na, hát ma talán egy kicsit utolrődök. talán ma már nem fogk azon dolgozni, hogy megelőzzem ez életem, és a 24 órából 40et próbáljak kicsikarni...

pénteken végre telefonáltak, hogy akkor kész lett a pocok, kicsit olcsóbb is lett, mint számolták, egész pontosan kétezerötszáz forinttel. milyen szar, hogy már ennek is úgy örültem, mint majom a farkának. szombaton reggel hát engedélyt kértem a honfoglalók törzsfőnökétől, hogy egy kicsit akkor én most kelnék már 4i hete hajnalban, és elmennék a kocsiárt, hogy aztán legyen mivel ráncigálni őket egész 7végén. nem volt nagyon kedvére, de hát mit lehet tenni, elengedett. persze már 10kor telefonált, hogy hol a bánatba vagyok, mert bizony dolog van, nehogy itt nekem lebzseljek. én szemét meg gondoltam egy merészet, és csakazért is bejelentkeztem fodrászhoz, merthogy hétfőn megint pertre készültem, meg végre édes gomincsellóhoz, és hát oda mégsenem mehetek úgy, mint valami leharcolt runcájsz. na ettől aztán lett hiszti, meg asztalcsapkodás, de bevettem a leszarom tablettát, azt  nem foglalkoztam vele. a nap hátralévő részében a vérszívás volt, meg az idegelés, hogy akkor holnap reggel 7től költözés, és hogy akkor mi lesz, hogy lesz, miegymás. hát aztán vasárnap hajnali 5kor megint lehetett felkelni, már meg sem lepődök, hogy nem lehet itt normális életet élni, komolyan kezdem elfelejteni, mi volt a honfoglalás előtt, annyire messzinek tűnik az egész. na, szóval 7től 10ig minden fel lett cibálva, a végére már szakad rólam a víz, és bizony nekem is meg kellett állnom mert már oylan fáradt voltam, hogy legszívesebben a faszba hagytam volna az egészet. gondolom mondanom sem kell, hogy nünü szaros gyűjtőszenvedélye miatt volt annyi rohadt sok cucc, ráadásul ez a szerencsétlen pakolni sem tud, szóval vagy 10-12 kiló volt egy doboz, vagy zsák. azt hittem a tököm leszáll némelyik alatt. aztán mértem, pontosan kettő kört fordultam, mire ő egyet. ajánlottam is neki, hogy akkor talán egyen még egy kicsit vacsorára majd, hátha tényleg egyik reggel arra eklünk, hogy szétfakad a zsírdisznaja...

persze ostobaság volna azt gondolni, hogy a költözéssel befejezve a nap. áh, hát ilyet gondolni sem szabad. szépen lehetett összepakolni a bútorokat, meg honfoglaló törzsfőnök vezényletével vagy 65 féle képp elrendezni a szobát, hogy kitalálja, meglássa, melyik megoldás tetszene neki. na, ezután lehetett csak tapétázni, meg fesétést előkészíteni, szóval a hajlani kelés után, épp 11 óra volt mire hazaértünk. fürdés, azt beájulás az ágybe. megint egy szép és emlékezetes családi 7vége. 

reggel aztán pest, ott már megint a semmiért jól lecseszte a szőke a napomat, meg szívta a véremet. ilyen hangulatban és idegállapotban gondoltam, akkor legalább annyi öröm legyen, hogy végre láthatom gomezt. persze, hogy szart hozzám szólni, ült ott a kocsiban, hogy legszívesebben lekevertem volna neki egy pofont. aztán csak kibökte, hogy milyen szar alak vagyok, meg minden. részben jogosan, hiszen tényleg nem voltam egy mintapasi az elmúlt hetekben, deegyszerűen már nem bírom, nem tudok még több felé szakadni, minden téren a lehetőségekhez képest vagy elvárható alapot teljesíteni. ennek ő itta meg a levélt, sajons részben ő lett a vesztese a dolognak. mindegy, nem is baj, a lényeg, hogy végre kimondja, hogy egy fasz vagyok, és ami szt hiszem még fontosabb - bár tenni nem tudok ellene továbbra sem - de én is elismerem, ha valóban fasz vagyok. haladás ez is nálam, azt hiszem nem is kelvés, önmagamhoz képest mindenképp. hogy ez még mindig nem elég, arról sajnos /pillanat nem tehetek. de legalább fer voltam, és felajánlottam, hogy lépjen tovább, megértem, sőt támogatom, ha neki ez így nem megy, nem is tarthatnám vissza, hiszen az már pofátlanság és önzés volna. attól függetlenül beledöglenék valszeg, de nincs jogom, hogy magamhoz kössem, ha egyszer szárnyalna, vagyha csak szimplán többre vágyik, mint ami most van. bár valszeg erről neki más a nézőpontja.hazafelé már oylan fáradt voltam, hogy majdnem elaludtam a kocsiban.

tegnap aztán anyikóm helyett hirtelen 5lettől vezérelve belsőleg utazódtam egyet. hát az leírhatatlan élmény volt. sztem évek óta nem zokogtam úgy, ahogy tegnap este, szembesülve azzal, hogy milyen gyenge vagyok, és mennyire mások által irányított az életem. érdekes és nagyon megdöbbentő, de összességében pozitív élmény volt. hazaérve aztán a vérre éhes farkasok hangulatában ültek a honfoglalók és várták, hogy hazessek, hogy akkor jobb dolguk nem lévén, engem basztssanak. hát pont nem arra voltam hangoloódva, így roppant kedves hangnemben közöltem, hogy pont leszarom őket, és lefeküdtem.

kezdem elveszteni a türelmem, remélem most már hamar eltakarodnak és végre egy kicsit megint jut idő magamra...

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.