ahogy az ígértem, az idei évben egyetlen nagyobb célom van, a több kicsi mellett. jobb emberré válni.

ennek első, kézzel fogható eredménye lesz talán, ha elérem azt a célt, hogy részt vehessek abban, amiről a címben olvasható jelmondat szól. hogy pontosan mi ez, azt még nem osztom meg, mert ha nem sikerül akkor csalódott leszek kicsit. ha azonban sikerül, azt hiszem, nagy lépést teszek afelé, amiért közel 2 éve dolgozom. vagyis, hogy hasznos és valóban értékes ember legyek, akinek fontosabb, hogy másoknak segítsen, mint önmaga érdekeit tartsa szem előtt. nem más miatt fontos ez, vagy másért szeretnék jobbá válni, csakis önmagam miatt. tenni azért, hogy egy ember arcára mosoly, vagy boldogság jelenen meg, és tudni, hogy ennek talán én is részese lehettem a munkámmal, vagy a tettemmel.

érdekes amúgy a sors. kb 1/2 éve hozta elém először ezt az érdekes kezdeményezést. nem vagyok újabban egy nagy kereskedelmi tévéző, pláne nem a 2 nagy tévéé. nincs bajom velük, egyszerűen nem azokat az értékeket közvetítik, amikkel én jelenleg azonosulni tudnék. a politika és a szar műsorok mindennapivá válása és bekúszása, valamint a népi butítás ilyen formája távol áll tőlem. ezt lehet sznobságnak hívni, én viszont úgy tekintem, hogy vannak ennél értékesebb adások, ha már tévézik az ember, akkor nézzen érdekes műsorokat, melyekből akár tanulhat is. mégis valami miatt az egyik kereskedelmi tévé vasárnap esti műsorára kapcsoltam - amit amúgy szintén nem tartok túl sokra, több okból sem; részben mióta kiderült, hogy előre játszott riportokat futtat, vagy hogy ne mondjak mást, időről időre ugyanazt a témát adják elő, más-más köntösben - egy érdekes riportra lettem figyelmes. a szerkesztő végigkísérte egy napját azoknak a gyermekeknek, akiknek az évnek az az egy hete, 10 napja jelenti talán az önfeledt kikapcsolódás és játék teljességét. előtte, utána kezelések, lemondások, fájdalmak, és küzdelem a sorsuk. annyira megkapó és hiteles volt a történet, annyira a valóságot mutatta meg, hogy eldöntöttem utánanézek a dolognak. aztán persze a többi dolog mellett elsiklott a figyelmem a dologról. aztán pár hónap elteltével szembe jött velem a kezdeményezés egy internetes oldalon. akkor alaposabban utána olvastam a lehetőségnek és megnyugodva tapasztaltam, hogy a sors akarta, hogy akkor, első hallásra ne vegyem észre az elém ledobott fonalat. de így második blikkre és alaposabb utána olvasásra már tudtam, hogy ott a helyem a következő alkalommal. akkor meg is tettem az első lépést, informálódtam a lehetőségekről és felvettem a kapcsolatot a szervezőkkel. azóta folyamatosan motoszkál bennem a projekt létezése, és vártam a pillanatot, hogy értesítsenek, beindult a gépezet. ma reggel meg is érkezett a levél, amiben leírták a teendőket, felhívva a figyelmet, hogy mielőtt a jelentkezési lap kitöltésére klikkolnék, olvassam el, mire is vállalkozok. elolvastam! nem változott a szemléletem semmit. mindennél jobban szeretném ezt a "kalandot". segíteni, tenni és mindezt önzetlenül.

remélem ott leszek a csapatban. ha így lesz, folytatom a történetet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.