mese nincs, tényleg itt van, már-már kopogtat az ajtón a kikelet. arcoskodik ugyan még kicsit a zimankó, de komolyan már nem szabad venni. olyan, mint amikor valaki kicsit feszélyezve érzi magát, de azért próbál jó fej lenni. olyan erőltetett és mesterkélt. de ne bántsuk azért szegény telet, hisz őt meg az ősz, azt meg a nyár túrta ki kicsit a helyéről. szóval körforog a természet, mint egy szép és végeláthatatlan körhinta. a füstbe ment terv miatt, most egy kicsit úgy érzem magam, mint aki megrekedt 2 állomás között félúton. leszálltam a vonatról, és állok a napsütésben. kicsit hunyorítok, kezem a szemem elé emelem, hogy ne vakítson el a nap. nézek balra, majd gondolkodok egy kicsit, és lassan jobbra fordítom a tekintetem. nehéz dönteni, főleg, ha már úton vagyok, és közben rohad le alattam a szekér. nehéz állapot, nehéz döntés, nehéz helyzet. szerencsére olyan vagyok mint a patkány, vagy a csótány... örök túlélő!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.