15 év együtt
2011.09.19. 11:16
bár már régebben terveztük, de csak tegnap vált valósággá, hogy megüljük a 15 éves bulit csucsukával. még tavaly kaptam egy kupont, 2 fős vacsorára, amit mindenképp csucsukával akartam megülni, lévén mi ketten, régebben nagy étterem felfedezők voltunk itten kicsit porfészkünkben. ilyenkor általában jót mulattunk mi is, meg a pincéreket is sikerült kiakasztani a hülyeségeinkkel. ez persze pozitív értelemben kell venni. hosszú évek kihagyása után, hát gondoltuk, hogy a 15 éves évfordulót megünnepelvén, akkor használjuk ki ezt a kupont és együnk egy számomra szűz, csucsuka számára meg nem ilyennek megismert étteremben. előre szeretném bocsátani, hogy nekem tényleg ízlett a kaja, a hely maga nagyon szép, és bár most még egy kicsit steril, mert hiányoznak a gazok, amik szépen benőhetnék a téglával kirakott felet, meg ilyenek, de a betonrengeteg közepén így is nagyon kellemes meglepetés egy ilyen nyugodt és olaszos hangulatú hely. nem fogok zsákbamacskázni a hely ahol voltunk http://www.chiantietterem.hu/
már alapból egészen jó kedvünk volt, mint mindig. ezt az étlap átvétel tovább fokozta. természetesen csucsuka a teljes étlapot hangosan olvasta fel, azaz csak próbálta felolvasni, mert nem igazán ment neki szemüveg nélkül a kacifántos betűk megfejtése. miután a komplett terasz meghallgatta a felolvasó esetet, nagy nehezen kiválasztottuk a menüt. mi mindig külön ételeket rendelünk, hogy aztán egymás tányérjába mászhassunk, a kulináris élvezetek kedvéért.
a menü tehát sorrendben:
míg vártunk a kajára helyben sütött kenyeret és fűszervajat hoztak ki. Az valami fantasztikus volt. Én nem szeretem a kenyeret, ha nem muszáj nem muszáj nem is eszek. De most nem lehetett kikerülni, és nem is lett volna szabad, mert ez egyszerűen fantasztikus volt. Koromból eredően én még emlékszem, mikor a kenyeret rendes pékek készítették, de főleg rendes alapanyagokból. A héja ropogós, és kemény, kicsit érdes, egyenetlen. A belseje vaj puha, szinte hívogat, hogy egyél meg, hogy hagyjad, had olvadjak szét a szádban. Nah, ez pont olyan volt. A fűszervaj, édes kicsi formákban készült. Fokhagymával és petrezselyemmel, mint utóbb megtudtuk a pincértől.
Leves:
Vargányakrém leves kecskesajttal – csucska
Zöldborsóleves borjú-raviolival és petrezselyemhabbal – én
Ahogy kihozták a levest láttam, hogy ebből nagy nevetgélés lesz. letették az én levesem a csucsuka elé, aki illedelmesen meg is köszönte, bár a 15 év az 15 év, én láttam, hogy nem sok kell, hogy kitörjön belőle a kacaj. Békanyálhoz hasonlította az én szép kis levesem J bevallom, kinézetre tényleg nem volt egy szép darab első látásra, de az íze. Hát az valami fantasztikus volt. Alaposan össze kellett keverni jött a pincértől az utasítás, és ez tényleg segített a látványon. Gomez tuti oda lett volna érte, mert nagyon szép zöld volt a színe. Az íze jó volt, a zöldség „ropogos”, de leginkább nyers. A ravioli mint a kőszikla olyan kemény volt. de az összkép jó volt.
