Az egész valamikor nagyon régen kezdődött. Azért nem írok pontos dátumot, mert már az évet sem tudom. Ami biztos, hogy egy hosszas ismerkedési folyamat előzte meg azt az esős napot, amikor winston hozzám került megőrzősre. Talán még valamelyik társkeresős oldalon kukáztuk ki egymást. Jó rég lehetett, mert azóta sem tudom, hogy konkrétan miért nem alakult több. Szóval csak arra tudok gondolni, hogy a kuka korszakban lehetett, amikor egy-egy épkézláb mondat, vagy ½ mondat kiköhögése is, fizikai és lelki fájdalom volt számomra. Szóval a lényeg, hogy leszálltam a buszról fehérváron, és egy szép táskában fogadott winston a jegesmedve és a kedves arc, aki aztán úgy gondolta, hogy nem kell ebből több, elég volt ez az egy randi.

Ahogy most utána gondolok ez minimum 7 éve volt, hiszen már azóta rothadok itt, ami ugye mérföldköve az elcseszett életemnek. De még annál is régebben kellett ,hogy legyen, mert azóta meg már volt kapcsolatom néhány, úgyhogy tuti régebben volt.

Aztán winston sok-sok éven át, hűségesen ott volt minden nagyobb esemény alkalmával, igaz néha méltatlan módon eldugva, ha épp nem fért el a kis buksi feje máshol. Merthogy winston az autó rész lett, szépen bekötve, ellátva minden földi jóval, ahogy azt egy derék és valamire való jegesmedvével teszi a gazdája.

A tegnapi napon aztán úgy hozta a sors, hogy gencsapátiban jótündérkedtünk. Hát azt gondoltam, hogy milyen szép lenne, ha egy olyan kisgyerekhez kerülne az én winstonom, aki legalább olyan jól gondját viseli, mint én. A sors úgy hozta, hogy amúgy is elég sok játék volt itt a központban is, tehát winston épp illet az egyik csomagban. Körbenéztem még otthon, találtam pár apróságot, aminek a lurkók örülhetnek, így aztán megtelt egy szatyor a játékokkal. A legnagyobb nekem winston volt, és igen, megtalálta a saját új kis gazdáját.