vv után szabadon, én is kulturbarbárkodtam a 7végén :(úgy látszik, tényleg a retro lesz a divat, ezt a kultúrbarbár kifejezést, mi anno '980as években haszálntuk a szakbarbár kifejezéssel együtt. apám mondogatta nekem sokat, mert az a "szent" ember tudta, akkor még, hogy valójában semmihez sem értek, csak játszottam a fejem. azt az élet közben megtanított/rákészerített, hogy nem csak szakbarbárkodjak, hanem valamihez értsek is. így aztán kissé nagyképűen, amit épp csinálok, ahhoz értek :) szóval azt kell, hogy mondjam, hogy sztem nem jogos a vv szereplőjénak álláspontja, vagy legalább is nincs tisztában a szó jelentésével. de mondjuk ezt pont leszarom, csak közben az élet azt dobta, hogy magam is azzá váltam. azt hiszem az egyértelmű, hogy mit gondolok úgy általában a társas  együttélésről, párkapcsolati miegymásról, vagy úgy áltlaában arról, amit próbálok újra tanulni az elmúlt, lassan 1,5 évben. ettől függetlenül megkaptam a tükröt, bele a pofámba, még ha nem is pontosan akkor és ott jöttem rá. kell egy kis idő az én koromban meg főleg, hogy az ember kicsit rágondolkodjon a tirpákosságára, vagy egyáltalán hagyja leülni a dolgokat. történt ugyanis, hogy a 7végén a szabadásgolások, meg a nyaralás lett a téma. én meg azt tettem, amire azt hittem, hogy korom és önzetlenségem miatt nem fogom már, pláne úgy nem, hogy korábban épp én voltam aki erre felhívta a figyelmet. mi helyett ugyanis énben gondolkodtam. ez persze akkor nem esettt le, csak miután ráalusdtam, meg úgy elkezdtem gondolkodni rajta, hogy mi a fasz okom és jogom volt nekem felkapni a vizet. pont nekem, aki elvileg a felnőtt, aki elvileg kezeli vagy legalább is azt mutatja, hogy kezeli a problémiát. aztán arra gondoltam, hogy esetleg kihazohatott a sodromból az, hogy én még csak tervezni sem, vagy álmodni sem mernék arról, hogy nyaralás, abban a helyzetben, amiben most vagyok, de arról meg ugye nem beszéltem, tehát a kultúrbarbárkodásra az sem mentség. végül aztán rájöttem, hogy azt hiszem, hogy nem igazán van mentségem arra amit tettem, leginkább az önzőség, és a tudat, hogy nem vagyok még mindig képes arra a - mások által joggal elvárt - minimumra, hogy miben gondolkodjak, az én helyett. önzőség volt, sőt továbbmegyek, aljasság; mert vagy tisztán a tényekre kellett volna hagyatkozni, hogy nincs és valszeg nem is lesz miből elmenni nyaralni, vagy meg kellett volna mondani, szintén nyíltan, hogy közel 1,5 év is kevés volt, hogy a bogár agyamba verjem, hogy kapcsolatban élés, az bizony társadalami kötelezettségekkel is jár. most tényleg azt hiszem, hogy nem vagyunk egymásnak valók, hogy nem lenne szabad egymás idegszálait és érzelmeit cincálnunk, amíg ilyen sivár vagyok ebben a kérdésben. hogy nem volna szabad azt mondani, hogy lesz ez jobb is, mert mi van, ha tényleg nem lesz jobb, ha nem tudok nyitni és valóban társ lenni? egyszerűen annyira az járt a feejemben ,hogy be akarják osztani az időmet, alakalmazkodni kell valakihez, vagy valamit úgy kell csianálni, kimondani, rábólintani, ahogy azt  valaki akarja, aki nem én vagyok, hogy nem is tudom, szinte bepánikoltam. még szerencse, hogy nem személyesen történt a dolog, mert akkor lehet, hogy még a szemeim is vérbe forogtak volna, mint halálra ítéltnek, mikor a nyakára húzták a kötelet. még nem tudta, hogy mi vár rá, de látta azelőtt tucatnyiszor, és magától ettől a gondolattól produkálta a tüneteket. egyszerűen nem járja, hogy iylen legyek. de a borzasztó, hogy nem tudok ellene mit tenni, bármennyire kapálózok, nem ment, ismét. pedig csak tervezgetés történt, semmi más. csak beszélgetni próbáltunk, mint 2 felnőtt, értelmes ember. aztán nem ment ez sem. mi lesz hát, ha komolyra fordul a dolog? mi lesz, ha valami csoda folytán mégis előkerül a nyaralódásra való pénz? mi lesz, ha pont akkor pánikolok be, és mondom azt, hogy köszi de köszi nem? vagy megjátszom, hogy persze jól érzem maga, azt közben meg a hátam közepére kívánom az egészet? vagy mi van akkor, ha nekem épp akkor nincs kedvem nyaralódni menni, mert én épp akkor akarom a rendes évi önsajnálatba folytani magam? vagy ha ezzel is úgy járunk mint általában az ajándékokkal, hogy a kitörő öröm és lelkesedés elmarad? akkor mi lesz? szóval tele vagyok továbbra is kérdésekkel és kétségekkel, részben magamat illetően.

ettől függetlenül, kultúrbarbárkodtam én is ;( amit szégyellek, mert nem helyesen, nem úgy reagáltam le a dolgot, ahogy azt magamtól elvártam volna.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.