mint az életben a legtöbb dolognak, előbb utóbb minden jónak vége szakad.

itt van a meneteljünk végig az országon, és tündérkedjünk projekt, ami tegnap éjszaka, sikeres hóval való vívódás után, végéhez érkezett. kicsit bánom is, meg azért jó is. bánom, mert nem kellett itt rohadni ebben a kriptában, ahol nem érzem magam jól, de főleg azért, mert ez alatt a 4 nap alatt több szeretet, elismerést kaptunk/kaptam, totál vad idegen emberektől, mint akár a saját családomtól 1/2 év alatt. jó érzés volt látni, hogy miként csalunk mosolyt, könnyeket és boldogságot ezeknek az embereknek az életébe, akik feladtak sok esetben már mindent, de azt nem, hogy egymást szeressék, hogy a szegénységben is csillogó szemmel nézzenek egymásra. hogy szeressenek. jó volt részesévé válni annak, a közel 2 hónapos munkának, aminek az eredményét tapasztaltuk meg az eltelt napokban. közben bejártuk az ország nagy részét. tegnap volt a legrázósabb, miután komlón vagy 20 centis hó fogadott bennünket, onnan mekényesig meg 90 kilométer jég :) jó volt így vezetni, 40el a semmi közepébe, hegynek fel, dombnak le. de jó cél érdekében jó érzéssel tettük a dolgunkat. életre szóló élmény volt ez a tündérkedés, az biztos.

lassan az évnek is vége, jönnek a kicsit komótosabb, a kicsit lazulósabb napok. az idén nagyon várom már ezt a 3 napot, amit valószínűleg az ágyban fogok tölteni és agyleszívó meséket és filmeket fogok bámulni, mint egy kisgyerek. noh meg végre kiolvasom a nyárról elmaradt könyveket. jobb dolgom nem lesz, hát legalább ezen a 3 napon pihenek végre. úgy alakult, hogy az idén nekem ez lesz az ünnep, hogy végre nem kell melózni, és hajtani, mint egy állat.

és vége bizony az életnek is. eri hívott hétfőn, hogy apukájának aznap volt a temetése ;( sajnáltam szegényt, éreztem a hangján, hogy beszélgetni szeretett volna, de épp úton voltam, neki pedig menni kellett haza, nem tudtunk csak tegnap este beszélgetni, hazafelé az úton. időm mint a tenger, hát beszélgettünk végre egy nagyot, hogy kivelmihogyvan. anyám, aki szintén hozza a formáját mostanság, a hülyeségeivel tud zaklatni, ahelyett, hogy eri apját mondta volna, ha már egyszer a halálozási rovat miatt járatja azt a k..va újságot, hogy ne vezetés közben érjen a "remek" hír, vagy esetleg a tisztelet okán el tudjak menni. de hát a sok szarság, és a fikázás, hogy milyen léhűtő és totál szar, felesleges alak vagyok, fontosabb volt megint, mint minden más.

és hát persze a vég más témában sem kíméletes mostanság, de erről meg inkább nem beszélek, mert csak felbaszom magam idegileg megint, arra meg nincs szükség, hisz "van elég más bajom".

így múlnak a dolgok. az évek. az életek. így lesz a jelenből múlt idő.

írnom is kellene, amilyen állapotban vagyok, jó lenne kinyírni valakit a szokott módon, hátha az jót tenne a lelkemnek.

jövőre szintre jövök, csakazértis. csak most még kicsit belehalok ezekbe a dolgokba, aztán ígérem megrázom magam és újra építem a falakat. és tüskéket is növesztek! nehogy valaki még egyszer átférjen a résen...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.