nah, a reggeli kis melankólia után, egész jól alakult a mai nap. miután visszavonhatatlanul itt a kikelet lassan, gondoltam akkor itt az idő, ha a bringát is felkészítem a szezonra, ha már a tervezett ellenére, máshogy alakulnak a dolgok. szóval felmértem a terepet, hogy mik az akkut problémák, melyek a tyúkszaros életem megmentené, ha oda kerül a sor, így aztán feltétlen be kell szerezni 4 új fékpofát, hogy legalább a minimumot megtegyem. nekikerekedtem hát, de persze a kikelet még max. nálam van itt, merthogy a vasárnap is nyitva tartó műegységek közül még sehol nem vannak felkészülve a tavaszra, és a bringaszezonra. gondoltam ok, akkor szakdolgozok, hogy haladjak azzal is. ebéd, aztán közben kicsi munka, kicsi Anyikóval levelezgetés, majd aztán már nem bírtuk tovább, így aztán elsettenkedtünk füredre egy jó kis kávéra, meg dumálgatni egy nagyot. remek volt az idő, igaz a pokrócot azért magunk köré tekertük, de jó volt. rengetegen voltak, de komolyan a múltkor a kori kapcsán is megjegyeztem, de most is tele volt a sétány. a karolinába meg le sem tudtunk ülni, mert kint bent telt ház volt. ennyit a válságról, szerencsére. mondjuk persze, ez nem a gyári munkás szintje, anyagilag, de akkor is sokan voltak, ha csak a sétát nézzük is. nagyon szeretem ezeket a délutánokat, leülni, nézelődni élvezni kicsit azt, amiért itt vagyunk, vagyis élni egy keveset, feltöltődni, egy csodás baráttal beszélgetni, és lássuk be Anyikó mellett én még az életben nem unatkoztam. most sem hazudtolta meg magát, szolgáltatta a nevetni valót. olyan jól elvoltunk, hogy már besötétedett, mire hazaértünk. este még egy laza tökfőzelék és egy kicsit még írogattam, de már nincs kedvem hozzá, megvár a szakdoga, inkább olvasgatok.

ez a balatoni téma, + a kikelet megint kihozta egy kicsit a nosztalgiát, bár igyekszem nem fertőzni az életem a múlttal és ezzel a dologgal, hisz tudjuk, hogy nem ér annyit az ember, hogy miatta bánkódjak, vagy egyáltalán a gondolataimat rá irányítsam csak egy percig is. de néha még én is megenyhülök, és elöntenek az emlékek, a szép dolgok, amiket átéltünk, vagy legalább is én szépnek hittem. míg ki nem bújt a szög a zsákból...

áh, nem is folytatom, olyan szép volt ez a mai nap, nem szabad, hogy ilyenekre pazaroljam a gondolataim.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.