lavírozva az őrület határán, végre van egy szusszanásnyi szabadidőm, hogy végre nyugodtan elmehessek pisilni, fürödni, meg egyéb higiéniás problémák és kötelességek végére pontot tenni, no, meg hogy az asszonyok nem lihegnek a fülembe, és szórják a negatív engergiákat. így aztán kicsit elmosódva ugyan, de mégis vagyok.sajnos a köd nem attól van, hogy oly felhőtlen az életem, hanem pont attól, hogy a sors az elmúlt hetekben nyitogatja a pofonláda tetejét, de kicseszetteül. én már nem akarok mást, csak 1 kis csendet, nyugalmat, békét és lehetőleg gomezt magam mellett. kapom az ívet az élettől az elmúlt 2-3 hétben rendesen. először ugye jött a totális anyagi csőd, elbaltázott befektetések okán, így gyakorlatilag egy hatalmas 0 lett a bankszámlám. aztán jöttek a honfoglaló hölgyek, akik ugyan naponta 6szor elmondják, hogy milyne sanyarú a sorsuk itt nálam, merthogy nem komfortos, nincs elég meleg, a wc-t miért nem úgy kell lehúzni, mint náluk, a csapból miért nagy nyomással folyik a víz, miért nem csordogál, mint alpesi hegyi patakokban, és különben is, miért nem lehet a lakásba egyszerűen bejutni, miért kell húzni az ajtót, és nem ajtóálló nyitja, és egyéb roppant fontos dolgok. igen, itt ismét eszembe jut, hogy tán az a 4lábú is a jódolgába veszett meg. nem várnék hálát, vagy bármi mást, hiszen én ajánlottam fel, sőt kértem őket, hogy ne menjenek 2-3-4 hétre albérletbe, mert mi a fenének fizetnének, ha egy szer nálam is kibírjuk, ha összehúzzuk magunkat. erre még nekem kell minden nap megkérnem őket, hogy ne mormogják már el minden nap, hogy biztos mennyire a terhemre vannak, meg milyen nagy a kupi, meg lepukkantják a lakást, miegymás. itt +esküszöm, hogy egy kurva szót em mondtam nekik semmire. élek itt a zsákhegyek és a szerte szét hagyott ruhák, zacskók, táskák, lomok között, egy árva rossz szó nélkül. nézem, hogy a wc papír ott úszik minden nap a klotyóban, mert nem képesek lehúzni rendesen, mondván, hogy fogy a víz, mert nem lehet 2dl vízel öblíteni, csak 3 literrel, mosom a kakaós pékruhákat, 1 árva szó néálkül, heti 2szer. és még én mondom, hogy nem baj, örülök, ha legalább ezzel tudok segíteni - lévén pénzzel most amúgy sem tudnék - de ezek nem képesek felfogni. elkövettem ugye azt a hibát, amit gomezzel anno, ezért is gondoltam, hogy most aztán ha olyan is lesz a szitu, összeszorítom a fogam, és nem károgok, meg állítok szabályokat, vagy kérek bármit is, hanem tényleg azt kérem csak, hogy érezzék magukat othon. hát úgy látszik ez sem jó! mondom, minden áldott nap elmondják, hogy ők mennyire szarul érzik itt magukat, és hogy én tuti kivagyok már a honfoglalástól. pedig messze nem vagyok ki, és főleg nem attól. én tényleg örülök, hogy segíthetek nekik, tényleg önzetlenül és szívesen cibálom őket 6szor a boltba be, a boltból ki, aztán vissza a boltba ,mert kiderül, hogy annyira szét vannak zuhanva, hogy képtelenek megjegyezni, hogy 20, vagy 25 méter kábelt kért a szakember. és komolyan egyetlen szó nélkül, ha kérdeznek akor sem szívesen beleszólva, mert nem is az én pénzem, nem is akarok rájuk erőltetni semmit, meg különben sem hiszem, hogy mindenben egyet kellene értenünk, pláne úgy, hogy az elején kértem, hogy üljön le 5 -10 percre és gondolja át, hogy mit hogyan, és tervezze meg a dolgokat előre. de akkor én voltam a hülye, azóta meg úgy döntöttem nem szólok bele, csinálják ahogy akarják. szóval én úgy érzem, hogy korrekt voltam/vagyok, épp a gomez féle csúnya és részben tényleg az én hibámból történt fiaskóból tanulva. idegileg mondjuk már kivagyok, a fejem állandóan fáj az ordenáré hangvételtől, az állandó kialvatlanságtól, attól, hogy nincs intim szférám, meg attól, hogy folyton beszélnek, de ezt nekik nem mutatom, hanem inkább eljárok esténként, vagy éjjel szellőzni, akkor leglaább kicsit simulnak az idegeim. olyan negatív energiákat hordoznak magukban, és egymás iránt is, hogy ha azt mérni lehetne, egy kisebb lakótelep áramellátását simén kitermelnék. 

szóval ilyen állapotban vágtam neki a szombati napnak is. de, hogy asors még csavarjon egy kicsit az életemen, hát megyek le szombaton, hogy akkor téliesíten a pockot, hát látom, hogy valami nem stimmel itt kérem. egy tetves, köcsög, állat, nem összetörte az autómat? hogy a bele száradjon ki, hogy a keze rohadjon le tőből annak a mocskos szemét állatnak. én mikor a mártonnal figyelmetlenül nekitolattam egy kocsinak, amiben kb ezer forintos kár keletkezett, még énkutattam a hapsit, hogy akkor beszéljük meg, hogy mennyit merre hogyen. ez a mocskos paraszt meg fogja magát, összetöri a kocsimat, azt még annyit sem hagy ott, hogy dögöljek meg. ilyenkor kicsit elgondolkodok, hogy miért kapom ezt az élettől, miért kell még egyet rúgni az emberbe a sorsnak, mi a feladatom, mit kell megtanulnom? lehet, túl jó vagyok, hogy nekem nem volna képem ahhoz, hogy szó nélkül továbbmenjek, hanem vállalom a következményét a tetteimnek? vagy mi a bánatos rabok faszáért kapom én ezt a sorstól??? egyszerűen nem értem. minden esetre remélem, hogy amibe nekem a kocsi javíttatása kerülni fog, azt ez a mocskos ember gyógyszerre és temetésre költi, legyen átkozott egy életre, azt kívánom...

 persze, mondhatni nem egy nagy kár, de most ez az 50-100 ezer forint még kellett az életembe, mint mókusnak az erdőtűz. hát ezúton is köszönöm a sorsnak, hogy ismét rúgott egyet belém...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.