na, tegnap megjártam a hadak útját. felmásztam reggel hajnalba erre a rádiós megbeszlésre, hogy jól kiokoskodjuk, hogy jövőre mivel és hogyan köllene együttileg működni a neosokkal. nem mondom, hogy megérte a "randi", de legalább mehettem utána gomezhez. volt közben egy kis szabadidőm is, hát gondoltam benézek a franciákhoz, azt hátha látok valami szépet de főleg hasznosat. gondolkodtam még a svédeken is, de hát ott a múltkor akkorát csalódtam, hogy a fene sem akart odamenni. a franciáknál, aztán végre rászántam amgam, hogy lecseréljem a pockon az ablaktörlő lapátokat. nagyon kis aranyos lett, az lett a pocokságos kariajija. aztán gomikuláshoz szálltam, mint kismadár az etetőbe. hát az valami nagyon kis virgonc hangulatban volt, én meg egy kicsit már akkor is fáradt, de ettől függetlenül nagyon örültem neki. mikor kiszállt, csak akkor jutott eszembe, hogy elmulasztottam mondani, mennyire örültem neki, hogy találkoztunk, meg hasonló romantikus szarságokat is ám... aztán go home, egy kis kerülővel, merthogy elbambulás volt, azt elvétettem a lehajtót, így tettem egy kört a nemrégiben felrobbantott felüljáró helyett épített új és főleg szép felüljárón. várpalotáig bírtam is, akkor viszont annyira rámtört a rosszullét, és a fáradtásg, hogy kétszer is azon kaptam magam, hogy kis hiján az árokban vagyok már ;( aztán palotán meg is álltam egy narancslére, hátha a kor mellett a vércukorom is kikezdte már az aszott testem. így is volt, illetve van, mert a narancslé után kicsit feélénkültem. onnan aztán a tejfölöspohárban meneteltem hazafelé, mint hős doni túlélők a frontról. baszki akkora volt a köd, hogy az amúgy láthatóan nagy, de méginkább szépfiúk, a nyílván kemény és kétkezi munkával összekuporgatott béemvéjükkel is csak kb gyökketővel haladtak. otthon aztán hamar leesett a kobakom, még 10 óra sem volt, azt már aludtam is. ellenben hajnali egykor(!!!) egyszercsak szem kinyit, és nem bírtam tovább alukálni, hát monstre filmnézésre neveztem be, reggel 7ig.

ma meg anyát vittem vásárolgatni megint, persze megint nem tudta eldönteni mit hogyan. kérdezi én mit vennék, mondom mit, hát az neki nem ok, de azért segítsek csak neki a választásban. hagytam a faszba, mert csak kiborít. én mondom mit vennék, hoyan venném, azt nem tetszik neki, utána meg sír a szája, hogy bezzeg én milyen szemétláda vagyok, hogy nem érzem át a baját, és még csak nem is segítek a döntésben. mindegy, megszoktam már.

de ami igazán kibaszta a biztosítákot az a csucsuka volt. megkért valamire, én azt hiszem, hogy eleget tettem a kérésnek, erre fikázott is össze vissza. hát ennyit erről, azt hiszem ma véget ért egy kis időre az a 13 éves dolog, ami köztünk leledzik. kicsit berágtam na...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.