A másik leves nekem nem ízlett, nekem sok volt a vargánya intenzív íze, és amúgy is néhány hónapja olyan rossz gombát ettem, hogy nem nagyon szeretem azóta a gombát, ha feltétlen muszáj, nem eszem meg. A levesben úszó kecskesajt viszont tényleg nagyon nem volt jó. Sós is volt, meg félig meg is olvadt, szóval egy kihűlő félben lévő takony állagára hasonlított. Az nem volt jó
Főétel:
Mangalicatarja steak fokhagymás rizottóval és sonkás aszaltparadicsommal – csucsuka
Kecskesajtos lasagne kacsamellel – én
Itt már voltak bajok J csucsuka már ugye a levesben lévő takonyszerű kecskeszármazéktól is besokallt, itt ugye meg koncentráltan érkezett a sajt. De ami fontosabb volt, hogy a húshoz külön hoztak villát, ez jó alapot szolgáltatott a nevetgéléshez, hogy valszeg élve jön ki a saját lábán a kacsa, oldalán a mangalicával, bemutatkoznak, hogy akkor mink lennénk azok, tessék a kést erősen és gyorsan belénk vágni, hogy aztán kezdődhessen a lakoma. Persze, hogy a hús angolos volt, de aki rántott húson szocializálódott, és olyan messzire került a modern vendéglátástól, mint mi, ezt már régis rég elfelejti. Ilyenre szokták mondani, hogy add vissza apám a diplomát. Vagy mondjuk ne rögtön egy ilyen magas színvonalú étterembe kellene elhelyezkedni a hazai műszaki piac totális összeomlását követően. Szóval a kacsa ott hápogott a lasagne tetején, a malac meg az elég fura ízű „tejbedara” tetején próbálta kapargatni a szerencséjét. Nem győzöm hangsúlyozni, jók voltak az ételek, és volt benne fantázia is, csak mi parasztok vagyunk ehhez! a tejberízs elnevezés volt a legjobb, illetve a következő mondat: Szivi én tényleg imádlak, de többet az életbe ne jöjjünk ide. Ez vagy hússzor biztos elhangzott a kulináris élvezetek felett görnyedve. Érdekes volt számomra, hogy bár a disznóölő kés hasznos volt, a hús mégis puhának tűnt evés közben. A sonkás aszaltparadicsom valami isteni volt. valószínű, ha nem szedte volna le csucsuka a „tejberízsről” még jobb lett volna. Az én kajám ismét jó volt, nekem nagyon ízlett a lasagne is, a kacsa is, igaz hallkabban hápoghatott volna, de ez az én hibám, mert ugye azért ezt tudni illene, hogy alapból medium szolgálnak fel, nem szarrá sütve.
Desszert:
Házi meggyfagylalt karamellhabbal és csokoládéostyával
Tejes pite házi sárgabarackpürével és vaníliás mascarpone-krémmel
Itt nem volt döntés, mert mindketten a tejes pités cuccot szerettük volna kipróbálni, de aztán valahogy a választásnál csucsuka képbe hozta a fagyit is, nem is értem miért. Mindegy, ő kapta a tejes pitét, én a fagyit. Elkezdte enni, majd láttam, hogy ez sem az ő kajája. Kaptam a kostolót és mondtam, hogy ez tök jó. Bazdmeg szivi akkor vidd; és már cserélte is ki a két édességet. De nem sokáig tartott az öröm, mert a csokoládéostyát elégett piskótalaphoz hasonlította, a fagyit meg – mily meglepőez a meggy esetében – meg fanyarnak találta. Be kell vallanom, a tejes pite tényleg szar volt. ahogy hűlt, úgy vált második vonalbeli újrafutózott gumihoz az állaga, íze meg előtte sem sok volt. ha viszont a krémmel és a lekvárral ettem akkor az íze legalább megjött, a gumiszerűséget, meg le lehetett küzdeni. De a fagyi itt is ízlett, a mascarpone-krém kiváló volt.
nekem személy szerint komolyan mondom, hogy tetszett, hogy végre nem rántott bizbaszt kellett enni, hasábburgonyával, meg csemege uborkával, hanem egy kicsit kalandozhattunk a kulináris élvezetek vonalán. Valószínűleg, ha fizetni kellene ezért a vacsoráért nem lennék törzsvendég, mert azért annyira nem győzött meg a dolog. Ami viszont fontosabb, hogy tényleg nem én vagyok a célcsoport. Szeretek kísérletezni és új dolgokat kipróbálni – a fűszervajas témát tuti elsütöm valamikor – de ez nekem olyan volt kicsit, mint amikor egy éhezőt odavezetnek egy svédasztalhoz, hogy akkor tessék barátom egyél. Hát eszik-eszik, de nem arra figyel, hogy élvezze, hanem arra, hogy az éhségét csillapítsa. Azt mondom, hogy venni kell egy nagy levegőt, egy másik időpontot, lehetőleg nyári estét, amikor az ember amúgy is nyitottabb az ilyen élvezetek iránt, nem kocsival menni, hogy tudjunk inni egy kis bort, vagy más finom olasz alkoholt, vacsora után hazasétálni a vár alatt, leülni kicsit egy padra, beszélgetni, tényleg átvenni az olasz mentalitást, ráhangolódni a dologra. Akkor ez egy fantasztikus este lehet. Így elefánt a porcelánboltban.
Az éttermet, a kiszolgálást, a konyhát, a hangulatot, mindent, csak ajánlani tudom, mert itt mi voltunk a szűk keresztmetszet!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://motki.blog.hu/api/trackback/id/tr553238001
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.