ébredés

2011.03.31. 21:21

 

Szerette ezeket a lassú, nyugodt reggeleket. Korábban kelni, főzni egy kávét, kilépni a teraszra, komótosan rágyújtani egy cigarettára, majd leülni az egyik kerti székre, egy másikra pedig hevenyész módon a lábát keresztbe téve pihentetni. Ilyenkor volt ideje gondolkodni, elmélkedni a világról, a saját életéről, az álmairól, a megtett, és meg nem élt dolgokról. A vágyakról, melyek mellett nem szeretné, ha az élet elsuhanna. És szeretett elmélkedni Róla is. aki minden reggel nesztelenül, mint egy eledele után kúszó tigris, úgy lopózott a háta mögé, ezeken a különös reggeleken. Megállt mögötte, magába szívta a kávé, a dohány és a férfi testének mámorító bukéját, majd apró kezeit annak göndör fekete fürtjeibe mártva, óvatosan, nehogy a pillanatot elriassza, megmarkolta a férfi sörényét, óvatosan hátrahúzta fejét, és erőteljesen homlokon csókolta. Pontosan tudta, hogy ennél többet nem szabad, és nem is kívánt mást, csak érezni erős koponyájának és az érdes bőrnek az érintését. Ezzel indította be a motorjait, ez volt neki a napi doppingszere. Megérinteni, és csókkal üdvözölni. Nem vágyott másra, csak, hogy élete minden napja ezzel az örömmel kezdődhessen. A telet utálta, mert akkor a férfi nem lustálkodott, hanem kihasználva a sötétséget és a dolgok lassabb folyását, adrenalin bombaként úszni jár. Ezeken a reggeleken, valahogy nem akart kikelni az ágyból, inkább tovább aludt, és csak nagy lelki terror árán tudta rávenni magát, hogy munkába menjen. Pedig nem volt ez mindig így. Nehezes talált bármi olyat a nála vagy 15 évvel idősebb férfiban, ami miatt akár a kezét megemelte volna. Nem volt kivetni valója sem; egyszerűen nem látott benne többet, mint egy férfit, aki ugyan sármos, de nem az esete. Ráadásul a férfinak határozott és számára nem épp emészthető elképzelése volt az életről, a dolgairól és a kapcsolatairól is. ilyen előzmények hozták őket egy közös üzlet miatt mégis egy irodába, majd ahogy kezdte kiismerni a férfit, egyre inkább látta, hogy pontosan neki teremtették, ezt a zord, kemény és önfejű pasast. Ki nem állhatta tökéletes megjelenését, bosszantó jó modorát, lovagiasságát, ahogy munkatársait kezelte, ahogy mindent kizárt, amikor dolgozott. Ahogy egyszerűen és rezzenéstelen arccal fogadta azokat a híreket, amitől másnak a haja hullott volna. Egyre inkább háttérbe tolva magát és az elvárásait figyelte ezt a férfit és rájött, hogy egy ilyen embert várt mindig, csak épp maga sem tudta megfogalmazni addig, és gyakran azóta sem, hogy mi é melyik volt az a pillanat, mikor nem bírt magával és feladta minden ellenállását és szinte itta magába az illatát, a jellemét, a hanghordozását. Ha belegondol, most itt állva férfi mögött, ezen a gyönyörű és számára mámoros reggelen, hogy mennyire ostobának és banálisnak érezte, mikor egy meeting alkalmával a jegyzetelés helyett azokat a számára kedvező tulajdonságait vetette papírra, melyektől erősebben zakatolt a szíve. Emlékszik, hogy a megbeszélés egy szakaszán, mindenki lehallgatott, csak az ő kezében nem állt meg a toll, egy pillanatra nem lehetett mást hallani az elegáns irodában, mint a szellőztető berendezést, a halk lélegzetvételeket, és az ő tolla játékát, ahogy siklik a papíron, meg örökítve a vágyott férfi egy-egy jó tulajdonságát. Majd a kérdés, mely neki szegeződött, hogy egy néhány perccel korábbi kérdésben végül is a felek miben is állapodtak meg. Teljesen abszurd volt, hogy egy cég vezetőjeként, azt gondolták, hogy a tárgyalásról készít feljegyzéseket, és számítottak a leírtakra, miközben ő kollégáiban és tanácsadóiban tökéletesen bízva azzal volt elfoglalva, hogy a vele szemben ülő férfi, göndörkés kissé hosszabbra hagyott fekete dús haja, vagy inkább szemének azúr kéksége ejtette e rabul. Halvány mosoly futott végig az arcán a pillanat emlékére, mikor komoly tekintettét a papírlapról felemelve, méltóságteljes és kissé rekedtes hangos megszólalt, és közölte, fogalma sincs a tárgyalás eddigi történéseiről, hiszen ő egészen más irányú levelezést folytatott önmagával. Ezután nem volt számára többé kérdés, hogy meg akarja szerezni, birtokolni vágyja ezt az embert. Nem volt képes másra gondolni, csak arra, hogy be kell, hogy törjék egymást, meg kell, hogy élje vele azokat a dolgokat, amit korábban sosem. És most itt áll, három évvel, sok kudarccal, tömérdek könny és számtalan boldog pillanattal a háta mögött, kezét ráteszi a férfi vállára, lassan, elnyújtózik, közben mint egy macska talán dorombol is, és karját csúsztatva, lassan feje a szeretett férfi feje mellé ér. – Jó reggelt. – suttogja a napsütötte reggelbe.
Szerette ezeket a lassú, nyugodt reggeleket. Korábban kelni, főzni egy kávét, kilépni a teraszra, komótosan rágyújtani egy cigarettára, majd leülni az egyik kerti székre, egy másikra pedig hevenyész módon a lábát keresztbe téve pihentetni. Várni, hogy a nő felkeljen, kisétáljon, lassan, mintha ő nem tudna róla, mögé lopózzon, nagyot szippantson a kávé, a dohány és testének számára mámoros elegyéből, majd beletúrjon hajába, hátrahúzza fejét, és rózsaolaj illatú lágy ajakit homlokához érintse. Várta ezeket a reggeleket, ezeket a kis extázisokat, amikor az érintések eme lágy szellőjétől szinte gerincéig megremegett vaskos teste, ahogy szinte érezte a pórusaiban a kibuggyanó izzadságcseppek ádáz küzdelmét a felszín felé. Az élvezet beteljesedését, amikor az asszony kezei óvatosan, lassan végigkúsznak vállain, majd ajka a füléhez ér, és elhagyja száját az a két szó – Jó reggelt.

A bejegyzés trackback címe:

https://motki.blog.hu/api/trackback/id/tr912789490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása