a vég

2011.12.04. 08:34

úgy hiszem ez már a vég.

a héten végre találtam némi időt, hogy a kialakult válságállapotot megbeszéljem csucsukával. hát okosabbak nem lettünk, ki nem derült semmi, így aztán ott tartok, hogy kivárok. előbb utóbb csak lesz valami. komolyan nem tudom mivel érdemeltem ki ezt a roppant kedves és érett viselkedést, de megmondom őszintén, hogy most már inkább bosszant a dolog, mint vicces.

sajnálom kimondani, de azt hiszem ez a vég kezdete. egy szép reményű és majdnem dobogós kapcsolat vége. egy szerelem és vele a belsőm újbóli sorvadása. ismét jó lecke volt, hogy senkinek nem szabad megnyitni a lelkünket, és nem szabad a falakat ledönteni, mert az mindi csak fájdalmat okoz. persze, felhívhatnám én is. de én megtettem az első lépést anno, miután leszerelés lett a vége, úgy döntöttem, hogy nem. most nem fogok megalázkodni, és kedvébe járni. nem feltétlenül a makacsság miatt, hanem mert egyszer az életben legyen már valóban felnőtt, és ha valamit tettem akkor mondja meg, ha meg nem, csak simán ennyire telik tőle, akkor meg azért. ha ez azt jelenti, hogy az életben nem beszélünk többet, az is válasz. nem tudom elmondani, mennyire bosszús és ingerült vagyok. inkább nem is folytatom, mert csak magamat baszom fel idegileg, és ezzel őt erősítem, azt meg nyílván nem akarom.

A bejegyzés trackback címe:

https://motki.blog.hu/api/trackback/id/tr93435615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

suhanónyilvessző 2012.01.08. 20:00:46

Ez baromság, hogy nem szabad többet megnyílni ;) most szenvedj egy picit, aztán újra vidám leszel :) :* Igaz, sokkal óvatosabb leszel, de úgyis jön valaki más :)

Kismotkány 2012.01.08. 20:27:45

@suhanónyilvessző: köszönöm a bíztatást :) igen, biztosan jön valaki, hisz mindig jön valaki. igaz nálam ez azárt nem ilyen egyszerü. de azért próbálok nem belehalni, vagy ha bele is pusztulok kicsit, majdcsak öszekaparom magam, hisz mindig azt teszem!
süti beállítások módosítása