már annyira fáradt vagyok, és annyira tele a hócipőm a komplett családdal - értsd honfoglalók, Vko és gomez is - hogy legszívesebben tényleg a elszöknék a fenébe, aztán boldoguljon mindenki, ahogy akar. szombaton meló reggeltől estig, aztán hullafáradtan hazaesés, zombi módra lehuppanás a róma elé, hogy akkor most én majd nézek jó kis történelmi sorozatot. a nál folyt a végén a számból kifelé, no nem attól, hogy ráizgultam, hanem attól, hogy agyilag az is mennyire mélyre tett. amúgy a sorozat jó, tegnap este már a 9. epizódot néztem. tényleg jobb így nézni, mint a tévében a szar mosóporreklámok közé beékelődött 5 percekből összetenni 1-1 sorozatot. szűz voltam e téren, már csak azért is ugye, mert a korábbi dvd lejátszó nem ette a "parízer" minőségű letöltött dógokat, ez + igen. szóval jó, bár a történelmi hűség és miegymást illetően azért bőven kilóg a lóláb, de nyálcsorgatós leépülésre szombat estére és az én szintemen már 7köznap is bőven ok. vasárnap egészen úgy indult a nap, hogy akkor majd most talán lesz egy nap, hoy közel 2 hónap után kiganyézom végre a kéglit, meg akkor rendet teszek a tárolóban, összeszedem a régi dolgokat, megunt, vagy elhasználódott ruhákat, játékokat, miegymást, hisz jön a karácsony, jön az adakozás időszaka, készíteni szeretnék idén cipődobozokat a gyerekeknek, illetve ennek a neós jótündérnek a kapcsán is kaptam egy levelet egy 17 éves srácról, aki egyedül, magányosan éli életté, gyakran egyedül az egész koleszban. szóval arra gondoltam, ha máshogy nem, hát ruhával segíteni fogok ezen a kölykön. kicsit mélyen érintett a levél amit küldött, megcsillant a fény a kőszíven. no, hát a nagy szabadságban épp addig jutottam, hogy a tároló kipakolódott, majd rendbe tetetett, azt épp felvittem a karácsonyra kipakolni szokott dolgokat, mikor jön a kétségbeesett hívás, hogy azonnal kocsiba vágódjak, mert mekkora baj van, új honban. odamegyek, várom, hogy mikor, ki és kit ölt meg, hát a nagy probléma és baj forrása az volt, hogy az át nem gondoltság mintaképeként tetszelgő anyám nem tudta eldönteni, hogy a konyhaszekrénybe a fagyasztó, vagy a hűtő kerüljön e oda, ahova. baszki, hogy ennek ez a legnagyobb baja az életben, állítja a hülyeségeit, vonja felelősségre az embereket, hogy miért van így meg úgy, ha egyszer ő másként gondolta, vagy akarta. hát baszki egyik szakit sem akarom védeni, mert valóban a legtöbb megszívatta, mint szódás a lovát, de ehhez is kell ám minimum 2 ember, egy aki átbassza a másikat, meg egy marha akit át lehet baszni. ezzel együtt is nyeltem egy nagyot, aztán mégis kiböktem, hogy én biza 5! év után épp aznap dobtam ki a felújítással kapcsolatos valamennyi feljegyzést, számlát, tervrajzokat, miegymást. persze elment a füle mellett, ahogy a dolgok szoktak. mivel így aztán nem tudtam mit kezdeni magammal, mert őrizni kellett a ’drágáimat’, hát csak rávettem a nünüt, hogy akkor pakoljuk át a szobáját, hogy az ágy ne az ablak alatt legyen már, meg amúgy sem lehet abban a szobában elférni úgy. Na, átpakoltuk, jobb lett. Tovább nem ragoznám, 8 után tudtam elszabadulni tőlük. Olyan szép abból a lakásból a kilátás, a látvány, hogy simán irigykedem, hogy nem lakhatok ott, pedig nagyon nem szoktam emberekre irigy lenni. Mivel