az amit ma mondtál. nem azért mert fáradt vagyok, vagy mert hiányzol (pedig dehogynem hiányzol; dehogynem vágynék csak úgy a nyakadba hajolni, és beleszagolni a bőrödbe, érezni, fújtatni a füled mögötti érzékeny részt, hogy kissé megremegve tolj el magadtól), sőt azért sem, mert nem érteném a viccet. kifejezetten jól lavírozok az irónia, cinizmus és szarkasztikus humor síkjain. valamennyire ismersz már, tudod jól, hogy értem és magam is gyakran haszálnom ezeket a formulákat. de ma valahogy ez őszintébbnek tűnt, mint a pénteki öröm - amit én nem neveznék ugyan annak, de ez más tészta. Ha nem ismernélek azt gondolnám, hogy talán oylan vagy, mint én, és Te sem szereted, sőt kifejezetten rühelled a meglepetéseket, az ünnepeket, és a hasonló szarságokat. de épp azért mert ismerlek, tudom, hogy TE épp fordítva vagy. Neked egy ünnep, az ünnep. Egy köszöntés egy fontos gesztus. TE észben tartod, hogy ki és mikor köszönt fel, mikor ír, vagy küld egy lapot, miegymás. én erre a gesztusra készültem, eljátszottam magamban, hogy mennyire fogsz örülni, hogy milyen boldog leszel, hogy megleplek, várakozásod ellenére is! többedszerre derült ki számomra, hogy sajnos ezek a meglepetések lehet, hogy magamnak meglepetések, Te csak egy távoli, külső szemlélője vagy ezeknek az eseményeknek. kicsit szánalmasnak érzem magam ilyenkor, kicsit megfeneklettnek. de nem is ez a lényeg. a lényeg, hogy nem esett túl jól, az amit ma mondtál...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.