a pénteki nap a hét koronája volt több szempontból is. tlaán már látható az a lagút vége ami a munka frontját illeti. bár ha a dolgok a szokottak szerinti mederben maradnak, akkor bizony a héten és a jövő hét elején, még simán belefér a pakliba, hogy vagy kihullik a maradék hajam is, vagy jobb esetben csak megőszülök.

de a péneki nap másról is szólt és ez a fontoabb. az idei évben megint lehetőség nyílt a kultúrális épülésre, a vüj jóvoltából. persze tudom, hogy már nem vüj, hanem veszprémfeszt, de ez nekem nem megy, én a vüjön "nőttem" fel, nem mennek nekem az új nevek. meg ha át is nevezték, szerencsére a színvonal és egyéb dolgok maradtak.

megvan az a jó szokásom, hogy szeretek találomra választani, nagyon nem mélyedek bele a részletekbe, mert kell néha a spontaneitás az életbe, hogy a pihenés még jobb legyen. mert ha rosszul választ az ember, akkor arra kell programozni az agyat, hogy azt is élvezze, ha meg jó, akkor az történik, ami péntek este történt. vagyis magával ragadó és életre szóló élményben resz része az embernek, akárcsak a tavalyi Khaled alkalmával. http://motki.blog.hu/2010/08/04/khaled_1#more2198255

az idei évben anyikó segítségével, meg hogy együtt mehessünk hát komolyzenére esett a válastás. nagy a távolság khaled és az idei választás között. de ettől lesz az ember zenei - majdnem - mindenevő. egyetlen galiba volt csupán, nem volt partnerem az estére, így aztán anáymat vetettük be, mint alkalmas kísérőt, és kultúrára szintén éhező személyt. csakhogy anyánk nme az a komolyzene kedvelő. de derék módon viselkedett és bevallottan jól érezte magát. nekem személy szerint az első 2 perc után, kikapcsolat valamennyi receptorom, és olyan szinten magával ragadott a zenei labirintus, hogy csak valamivel több, mint 2 órával később sikerült kikecmeregnem belőle. bár ha rajtam múlott volna, tudtam volna még zenét adni a hangszereknek, hogy ne kelljen megelégednem ennyi idővel.

aki ismer, tudja, hogy nem hiszek a boldogságban és általában a romantikus dolgokban. de itt az első taktusok után magával ragadott egy olyan nyugalom, elégedettség, és önfeledt mámor, hogy komolyan azon voltam, hogy kicsattanok a boldogságtól és mármár a nyáltól tobzódó önkívületben lubickolok. annyira éhezett már a lelkem és a szellemem a kikapcsolódásra, amikor nem kell gondolkodni, amikor nem kell határidőknek vagy bárminek megfelelni, csak azt kell tenni, hogy ülök, és repülük a zene által keltett illúzió és fantázia világába. hát én megtettem. egyetlen hiba volt, hogy mindezt nem a tervezett helyszínen, vagyis a várban élhettem át, hanem az esőhelyszínre szorulva az arénába. persze a hangzás itt profitt és közvetlenebb volt, de a hely szelleme miatt jobb lett volna az eredeti helyszín. a vár falai, a lemenő nap, a szabadtéri zenei élmény, mind még magasabb helyre tették volna az élményt. ettől mégnem lett kevesebb az este, vagy a zenei élvezet. egy valamit hiányoltam, hogy nem úgy és nem azzal élhettem át a dolgot, akivel igazából szerettem volna. és hogy mit hozzt ki belőlem a dolog, átkarolva, egymás fejére hajtva a fejünket, így lett volna tökéletes ez élmény. de totális elégedettség nem létezik, így a világ rendje is helyben maradt ;) hiszen hova lennénk, ha már átélnénk a teljes elégedettséget és boldogságot, akkor mi maradna a továbbiakra

egy kis kedvcsináló:

és egy fotó, ami nem maradhat ki: 

ismételten köszöönm az élményt, és az estét a szervezőknek, és a zenészeknek!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.