban is az este.

minden esetre a téma nincs lezárva, válaszút elé értem ismét. pénteken még olyan jól voltam, ma meg mint akin átment az úthenger és a kis mocsok kétszer vissza is tolatott ;(

az élet szar, a szerelem szar!

szép volt :)