jobb dolgom nem volt, hát ott álltam az ablakban, azt meredtem kicsit a hóesésbe. Nagyon szép volt a város, már kivilágítva, ünneplőbe öltözve. Ezért a látványért már megérte volna, ha a nünü beváltja amit kigondolt, és valóban helyet cseréltünk volna, hogy most kicsit én játsszam a kiskirályt, és szívjam a „gazadatestet”. No, de mindegy, nem így alakultak a dolgok itten. Tegnap aztán megint a hajtás, holott elméletileg szabadságon lettem volna. Ehhez képest 8ra sikerült is hazaesni, főzés, egy kis lakótér emberi formába rázása, közben főzés. És akkor jött a bomba, ami szétbaszta az estét megint. Hív gomez, kérem, hogy hadd hívjam vissza, mert tőlem szokatlan módon ugyan – legalább is eddig – de egyszerre fogtam 6 különféle dologba, egyik kezemben a telefon, a másikban a tésztaszűrő, a harmadikkal és negyedikkel épp a ruhákat hajtogattam össze a fregoliról, szóval pont tele volt a tököm. Mondja, hogy ő meg épp akkor akart, és ott, és különben is! mondom, jó, mindent elejtek, mert egyszer lehetek én is jó fej és tehetek mindent félre. Erre mondja, hogy hát akkor most neki már nincs kedve mondani. Na ezzel úgy felbosszantott, meg a sápításra amúgy sem vagyok most elég kipihent, hogy elköszöntem, azt letettem, igaz nem épp kedves módon. Persze, próbáltam hívni – szigorúan egyszer csak – mikor végeztem, és végre beájultam az ágyba, de miért is vetet volna fel. Hát ettől vagyok a plafonon, és ezt nem tudom még így – hangsúlyozottan is – 15 hónap után hova tenni. Biztos vagyok benne, hogy bennem a hiba, de kibassza a biztosítékot ez a fajta viselkedés, és ha egyszer fordul elő, akkor még nyelek is, de amikor a pofámat már 65ször hagyja el emiatt kérés, vagy mondat, akkor én is kicsit kezdek eltelni, hócipőügyileg. Úgyhogy megint mosolyszünet van, ki tudja egyáltalán mi a faszomért nem szakítunk mi, úgyis állandóan csak a nyüszítés megy, hol erről az oldalról, hol gomeztől, kvázi pont csak egymás idegrendszerét nyeszeteljük az életlen késsel egyfolytában. De hát ez van, ezt kell szeretni, nem tudok változtatni a helyzeten, nem tudok többet adni, ha beledöglök sem, amit szintén elmondtam már párszor, persze totál feleslegesen azt is. Mindegy, nem akarom ezzel fertőzni magam sem, meg mást sem.

A 7végén kiszemetelés közben ráakadtam a régi naplókra, és erivel folytatott levelezésekre is. Bár nehéz szívvel és kelletlenül, de abbéli megfontolásból, hogy ez is a múlt része amit el kell engedni és le kell tudni zárni, főleg 5 év távlatából, kidobtam egy laza mozdulattal mindent. Leveleket, emaileket, rajzokat, mindent. Nem mondom, hogy könnyű volt, de megtettem, mert nem tatom helyesnek már csak gomezzel szemben sem. Nem mintha érdekelne, hogy kivel, mit csinált előttem, vagy fog csinálni utánam, de akkor sem tartom szerencsésnek, hogy például, ha nem egérlyukban laknék azt kelljen nézegetnem, hogy sorakoznak a polcon a múlt részletei. Mondjuk én alapból nem vagyok féltékeny típus, felőlem aztán azt csinálhatna gomez is az exeivel, amit akar, megbízok benne annyira, hogy ilyen gyerekes dolgokon nem készülök ki. mindegy, a lényeg nem ezen van, hanem azon, hogy kitakarítgattam a régi dolgokat, kis adag nosztalgiázás közepette.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.